Szerelőragasztók

A szerelőragasztók gyakorta helyettesítik az egyébként összetettebb és időigényesebb szereléseknél megszokott kötőelemeket. Ragasztani ugyanis könnyebb, mint fúrni, dübelezni, csavarozni vagy szegelni. Az ilyen ragasztott kötések szilárdsága pedig sokszor tartósabb, mint a hagyományos módon kialakítottaké. Azt azonban nem árt tudni, hogy ezek a ragasztók sem egyformák, különbözőségeik meghatározhatják, hogy melyik milyen feladatokra alkalmazható.

A szerelőragasztók szinte minden olyan feladatnál használhatók, ahol különböző anyagú darabokat kell tartósan összeerősíteni. Ha a felületek tiszták, a ragasztót csak ki kell nyomni a felületre, és a másik darab helyére illesztése, lepréselése után kevés idő elteltével már szilárd kötés alakul ki a két alkatrész között. A kinyomott ragasztóanyagot a nyomás közel egyenletes rétegben teríti szét a két felület között.

Az oldószeres szerelőragasztók használatakor az egymásra nyomott darabokat először szét kell húzni, ami az oldószer elpárolgását segíti elő. Mondhatnák ez megszokott eljárás ragasztáskor, az viszont már koránt sem az, hogy a ragasztó erős tapadása ellenére az alkatrészek helyzete hosszabb-rövidebb időn belül még igazíthatók. E ragasztók teljes kötőszilárdsága csak egy-két nap múlva alakul ki, maximálisan csak ezt követően terhelhetők.
Az általában 300-310 ml mennyiségű ragasztóanyagot karton, vagy műanyag kartusok tartalmazzák, és kinyomópisztoly szükséges a többnyire közepes sűrűségű ragasztó adagolásához. A massza mennyiségét a kúpos ragasztócsőr átmérőjének jó megválasztásával és a pisztoly egyenletes mozgásával lehet szabályozni. Ha a kartusban a használat után még marad ragasztóanyag, akkor a ragasztócsőrt a kupakkal légmentesen lezárva az még egy ideig felhasználható. A kupak tökéletes zárását a csőr végén túlcsorduló ragasztóval lehet biztosítani, különben a csőrben is megköt a ragasztó. Erre érdemes nagyon odafigyelni.

A különféle gyártmányú szerelőragasztók összetétele természetesen különböző. Általában a környezetbarát vízbázisú diszperziósak vannak többségben, ám nem ritkák - még azonos gyártó esetében sem - az oldószeres kaucsuk, poliklorofen, vagy neoprén alapú ragasztók sem. A vízbázisú ragasztók szintetikus kaucsuk, akril stb. alapanyagok különféle változatai, amelyek a legtöbb anyagféleséghez már kezdetben is jól tapadnak. Egyes gyártmányok a sima felületeken is jól megtapadnak, mások pedig nedvszívó felületen használhatók kiválóan.

Mindegyikre jellemző az erős kezdeti ragasztóerő, a teljes kötés idejük azonban eltérő. Egyes típusok nem alkalmazhatók a polietilén anyagokhoz. Van közöttük vegyszer víz-, és rugalmas rezgés-, időjárásálló kötőanyagú, sőt még a nedves felületek összeragasztására alkalmas szerelőragasztó is könnyen beszerezhető. Egyes típusok - pl. a szilikon alapúak - a levegő nedvességének a hatására kötnek meg, mások pedig érzéketlenek erre. Nagyon hasonlóak egymáshoz, mégsem egyformák.

Az, hogy melyik gyártmányú szerelőragasztó pontosan milyen anyagféleségek összeragasztására alkalmas, és mik a legjellemzőbb tulajdonságai, az mindenkor a kartusokon feltüntetett ismertetésből derül ki. Mint ahogyan az is, hogy milyen körülmények között használható az adott ragasztó. Ha pedig még ennél is biztosabbak akarunk lenni az adott ragasztó megfelelőségéről, akkor a forgalmazó, gyártó szakemberétől kérjünk bővebb információt. Lényegében azonban csak szélsőséges esetekben tévedhetünk, mert a szerelőragasztók többnyire jelentősen túlteljesítik az általános elvárásokat, és a megadott anyagok felületén mindig kiváló és tartós kötést hoznak létre.