Kevesebb, mint egymillió forintból

Wales-i ház

2014-02-03 11:01:30 | Módosítva: 2014-02-03 11:09:42

A képeken látható ház fő mondanivalója: ha nincs sok pénz valamire, de ötletben nincs hiány, és a munkát sem sajnáljuk, akkor kis költségvetéssel is nagyszerű dolgok készíthetők.

 

Simon Dale és Jasmine Saville egyrészt költségmegtakarításból, másrészt környezetvédelmi szempontból döntött úgy, hogy maguk építik meg házukat. És nem egy elegáns, kertvárosi, drága telekre álmodták ezt meg. A képeken látható épület átszámítva 900 000 forintjukba került – és sok munkába – de a végeredmény láthatóan megérte a fáradozást.

Az építkezés Wales-ben valósult meg oly módon, hogy az épületnek a környezetre gyakorolt hatása minél kisebb legyen. A legtöbb dolgot úgy oldották meg, hogy minden előnyét kihasználták a természet közelségének. Az építkezés eszközei mindössze a láncfűrész, a kalapács és a véső voltak. A tulajdonos elmondta, hogy ez a fajta építészeti mód egyedülálló lehetőség arra, ha valaki a természetben szeretne élni. A munka folyamata szórakoztató, és hitre, valamint kitartásra épül. Mivel az ilyen épületek egyediek, a környezethez és az igényekhez kell alkalmazkodniuk, így követendő mintát nem lehet hozzá adni. Munka közben belejön az ember.





A ház 50 négyzetméter alapterületű, beleértve a „tetőtéri” háló­szobát is. A falak, a padló és a tető szigetelését a beépített szalmabálák adják. A minél kisebb környezetterhelés miatt számos praktikus megoldással bír a ház. A vájt domboldalon, viszonylag kis vizuális hatással van az épület a természetes környezetére. Az építéshez használt kövek, és a falazáshoz használt sár mind a környékről lettek összegyűjtve, így a szállítás okozta környezeti károk is minimalizálódtak.

A gerendákhoz használt tölgy oszlopok az erdő gyérítési munkái során egyébként is kitermelésre voltak ítélve. A hántolatlan szarufák kevés megmunkálás mellett is esztétikusak, természetesek. A tető szigeteléséhez alulra műanyag lapokat tettek fel, erre jött a föld és a gyep. A sárvakolat jó légáteresztő, előállítása teljesen környezetbarát. A ház energiaellátását napelemek biztosítják. Fűtéskor az égéstermék hosszan halad ki a gipsz-kő kéményben, ami felmelegszik, és lassan adja le a hőt. A tetőről a víz a szomszédos kerti tóban gyűlik össze. Az épülethez komposzt WC tartozik.









További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Újfajta csomagolóanyag az élelmiszeriparban

Kutatók egy új csomagolóanyagot mutattak be a közelmúltban, ami jelentősen megnövelheti az élelmiszerek eltarthatóságát. Mikroszkóp alatt nézve egy téglafal struktúráját mutatja az anyag, ennek...


Mókás házak

A műfa tetejére épített-, a "hókupaccal" körbevett házak burkolatának alapja az a speciális műanyag, amelyből műsziklák, akváriumi hátterek építhetők. A forma kialakítása után a végeredmény...