Ford '85-ös Nascar T-madara 2.

E versenyautók jellegzetes bukócső vázát (1) – bármelyik AMT modellen – sajnos csak megfelelő háttéranyag segítségével lehet az adott típusra szabottan módosítani. Apróbb kiegészítések pontos beépítésével azonban e nélkül is hiteles lesz, hiszen az eltéréseket csak kevesen fedezik fel. Gondolok itt pl. az utasteret hátul lezáró lemezre, s az ezen keresztül bújtatott csőváz csatlakoztatására. Az említett lemez ugyanis a valóságban tökéletesen lezárja a fülkét, a csövek pedig ezt áttörve futnak le a "csomagtérbe" (2). Az eredeti modellalkatrész mellett azonban bőségesen elfértek az egybeöntött csőelemek, csakhogy ez így nem OK. (Ez egyébként szinte minden AMT Nascar kocsin ismétlődő hiba!) Korrigálásához új zárólemezt készítettem, amely pontosan a kerékdobok közé illeszkedik, s egy vízszintesen rácsatlakozó, ívelt éldarabbal is kiegészítettem, mert az elem csak így igazítható pontosan a hátsó szélvédő alá. A csőkeretet kettévágtam, s a beragasztott új lemezre ragasztottam rá. Ezzel a csőváz is szilárdabb lett, a karosszéria hátsó kerete meg tökéletesen lezárja a kabin terét.

Következhetett az alvázat a csővázzal összekötő csőmerevítések beragasztása. Ezek a sarok-, illetve csomópontokhoz kapcsolódva kötik össze az alvázat a csővázzal, s alkotnak közösen nagyon szilárd egységet (3). A karosszéria elemeket is ilyen vékony acélcsövek erősítik az alvázhoz, főként a hátsó csomagtérnyílás mentén – mármint a valóságos kocsikon. A modellen ennek nyoma sincs, ám 1,5 mm-es huzalból leszabott darabokkal igen könnyen pótolhatók. A huzalvégeket azonban ajánlatos fúrt fészkekbe ragasztani, és akkor már valóban érezhető lesz e merevítések előnyös hatása a modellen is (4).

S ha már a bukócsőváznál tartottam, kiigazítottam a gyári darabok apró fogyatékosságait is. A tető merevítőcsövei ugyanis nem estek egy vonalba mint az eredetin, márpedig ez szerkezeti hiba, ráadásul az átlós támcsövek sem érték el a felül lévő csöveket. A korrekciót már csak ezért is célszerű volt elvégezni. A csőelemeket kis huzalcsapokkal megerősítve csatlakoztattam egymáshoz (5), s ezt alkalmaztam a szélvédő oszlopok végein is. Ez egyrészt a ragasztást, másrészt pedig a későbbi festést és beerősítést tette könnyebbé. A motorbölcső körüli csővázat is ki kellett egészítenem egy hajlított homlokelemmel (6), mert ez is hiányzott éppen úgy mint a többi modellről. Ez az elem elölről védi a motort az ütközések alkalmával, tehát lényeges a megléte, s hiánya látszik is, ha nyitva van a motorház tető. Nélküle a karosszéria eleje totálisan önhordónak tűnik, ami csak részben – a modellen – helytálló, a valóságban erre erősítik fel az elülső karosszériaelemeket. E csőidomot az öntőkeret levágott darabjából melegen hajlítottam meg, majd a helyére ragasztva huzaltámokkal is megerősítettem (7).

Figyelmemet ezt követően a karosszériára összpontosítottam. Komoly fejtörést okozott a motorház és a csomagtér fedelének a pántolása, mivel kellő hely erre nem állt rendelkezésre. A hátsó fedelet egy primitív csap pár tessék-lássék módon tartotta ugyan, de ez a komolytalan megoldás, még viccnek is rossz volt. Az eredeti pántra egy reklámfotón bukkantam rá, s elkészítése nem volt nehéz. Lényegében ez egy egycsapos élpánt, amit 0,3 mm-es rézlemezből percek alatt meg lehet hajlítani. Tengelycsapja 1 mm átmérőjű alumínium szegecs, a pántot a fedelek élébe mélyített fészekbe ragasztottam. A tengelyek pont az elemek végére kerültek, ami a fedelek nyitásához tökéletesen megfelelő (8).

A szélvédő üvegek keretbe szabását is el kellett végeznem, mert e nélkül túl mélyen ültek volna a helyükön. Az eredeti autón ezeket négy–öt pánttal rögzítik a karosszéria mélyített fészkébe, s ha szükséges pillanatok alatt kicserélhetők. A modellemen ezt csak úgy tudtam érzékeltetni, hogy az üveges darabok nem a keret alá, hanem azok közé kerültek. Az üvegeket a helyükre illesztettem, a keret kontúrját hegyes tűvel átjelöltem felületükre, majd a felesleges részeket lemunkálva illesztettem mindkettőt a keretek közé.

Apropó üvegek. T-madaramnak hiányoztak az oldalüvegei is. Ezekbe az autókba köztudottan a bal oldali ablakon lehet csak "beszállni", a nyílást pedig ezután egy hevederhálóval "zárják" le. A többi ablak azonban üvegezett! A szélvédő oszlop mögöttiek az 1/25-ösökön még megvannak, ám a jobb oldali ajtóablak szinte minden kocsimodellnél hiányzik.
E furcsaság nekem is csak egy jobb oldalról készült eredeti fotón tűnt fel. Természetesen a hiányokat rögvest pótoltam. Az oldalablakok nyílása alá 0,3 mm vastag műanyag fóliából kiszabott szegélyeket ragasztottam, majd 0,7 mm vastag cellonlapból elkészítettem a hiányzó üvegeket is (9). A felfogó csavarok helyét vastagabb injekciós tűvel mélyítettem az üvegek szélébe, majd 1,5 mm széles fekete keretet festettem mindegyikre.

Ezután már csak néhány apróság hiányzott ahhoz, hogy a kocsit komplettnek mondhassam. A nyitható fedeleket rögzítő speciális rugós csapokat pl. hímzőtűből és 0,2 mm-es acélhuzalból alakítottam ki, a belevaló rugós huzalszemek is vékony acélhuzalból hajlítottak, a pilóta melletti hevederes műanyag rács helyet pedig nagyon vékony bőrből szabott, 2 mm széles szíjjakból összeragasztottat készítettem. A tetőantenna injekciós tű acélhuzallal kiegészítve, ragasztva került a karosszéria tetejére.

Végül négy hónapos munka után már csak a matricákat kellet az elől hófehér, hátul királykékre fényezett karosszériára felragasztani, hogy a versenyautót (10) befejezettnek tekinthessem. A sok bajlódásnak, aprólékos feljavításoknak eredményeként egyáltalán nem szokványos modellé avanzsált ez az egyszerű szériagyártmány.

Szó se róla, alapnak kitűnő volt. Ez a kitt főként a kreatív modellépítőknek való, mert a gyárilag szerény adottságú modellből csak ők képesek igényes járművet készíteni. Egyszerűen összeállítva csak a mérete, s nem a részletessége miatt mondható érdekesnek. A Nascar-modellek iránt érdeklődőknek viszont nagyon kedvező az ára, mert kevesebbe kerül, mint jó néhány nívósabban kidolgozott 1/24-es autómodell.