Tapétázás

A tapéta már kezdettől fogva követte a mindenkori divatirányzatokat, s így van ez ma is. A választék szinte már bizonytalanítóan bőséges, ami egyáltalán nem könnyíti meg a számunkra megfelelő falkárpit kiválasztását.

Ezért inkább a tapétával szemben támasztott igényeink alapján szűkítsük a kört, majd ezekből válasszuk ki a megfelelő mintájú, struktúráltságú és színű anyagot. A nagyon hasonló, de különféle gyártmányúak közül talán már nem lesz nehéz kiválasztani a kedvünkre valót. A mennyiség kiszámítása nem nehéz, hiszen a tekercsek általában 10 m hoszszúak, szélességük pedig 45-53 cm közötti, és a helyiség tapétázandó felületeinek ismeretében gyorsan kiszámítható a szükséges tekercsek száma.
A tapéta kiválasztásakor nem árt tudni annak jellemzőit. Ezekről a tekercseken található kis piktogramok alapján informálódhatunk. Az egyezményes jelek elárulják, hogy a tapéta felülete vízálló, mosható, illetve dörzsálló-e. Színtartóssága sem lényegtelen, továbbá arra is utalnak a piktogramok, hogy a ragasztóanyagot a falra is fel kell-e kenni vagy csak a tapétára. Többnyire a tapéta eltávolításának a módját is közli velünk a piktogram. Ezek a kis szimbolikus jelek tehát nagyon hasznosak, csak az értelmezésüket kell megtanulni, ami az ábra alapján nem is nehéz. A hazai gyártású Grabetta-Keszta termékek több száz mintájú és színárnyalatú fajtáján túlmenően még számtalan külföldi termék is megvásárolható. Ezért is hasznos a leggyakoribb tapétafajták rövid bemutatása felhasználásuk előtt.

Apapírtapéták a legáltalánosabban elterjedt falkárpitok. Sima falra közvetlenül felragaszthatók, színtartók, de nem moshatók, dörzsállóságuk gyenge. Mintázatuk, színárnyalatuk igen változatos, s újabban már dombornyomással is készülnek. Könnyen felragaszthatók a falra, de felületük tisztítása körülményes, ezért gyakrabban kell felújítani, mint a mosható tapétákkal burkolt falakat. Makulatúra nélkül is felragaszthatók.
A rauhfaser – fűrészporos – tapéták az előzőhöz hasonló tulajdonságúak, rostos töltőanyaguk miatt felületük rücskös, rusztikus hatásúak, s diszperziós falfestékkel utánfesthetők. Így egyedi felületek kialakítására ad módot. Az utánfestés által a tapéta dörzsállósága, tisztíthatósága némileg javul, de dupla munkával – tapétázás, festés – jár a felrakás, s ajánlatos makulatúrára ragasztani. Ez egyébként a többi tapétafajtára is ajánlott, ha el kívánjuk kerülni a későbbi szélfelválásokat, s egyéb kellemetlen kárpithibákat
A kompakt-vinyl vagy a hazai gyártású flat-vinyl tapéták egyrétegű alappapíron előkent, teljes felületükön műanyag réteggel bevont középnehéz anyagok. Nagyon dekoratív, többszínű, mosásálló falkárpitok készíthetők az ilyen tapétákkal, de ajánlatos felragasztás előtt a falra makulatúrát is ragasztani.
A habtapéták korszerű, enyhén szigetelő és portaszító tulajdonságúak. Az ilyen tapétákból készült falburkolatok tartósak, a mintától függően vízállóak, illetve lemoshatók. Általában az eltávolításuk is nagyon könnyű, mert a kettős papírréteg miatt letéphető az alappapírról, ezért alaptapéta sem szükséges alájuk. Mintázatuk, textúrájuk és színezésük változatossága fokozza az ilyen kárpitok vizuális hatását.
A relieftapéták egy oldalukon impregnált, hosszú szálú műrostokkal kevert alaphordozójú, rendkívül erős anyagú szitanyomott falkárpitok. Tartósan fedik le a repedéseket és stabilizálják az alapokat. E tapéták némelyike átfesthető, más változatai azonban ezt nem igénylik. Használatuknál a ragasztót a falra kell kenni, s a tapétaszalagokat szárazon kell a falra nyomni. Eltávolítása könnyű, szárazon is letéphető.

A struktur-profil tapéták kettős papíralapra szitanyomott, különleges habalapú falkárpitok, amelyek egyszerűbb fajtái vakolat vagy rauhfazer-, illetve textil hatását keltőek. Értékesebb, többszínű változatai is kaphatók, melyek néha csillámszerű granulátummal bevontak. Nagyon tartós kárpitanyagok, gondos előkészítést és igényes fektetést igényelnek.
A bordűr-tapéták az igényesebb, kombinált tapétákból készített burkolatok ideális kiegészítői. Anyaguk, mintázatuk, színárnyalatuk általában a különféle tapétasorozatokhoz illeszkedő. A bordűr-tapétákat általában közvetlenül a falra kell ragasztani, de papírtapétákra közvetlenül is felragaszthatók.
Ezen kívül létezik még számos speciális, többé-kevésbé ismert falkárpit, pl. a hőszigetelő alap-, a textil-, velúr-, a fémhatású-, az üvegszálas- vagy a kenhető tapéta is. Ezekről most csupán annyit, hogy csak egyedi esetekben célszerű alkalmaznunk, amikor a helyi körülmények – pl. utólagos hőszigetelés, fokozott igénybevétel vagy különleges felületek kialakítása – ezt indokolttá, illetve szükségessé teszik. Ilyen esetekben azonban mindenkor kérjük ki szakember véleményét, nehogy felesleges kiadásba verjük magunkat.

Tapétázáskor többnyire mindenki az egyszerűbb megoldást választja, fehér menynyezet, mintás, színes oldalfalak padlótól a mennyezetig. Ez azonban csak akkor kézenfekvő, ha kevés a szabadon maradó falfelület. A kevés bútorral berendezett, nagy szabad falfelületű helyiségben érdemesebb változatosabb megoldást alkalmazni. Jó ízléssel a különféle struktúráltságú és színárnyalatú tapéták kombinálásával nagyon dekoratív és érdekes falburkolatot alakíthatunk ki, amivel esetenként – látszólag – még a helyiség kellemetlen adottságait is korrigálhatjuk. Ez természetesen több és főként igényesebb munkával jár, hiszen a különböző mintázatú anyaggal burkolt felületek helyét pontosan kell kijelölni, a tapétacsíkok kiszabását, felragasztását pedig ennek megfelelően a szokásosnál gondosabban kell elvégezni. A mennyezetnek sem kell feltétlenül sima, fehér felületűnek lennie, nagyon mutatós a dombornyomott tapétával borított (1). A boltíves terek (2) is tapétázhatók, csak ismerni kell az ehhez szükséges fogásokat. A munka szinte alig jár piszokkal, s a megfelelő előkészítést követően szapora is.

A tapéta felragasztásához szerszámok is kellenek. Nem feltétlenül olyan komplett készlet, mint az képünkön (3) látható, szerényebb eszköztár is megfelelő: egy széles ecset a ragasztó felkenéséhez, tapétázó kefe az anyag lesimításához, olló, éles kés a le- és beszabásokhoz, függőón, ceruza és mérőszalag a jelölésekhez és simítóhenger a szélek lepréseléséhez. A még szükséges vödör és létra általában minden háztartásban megtalálható, tapétakenő asztalként – jobb híján – a csomagolópapírral lefedett padló is megteszi. A mennyezet tapétázásához még egy kitisztított partvis is szükséges, amivel a tapétacsíkot a magasba emelhetjük (4).
Ha a tapétatekercsek és a szerszámok is megvannak, no meg a falat is előkészítettük az új tapéta "fogadására", lássunk munkához. Készítsük el a tapétához megfelelő korszerű, pl. a Henkel Metylan ragasztóinak valamelyikét. Egy műanyag vödörben keverjük el jól megfelelő mennyiségű vízzel, majd hagyjuk "pihenni", hogy csomómentesre ázzon. Melegebb időben fóliával letakarva gátoljuk meg a víz fokozott elpárolgását. A sűrű ragasztóval ugyanis nehéz bánni.

A tapétázás alapvető fázisai egyszerűek. A tapétacsíkokat előbb a fal magasságának a méretére kell vágnunk, a ráhagyás leszabott csíkonként 10 cm legyen. Egyszerre több darabot vágjunk le, s számozzuk is be, hogy gyorsabban haladhassunk, s az esetleg különböző gyártásból való tekercsekről leszabott darabok se keveredhessenek össze. Azt is vegyük figyelembe, hogy némelyik tapétát váltakozó irányba kell felrakni, hogy az esetleg előforduló árnyalati eltérések minimálisak legyenek. Erre a körülményre piktogram is figyelmeztet. A csíkok hátoldalára egyenletesen kenjük fel a ragasztót, e művelethez használhatunk habszivacs hengert is. A bekent tapéta darabokat lágyan, ragasztós oldalukkal hajtsuk össze (5), s 10 percig pihentessük. Papírtapéták esetében erre 5 percnyi idő is elegendő. Közben a falakon függőón mellett jelöljük be a vezetővonalakat. A falak éle, sarka ugyanis ritkán pontosan függőleges. Az ajtók, ablakok felett ajánlatos a falat is bekenni ragasztóval. Habtapéták esetében a falra is hengereljünk egyenletesen ragasztót. A hajtogatott tapétacsíkot kis idő elteltével fokozatosan, pontosan a bejelölt függőleges vonalra illesztve simítsuk a falra (6). Az esetleges légbuborékokat középről a szélek felé szivacshengerrel vagy kefével, felülről lefelé haladva préseljük ki (7). A következő csíkot a mintákat és az éleket egymás mellé illesztve nyomjuk a falra. Az alul-felül felesleges részeket éles késsel fémvonalzó mellett vágjuk le (8).

A szorosan egymás mellett levő éleket hengerrel préseljük a falra (9). Habtapéták esetében ilyenkor az anyag szélei lelapulnak, de később visszaáll eredeti állapotuk. Ha a tapétánk illesztés-mentes azaz az élek nem pontosan illenek egymás mellé – erre egyébként a tekercsek piktogramja is figyelmeztetnek –, akkor az utóbb felragasztott csíkot kb. 10 mm-es átfedéssel helyezzük a másik csík szélére. A mintákat nagyon pontos egymásra helyezés közben igazítsuk be, majd mind a két anyagot éles késsel vágjuk át. E műveletet hosszú acélszalag vonalzóval a legkönnyebb elvégezni. A felesleges részeket távolítsuk el (10), a széleket pedig hengereljük le. A tapéta felületére került szennyeződéseket még frissiben, nedves ruhával, kíméletesen töröljük le (11), a frissen felrakott falkárpitot pedig hagyjuk lassan kiszáradni. Ablakot ne nyissunk, huzatot ne csináljunk, mert a falak gyors és egyenetlen száradása komplikációkat okozhat.
A dolog egyszerű, de csak látszólag. Tagoltabb falon, a sarkokon, s még jó néhány kényes részen igencsak trükkösen kell a tapétadarabokat felragasztanunk, különben itt-ott felválnak a szélek. Ezeket a fogásokat következő számunkban ismertetjük.