Bosch ragasztópisztoly

A kipróbálásra kapott készülék pontosan azt tudja, amit tudnia kell. A hálózatba kapcsolás után kb. 7 perccel működőképes, ettől kezdve a nyomógombbal finoman adagolható a megolvadt ragasztóanyag. A ragasztó állandó - kb. 220 °C-os - hőmérsékletéről konstans elektronika gondoskodik, nyugodtan bekapcsolva hagyhatjuk egészen addig, amíg a munkát be nem fejezzük. A felvett villamos teljesítmény sem nagy. Tetszett, hogy a felcsavarozható, cserélhető fúvókába (1) egy kis visszacsapó szelepet építettek, ami - a beindítási szakasztól eltekintve - megakadályozza az olvadék csepegését. A gyári csomagolásban kapott hosszú csőfúvóka mellé külön tartozékként egy rövidebbet és egy lapítottat is vásárolhatunk.
A készülékhez 11 mm átmérőjű, maximum 200 mm hoszszú ragasztórúd használható, amelynek összetételéről ezúttal sem sokat tudunk. Annyi biztos, hogy hőre lágyuló műanyag, amely az olvadási hőmérsékletéről 20-90 mp alatt visszakeményedik. A különböző színű gyári ragasztórudakról - a felhasználási táblázat alapján - annyit sejtünk még, hogy a sárga színű eltér az átlátszó, fekete és szürke változattól, ami a kötésszilárdságok különbségéből is látható. Ezeket az adatokat hozzávetőlegesnek kell tekintenünk (nem is adunk meg csak viszonyszámokat), mégis elég jól mutatják a felhasználási lehetőségeket.
Mindehhez adjuk házzá saját tapasztalatainkat, melynek során fémet, fémmel, plexit, műanyagot, műanyagot fával, és fát fával próbáltunk ragasztani a szürke ragasztórúddal. Kísérleteink természetesen azt igazolták, hogy a kötési erő nagyban függ a felületek előkészítésétől, és döntően a ragasztandó anyagoktól. Eleve rosszak az esélyeink a jó hővezető anyagoknál, mert túlságosan hamar kikeményedik a ragasztó. Javíthatunk a helyzeten viszont a ragasztandó anyag előmelegítésével (pl. hőlégfúvóval). Két szeget például megfelelően össze tudtunk ragasztani a fejüknél fogva (2), de természetesen ez a kötés nem terhelhető. A sima műanyagnál már jobb a helyzet (3), de igazán hatékony kötést csak akkor várhatunk, ha kissé felborzoljuk a felületet. Ugyanezt tettük plexi anyaggal is (4). A kötéseket utóbb mind széttörtük, és az ehhez szükséges erőből következtettünk a szilárdságára. Érezhető a különbség a felérdesített, megcsiszolt felület és a sima felület ragasztása között, bár a ragasztás szilárdsága sehol nem vetekedhet a kétkomponensű műgyanta ragasztókkal, illetve sima felületeknél a jó minőségű gyorsragasztókkal.
A legjobb eredményt a nyers fafelületeknél kaptuk. Ennél már érezhető, hogy a ragasztóanyag némileg beszívódik az alapanyagba. A kötés olyan erős volt, hogy az élben megragasztott két puhafa deszka egészen jól bírta a terhelést (5), alig tudtuk eltörni. A törési felületen látszik, hogy egyes helyeken már az alapanyag gyengébb volt a kötőanyagnál, és inkább a fa tört (6).
Az általános tapasztalatokhoz hozzá tartozik még a ragasztás gyorsasága. Különösen jó hővezető anyagoknál kell gyorsnak lennünk, mert a ragasztó hamar kikeményedik, és akkor már nem köt. A kevésbé jó hővezetőknél sincs sok időnk; megragasztózzuk a felületeket, és már nyomjuk is össze az összeillőket. Különböző anyagoknál mindig a rosszabb hővezetőre hordjuk fel az olvadt ragasztót. Mint minden ragasztásnál persze az az ideális, amikor mindkét ragasztandó felületet meg tudjuk kenni. De ezt csak akkor tegyük, ha van elég időnk a ragasztómassza kikeményedéséig. Ajánlott fogyasztói ára: 6080 Ft.