Székek kárpitcseréje

A kárpitcserék előtt alaposan ki kell deríteni, hogy a kárpitozott részek miként vannak felerősítve a székvázra. A régebbieken az ülőpárna aljazásba süllyesztett és elfordítható fülekkel rögzített a székvázhoz, másokon még egyszerűbben, facsavarokkal van a vázhoz rögzítve. A modern irodai székeknél esetenként ugyancsak csavarok vagy kipattintható szemek rögzítik a hátsó műanyag burkolatukat. Nem ritka, hogy a széleiket idomos műanyag kéder, szegélyezi. Egyszóval ahány szék, annyiféle megoldás lehetséges, ezért fontos a kárpitozott részek lebontását előzetes vizsgálat után elkezdeni.

Természetesen, ha a kárpitanyag csak elkoszolódott, akkor érdemes előbb egy alapos tisztítással is megpróbálkozni. E célra a különféle kárpittisztítók használhatók, amikkel esetleg többszöri kezeléssel még a kárpit színe felfrissíthető, ám ha a borítóanyag már kopott, akkor a szék kárpitozott részei már megértek a szövetcserére.

Bútorszövetek

Ám nem mindegy, hogy milyen új kelme kerül a régi helyére. Mivel e székek szinte mindennapos használatnak vannak kitéve, az ún. alapkategóriás bútorszövetek közül a kopásnak jobban ellenállókat ajánlatos választani. Ezek lehetnek gyapjúszövetek, vagy akár erős bútorvásznak, jacquard anyagok, esetleg zsenília szövetek is. A mintázatuk a berendezéshez illő legyen, ám lehetnek egyszínűek vagy akár mintásak is. A mintás anyagoknál azonban – több szék áthúzásakor – a mintázat azonos elhelyezésére fokozottan kell ügyelni, éppen úgy mint ahogyan a szálmintázatos kárpitanyagok szövésirányának azonos irányára. Ez esetenként több anyagot igényel, és ezzel már a kárpitanyag megvásárlásakor számolni kell.

A munkát mindig a kárpitozott részek lebontásával kell kezdeni. A régebbi székeknél könnyű megtalálni a csavaros, vagy füles rögzítéseket, a korszerűbb irodai székeknél azonban már nehezebb a felerősítésük módjának a kiderítése. Az ülőlapokat általában a lábtartóvasához rögzítő csavarok fogják, és a háttámlák műanyag burkolatát is néhány csavar, és a kéderszegély rejtett tűzőkapcsai rögzítik az ívelt falemez alaphoz.

Amint eltávolítottuk, illetve leszereltük a kárpitozott és szivaccsal párnázott betéteket, akkor már csak a textilszegélyeket lefogó tűzőkapcsokat kell leélezett végű csavarhúzóval, esetleg laposfogóval kihúzkodni a kopott kárpit eltávolításához. Ezt a szövetdarabot lehet majd szabásmintának használni. Éles ollóval, az esetleges mintára ügyelve kiszabható az új huzatdarab a szélek visszahajtását is figyelembe véve. Az igényesebb munkáknál érdemes a párnázatra molinó vásznat is felerősíteni, ami egyben rögzíti is a habanyagot, és megakadályozza, hogy a huzatanyag a szék használatakor rátapadjon. Ez azonban el is hagyható erős és vastagabb huzatanyagok esetében.

A bő ráhagyással méretre szabott szövetdarabot előbb a sarkoknál, a szivacs párnán kifeszítve kell ideiglenesen rögzíteni, majd az oldalak felöl is folytatható a bevonóanyag széleinek az egyenletes lefeszítése, és tűzőkapcsokkal történő lefogása a fa alaplapra. A molinó vásznat is így kell a munkadarabra erősíteni, majd erre lehet a bevonóanyag széleit véglegesen, és visszahajtott szélekkel, egyenletesen feszesre húzva a tűzőgép kapcsaival rögzíteni. A molinót egyébként az ülőlap lefedésére is szokták használni. A szögletes sarkoknál az anyagot két szélről közép felé húzva, majd középen ráncmentesen lehajtva kell letűzni. A visszahajtott szélek mindig beljebb kerüljenek a székváz aljazott felületénél, hogy ne gátolják az ülőlap helyére erősítését. A lekerekített sarkú ülőlapoknál a széleknél alul enyhén ráncolva követhető a falap íve.

A háttámlák bevonásakor a kárpitnak követnie kell az ülőlap mintázatát, és a szélek akár ragasztva is rögzíthetők a támlalapra. A ráncmentesen felfogott szövetszélek itt is fontosak, ám székfajtától függően szükség lehet még egy hátoldali fedőburkolatra is. Ennek a darabnak a szélet is visszahajtva, esetleg ragasztórúddal bekenve kell alakra formálni, és a széleket laposra simítani. A fedőanyagot bújtatott öltésekkel lehet a hátlapra erősített szövetszélekre szorosan felvarrni. Ezt követően az ülőlap és a háttámla visszaszerelhető az eredeti módon a székvázra.

A műanyag hátlapú modern irodai vagy egyéb háttámlás székeknél a hátlap és az ülőlap burkolatának leszerelése után a fedőkárpit a tűzőkapcsok eltávolítása után levehető, és bő ráhagyással kiszabható az új fedőanyag. Ezeket a darabok is az előzők alapján – felillesztésüket követően, a széleiket feszesre húzva hosszabb szegekkel – ideiglenesen kifeszíthetők. A rögzítésüket a széleken folyamatosan haladva tűzőgéppel lehet elvégezni. Az esetleges lazább kárpit szélek ilyenkor még korrigálhatók. Az ülőlapokra a régi vékony fedővásznat újra lehet használni, ha a lebontásakor nem sérült az anyaguk. Az újra kárpitozott ülőlapok és háttámlák ezt követően vissza csavarozhatók a vázelemekre, majd következhet a műanyag hátlap burkolat visszacsavarozása. Ha némelyik csavar már nem fogna szorosan, akkor nagyobb átmérőjű, azonos hosszúságú csavart kell a helyére hajtani.

Az állítható magasságú irodai székeken nem ritka a szélekre simuló és az anyagukba ágyazott tűzőkapcsos kéderszegély, amit alulról kezdve lehet gumikalapáccsal megütve újból a támlák szélére, azaz a falapjuk élére szorosan rányomva visszaerősíteni. Ez a művelet akkor a legkönnyebb, ha a kapcsok az eredeti helyükre kerülnek vissza. Némi keresgetés után elég könnyen megtalálható az első kapocs helye, és ezt követően már ez a művelet sem okozhat komoly problémát. Így a már kopott kárpitú munkaszékek huzata is tetszetősebbre cserélhető, szükségtelen helyettük újat vásárolni. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a komor fekete színű székvázakat akár derűsebb színűre festve érdekesebbé lehet az ilyen széket változtatni.