Hogyan kerüljük el a zaklatást?

Kéretlen levél, telefon

2013-05-30 13:18:30 | Módosítva: 2013-05-30 13:23:13

Informatikai világunk egyik káros mellékhatása, hogy folyamatosan kéretlen megkereséseknek vagyunk kitéve. Megszólal a telefonunk, és üzleti ajánlatokkal próbálnak bombázni bennünket. Email fiókunkban folyamatosan özönlenek a kéretlen levelek. SMS-t kapunk, pedig nem kértük. Egy idő után olyan mennyiségben érkeznek a kéretlen ajánlatok, hogy kifejezetten terhessé válik. És akkor még nem beszéltünk a rosszindulatú megkeresésekről, amikor a vonzó emailes ajánlatban káros vírusokat is kapunk, vagy bankszámlánkhoz próbálnak hozzáférni illetéktelenek.

A spam kéretlen, nagy példányszámban elküldött, azonos tartalmú elektronikus üzenetet jelent. Olyan levél, melynek küldéséhez a címzett nem adta a hozzájárulását. Az ilyen nagy példányszámú, azonos tartalmú leveleket egyszerre több száz vagy ezer e-mail címre küldik el a feladók. Veszélyesebb fajtáik a vírusok által küldött olyan levelek, amelyek a nyeremény lehetőségével kecsegtetve kérik a „címzett” nevét, a bankszámlaszámát, de céljuk általában az adathalászat.


A kéretlen elektronikus hirdetéseket a köznyelv szintén spamnek nevezi. Ezeket kaphatjuk emailben, SMS-ben, MMS-ben vagy faxon. Kéretlen levél az is, amelyben hirdetések küldéséhez kérik a címzett előzetes hozzájárulását. A hatályos jogszabályok szerint elektronikus hirdetés természetes személynek (email, fax, SMS, MMS vagy más ezzel egyenértékű egyéni kommunikációs eszköz útján) kizárólag az érintett előzetes, egyértelmű és kifejezett hozzájárulásával küldhető. Nem szükséges ugyanakkor előzetes hozzájárulás akkor, ha a címzett nem természetes személy (például cég, egyesület, alapítvány, intézmény)


Az interneten számtalan úgynevezett robot ténykedik, amik átfésüli a weboldalakat, és begyűjti az azokon fellelhető nyilvános e-mail címeket. Az adatokat aztán jó pénzért adják-veszik, egy-egy feladó akár több ezer címzetthez is eljuttathatja kéretlen üzenetét, ami lehet ártalmatlan reklám vagy akár a banki adataink megszerzésére irányuló rafinált csalás is. A kéretlen mellett az elektronikus hirdetéseknek létezik jogszerű formája is. Valaki akkor kap jogszerűen elektronikus hirdetést, ha ehhez előzetesen hozzájárult – önként adta meg e célból e-mail címét, telefonszámát vagy faxszámát, valamint a nevét. Az ilyen küldeményekről bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat.
Az ártalmas e-mailek elleni védekezés első számú fegyvere az ismeretlen tartalmakkal szembeni óvatosság. Bárki tehet óvintézkedéseket annak érdekében, hogy megkímélje magát a kéretlen üzenetektől.

Tippek

– Érdemes igénybe venni az e-mail szolgáltatójának szűrési ajánlatát.
– Használjunk postafiókunkhoz spam- és ártalmas tartalom szűrő programot.
– A weboldalakon használjuk rejtjelezve az e-mail címünket.
– Soha ne vásároljunk kéretlen e-mailben hirdetett terméket.
– Ne kattintsunk a kéretlen üzenetekben elhelyezett linkekre.
– Ne válaszoljunk a kéretlen elektronikus levélre.
– Amennyiben több embernek szeretnénk elküldeni ugyanazt a levelet, a címlistát titkos másolatba (bcc-be) illesszük be.


Ha betartjuk az alapvető szabályokat, megvédhetjük postafiókunkat ezektől az üzenetektől. Lehetőleg kerüljük e-mail címünk pontos megadását. Ne tegyük fel közösségi oldalakra, és ne adjuk meg a regisztrációhoz kétes biztonságú weblapokon. Már az is elég ahhoz, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön a címünk, ha megadjuk egy űrlapon. Ha mégis szerepeltetni akarjuk, használjuk például a „felhasználó kukac szolgáltató pont hu” formátumot a felhasználó@szolgáltató.hu helyett. Ha végképp nem boldogulunk a fenti módszerekkel, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság oldalán tehetünk bejelentést, és kérhetünk hatósági segítséget. A kéretlen üzenetek meghódították a mobiltelefonokat is, ráadásul ezeket legtöbbször még törölni sem lehet anélkül, hogy megnyitnánk. A fogyasztó sokszor nem is gondolja, mekkora anyagi kárt okozhat néhány sor a készüléke kijelzőjén. Egy óvatlan visszaigazolás, és máris fizetős sms-ek árasztják el a telefont.


Az sms-ben érkező spam a kéretlen elektronikus levelekhez hasonlóan illegális. Előfordulhat, hogy épp a mobilszolgáltatónk küld számunkra nagyszerű ajánlatot vagy kvízjátékban való részvételre buzdító felhívást. Ezt csak akkor teheti, ha előzetesen engedélyt adtunk neki. Ha el akarjuk kerülni az ilyen üzeneteket, már a szerződés megkötésekor jelezzük, hogy nem kérünk a reklámüzenetekből, és ezt írásban is erősítsük meg. A nyilatkozat ma már általában a szerződés része. Minél több helyen adjuk meg telefonszámunkat, annál nagyobb az esélye, hogy előbb-utóbb rossz kezekbe kerül. A mobiltelefonokban alapbeállítás, hogy fogadhatnak emelt díjas sms-t, de ha kérjük, a szolgáltató köteles ezt leállítani.


A korszerű mobiltelefonok sok szoftveres lehetőséget kínálnak a kéretlen hívások és sms-ek megelőzésére. Letölthetünk hívásszűrő programokat (call filter, call controll), amik különböző – előre beállítható – szempontok szerint megszűrik a bejövő hívásokat. Ezekkel nem csak egy-egy konkrét szám, hanem pl. az ismeretlen hívók, vagy akár a telefonjegyzékünkben nem szereplő minden más hívó kiiktatható, vagy ideiglenesen kiiktatható. Ugyanígy letölthető a kéretlen sms-eket blokkoló program is. A szolgáltató segítségével is letilthatók, pl. egy meghatározott tartalmú sms küldésével a szolgáltatónak. Vezetékes telefonnál is van lehetőség saját számunk titkosítására, vagyis hogy a számunk ne jelenjen meg a hivatalos telefonkönyvekben. Ezzel jelentősen lecsökkenthetjük a kéretlen hívások számát.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Drámaian emelkedik a banki csalások száma

Az utóbbi időben jelentősen emelkedett a banki csalások száma, melynek többségét már nem bankkártyákkal kapcsolatban követik el, hanem átutalásokkal úgy, hogy megszerzik az ügyfelek adatait,...