Talajvíz: a háznak rossz, néhány növénynek jó

A magas talajvízszint lehet természetes jelenség, de emberi tevékenységek is hozzájárulhatnak annak emelkedéséhez. Az egyik leggyakoribb ok a talajvízszint emelkedésének hátterében az intenzív városfejlesztés és a vízelvezetés hiányossága lehet. Az épületek alapjainak vízelvezetése, az aszfaltozott területek növekedése és a vízelvezető árkok megszűntetése mind hozzájárulhat a talajvízszint helyi emelkedéséhez. A magas talajvízszint komoly problémá­kat okozhat egy családi házban és kertjében. Az épület alapjaira helyezett nyomás növekedése meggyengítheti azokat, ami hosszú távon akár súlyos szerkezeti problémákhoz is vezethet. Emellett a nedves talaj károsíthatja a ház alatti alapokat, és a falak nedvesedését, penészesedését okozhatja. A kert növényei számára is káros lehet a magas talajvízszint, mivel az állandó nedvesség gátolhatja a gyökerek normális fejlődését, levegőtlen körülményeket teremt azáltal, hogy a talaj kapillárisaiból a víz kiszorítja a levegőt. Szerencsére van pár növény, melyeket ez nem zavar.

Növények, melyeknek „vízbe lóghat a lába”

Fontos tudni, hogy milyen növényeket lehet ültetni olyan területeken, ahol magas a talajvízszint. A legjobb megoldás az olyan fajok kiválasztása, amelyek jól tűrik, sőt kedvelik az állandóan nedves talajt. A vízparti vegetáció tagjai és annak kertészeti változatai ilyenek. Jó példák erre a nádfélék, gyékények, de a törpepálma, a vízimályva (vagy mocsári hibiszkusz), a tűztövis vagy az égerfa. Ezek a növények még a vízborítást a talajon is elviselik bizonyos ideig, és segíthetnek a talajvízszint csökkentésében is, mivel nagy mennyiségű vizet képesek felszívni, majd elpárologtatni.

A felszínen megjelenő talajvíz, az a belvíz

A belvíz esővízből és néha a hóléből, a felszínre emelkedő talajvízből és az árvédelmi töltések alatt átszivárgó vízből származó felszíni víz. A belvízzel elöntött területeken elpusztul a vetés, vagy megkésik a talaj művelése, hiszen az nem alkalmas a művelésre mindaddig, amíg a talaj vízzel fedett, vagy nagyon magas a nedvességtartalma. A belvízi veszélyeztetettség meghatározói egyrészt a természeti adottságokban, másrészt az emberi tevékenységben kereshetők. A belvíz síkvidéki területeink sajátos jellemzője, kisebb-nagyobb mértékben hazánk területének 45 százalékát érinti. A Duna, a Tisza és mellékfolyóik szabályozását, az ármentesítés munkákat követően főként az Alföldön jelentkeztek belvízi problémák. Hazánkban a települések 40 százaléka jelentősen, mintegy 80 százaléka valamilyen mértékben veszélyeztetett a vizek kártételeitől. A települések alig 20 százalékáról mondhatjuk el, hogy területén vízkárral nagy valószínűség szerint nem kell számolni.

Általában kevés, néha sok

Magyarországon inkább a vízhiány okoz gondot, ám arra is akad példa, amikor a túl sok víz okozza a károkat. A belvíz megjelenése ellen kertjeinkben nem sok mindent tehetünk, ám, hogy minél hamarabb elvonuljon, azért már igen. A homokos talajokba gyorsabban beszivárog a víz, mint a kötött agyagos talajokba, ezért ez utóbbiaknál tartósabb és több kárt okozó lehet a belvizes állapot. Amennyiben kötött a talajunk, lazítá­sával, például homok terítésével és beledolgozásával javíthatjuk annak vízgazdálkodását. Ez csak kis mértékben változtatja, javítja a talajállapotot, ám a jobb vízgazdálkodású talaj nem csak belvíz esetén, hanem egyébként is jót tesz a növényeknek.

A belvíz mindig a legalacsonyabban fekvő részeken jelenik majd meg. Ha kertünkbe tavat készülünk kialakítani, érdemes ide tervezni. Kis csatornát is áshatunk egy arra alkalmas helyen, ami pont úgy működik majd kicsiben, mint a települések belvíz elleni csatornahálózata. A belvíz ebbe a mélyebben fekvő árokba fog szivárogni, így nem a talaj felszínén áll majd meg. Az árok köré vízigényes, mocsári növényekből ültethetünk ki példányokat. Így a meder tavasszal megtelik vízzel, nyáron száraz ugyan, de nem mutat tájidegen képet, köszönhetően a növényeknek.

A belvíz elvonulása után a növények számára káros a tömörödött, levegőtlen talaj. Gondoskodjunk arról, hogy minél hamarabb száradjon a talaj: ezt talajlazítással érhetjük el, hiszen az így megforgatott részek felülete nagyobb lesz, mint a sík talajé, következésképp gyorsabban képes a nedvességtartalmát párolgással csökkenni.

Vízcsapoló növények

A vízigényes növények nagy segítségünkre lehetnek a kert nedvesebb részeinek szárításában. Ezek olyan fajok, amelyek sok vizet képesek rövid idő alatt felvenni a talajból, majd ezt elpárologtatják. A belvizes foltokra – az alacsonyabban fekvő területekre – mindenképp érdemes vízcsapoló növényeket ültetnünk, de ugyanígy jó szolgálatot tehetnek ezek az ereszcsatorna kivezetőjénél is, hiszen ha az nincs eléggé messzire elvezetve a ház oldalától, akkor a falak vizesedni fognak. Amennyiben az ereszcsatorna egy föld alatti elszivárgós, drénezett részbe gyűjti a vizet, ezek környékén is hasznosak ezek a növények. Bár a pince szigetelését nem helyettesítik, de főleg a fásszárú fafajok hatékonyan csökkentik a talaj víztartalmát, amivel némiképp a pince nedvesedését is mérsékelhetik.

Ma már nem létesíthető ilyen, mert szabálytalan, de csatornázatlan helyeken, tanyákon még sokan használnak elszivárgós szennyvízülepítőt. Ha ezt körbeültetjük vízcsapoló fajokkal, amellett, hogy ritkábban kell hívni a szennyvízszállítót, talán kevesebb szennyvíz jut a mélyebb rétegekbe e növényeknek köszönhetően. Fák közül a nyárfafélék és a fűzfafélék előnyösek vizes talajokra. Ezek gyorsan is nőnek, tehát elég hamar képesek nagy mennyiségű víz eltávolítására a talajból. A japán juhar, a gyertyán, az eperfa, éger és a feketedió is alkalmas ilyen helyekre. Fenyőfélék közül a mamutfenyő és a vörösfenyő ajánlott. Kisebb hely esetén cserjék közül is választhatunk: a somfélék, babérmeggy, tatárlonc, rózsaloncok alkalmasak a talaj vízmennyiségének gyorsabb csökkentésére. Bár hatásuk a fákét meg sem közelíti, a lágyszárúak közül is vannak nagyobb vízigényű fajok, ilyen a bőrlevél, vagy az összes páfrányféle.

Bambusz

Bőrlevél

Enyves éger

Rózsalonc

Húsos som

Bambusz sövény

Fekete nyár oszlopos változata

Szomorúfűz