Zárak, zárbetétek 1. rész

5Otthonunk védelmének egyik kritikus pontja a zárható bejárati ajtó. A legtöbb betörő az ajtón át, napközben hatol be a lakásba, amikor senki sincs otthon. Lakásunk biztonságát jobb zárakkal, vagy kiegészítő zárak felszerelésével, ill. más szerkezetekkel - rácsokkal, riasztóval - növelhetjük. Ha jól körülnézünk, elcsodálkozunk a sok rossz, és elavult zárral ellátott ajtó számán. Ezen a téren igen sok pótolnivalónk van. Pedig a betörés ellen védő eszközök, melyekhez hozzájuthatunk, a legmagasabb fokú biztonsági követelményeket is kielégítik. Ne elégedjünk meg azzal, hogy évtizedekkel korábban felszerelt zárakat használunk, ne várjuk tőlük azt, hogy az állandóan fejlődő betöréstechnikával szemben is megbízhatóak legyenek. Az új biztonságtechnikai eszközök csak akkor nyújtanak fokozott védelmet, ha alkalmazzuk is őket!

A zárnak tulajdonképpen két feladata van: egyrészt zárva kell tartani az ajtót, hogy otthonlétkor a meghitt hajlék érzését adja, másrészt védenie kell a lakást, ha eltávozunk otthonról. Cikkünk célja, hogy bemutassuk a zárakat, zárszerkezeteket, 6megismertetve azok működését, biztonságosságát, segítséget nyújtva ezzel a betörés elleni hatékony védelemhez. A betörés elleni védelem három alapegysége az ajtó, a zárszerkezet, és a vasalat. Ha ezek közül csak az egyik nem elég megbízható, a nyílászáró betörés szempontjából nem biztonságos.
Mielőtt bármibe is belefognánk, érdemes megismernünk a biztosítók által "megkövetelt" mechanikai védelem nyílászárókra (ajtókra) vonatkozó feltételeit. Eszerint: az ajtók zárása legalább két, egymástól minimum 30 cm-re elhelyezkedő zárási ponton, biztonsági zárral történjen. Biztonsági zárnak minősül a minimum 5 csapos hengerzár, a minimum 6 rotoros mágneszár, a kéttollú kulcsos zár, a szám vagy betűjel kombinációs zár, amennyiben ezek variációs lehetőségeinek száma meghaladja a 10 000-et, az egyedi minősített lamellás zár, és a minősített biztonsági lakatszerkezet.
A zárbetétek letörés elleni védelemmel rendelkezzenek. Ez azt jelenti, hogy a hengerzárbetét az ajtóból legfeljebb 1 mm-re állhat ki. Amennyiben az ajtólap vastagsága és a zárbetét hossza ezt nem teszi lehetővé, a kiálló rész hosszával megegyező vastagságú, letörés ellen védő eszközt kell alkalmazni, melyet kívülről 7nem szerelhető módon kell az ajtólaphoz rögzíteni. A kétszárnyú ajtókat reteszhúzás elleni védelemmel kell ellátni, amennyiben a fix szárny gyűszűs tolózárral van rögzítve. Ez történhet a gyűszűk magasságában plusz zárak felszerelésével, vagy csavarral történő rögzítésével. A billenőkaros szerkezet megfelel a reteszhúzás elleni védelemnek. A zárnyelvek reteszelési mélységének a 20 mm-t el kell érnie. Reteszelési mélységnek a zárszerkezet zárt állapotában a zárnyelvnek az ajtó-él síkjától mért hosszát értjük.

A zárakat rögzítési módjuk alapján különböztetjük meg. Három rögzítési mód ismeretes: ezek a rácsavarozható zár (1), melyet rácsavarozunk (rászerelünk) az ajtólapra, a beeresztő zár (2), mely az ajtólapba van beeresztve, ill. a bevésőzár (3), melyet az ajtólapba bevésve szerelünk. A rácsavarozó zárat bejárati ajtókhoz használjuk, de gyakran alkalmazzuk kiegészítő zárként is. Ez a zár az ajtólapra fekszik fel rácsavarozva, így minden oldalról zárt szekrényt képez. A beeresztőzár zárszekrényének az ajtólapban nyitott üreget alakítanak ki. A zárszekrény retesz oldali része nagyobb méretű, mint a szekrény többi oldalfala, hogy az ajtó széle felé nyitott üreget lefedje. Ez az oldallemez nem csak a süllyesztés és a zárszekrény közötti rést fedi, hanem csavarokkal a homlokoldalt is rögzíti.
8Az ajtó egyik oldalán kialakított üreg hátrányos, mert gyengíti az ajtólapot. Ezért többnyire bútorajtókhoz használják, bejárati ajtókhoz nem. A zárszerkezetek általában retesz kivitelűek, így nem csapódnak, nem veszik túlzottan igénybe az ajtókeretet. A bevésőzár zárszekrénye az ajtólapba ill. a keretbe vésett vagy mart üregben helyezkedik el, így az ajtólaphoz sem külső, sem belső oldaláról nem lehet rögzíteni. Rögzítése az ajtólap homlokoldalán történik, a zárszekrényre erősített előlap segítségével. Bejárati ajtókhoz használatos. A rácsavarozó zár zárszekrényének magassága független az ajtólap vastagságától. A beeresztő-, és a bevésőzár esetén azonban kötve vagyunk, hiszen a zárszekrény magassága csak az ajtó szilárdságának terhére növelhető, vagyis minél vékonyabb a zárszekrény, annál nagyobb az ajtó teherviselése.
Az ajtót a huzat, a hideg, a zaj miatt is zárva tartjuk, de fő célja mégis a tulajdon védelme. Az ajtó becsukásának és zárva tartásának feladata a zárcsapdára (kilincsnyelvre) hárul. Az ajtónak - ahhoz hogy zárható legyen - először be kell csukódnia. Csapda nélküli reteszes ajtót csak úgy lehet becsukni, ha az egyik kezünkkel az ajtót ütközésig nyomjuk, másik kezünk a kulcs segítségével a reteszt mozgatja. A retesz zárat tehát két kézzel kell kezelni, ezért egymagában nem, legfeljebb kiegészítő zárként alkalmazzuk. A csapda működése az ajtót zárva tartja, ezért lehetővé teszi az akadálytalan forgalmat.
9Most nézzük meg egy fogazott kulcsos kétcsukású, reteszes és csapdás bevésőzár szerkezetét (4) és működését. Miután a csapdát vagy kilincsnyelvet visszahúztuk a kilinccsel - vagy a ferde felületével a zárólemez élének ütközve visszacsúszott a zárszekrénybe -, a rugónyomás hatására saját magától csapódik vissza zárt állásba. Ha az ajtót a megengedett 3-5 mm-es játékkal illesztjük, akkor a csapda tompa ütközési szöggel csapódik be, és éri el a kívánt hatást. A csapda visszahúzása a kilincsdió feladata. A csapda hosszirányú, váltakozó mozgást végez, a kilincsdió ezzel szemben a kilincs hatására elmozdul, így a csapdával párosított kilincsdió köríven mozog. A csapda szára egyetlen fogú fogaslécnek, a dió pedig egyetlen fogú fogaskeréknek tekinthető.
A jó zárhatóságot a kétcsukású retesz vagy zárnyelv adja. A retesz tényleges zárási működéséhez - mely a lakás elhagyását teszi lehetővé - minden esetben kulcs kell. Azt az alapvető követelményt, hogy a reteszt illetéktelenek ne tudják működtetni, csak kulcs használatával lehet kielégíteni. Itt kell szólni a zárlatról, ismertebb nevén variációról. A zárlatot a kulcs után gyárilag állítják össze, az elzáróelemek variálásával. Egyszerű zárak zárlata a kulcsról leolvasható, a biztonsági záraké a 10szerkezetbe van beépítve. A zárszerkezetben váltókar van, melynek segítségével a kulcsot elfordítva a kilincs lenyomása nélkül is visszahúzható a csapda a zárszekrénybe. Ezek a zárszerkezetek kialakíthatók úgy, hogy a külső kilincsüket rögzített, nem forgatható gomb helyettesíti, melynek segítségével az ajtó csukott helyzetbe húzható, a zár kireteszelése után pedig a kulccsal az ajtót ki lehet nyitni. Ha a retesz nincs ráfordítva, a váltós zárat belülről bárki kinyithatja. A lakás azonban így még nincs bezárva. Ehhez a zár reteszét két fordulattal be kell zárni. A kulcsnak - mint kapcsolóelemnek - először az elzáró elemet kell kiiktatni ahhoz, hogy a reteszt előre vagy hátra mozdítsa.
11A kulcsnak a zárcsatornába való illesztés lehetősége - egyszerű zárak esetén - a kulcstoll alakjától függ. Ezen alapul a zárak különbözősége (alakos kulcsok). A retesz-száron levő foghelyek egyenes oldalfalai a kulcstoll támadófelületei. Ez a kényszerkapcsolat a kulcs forgatása közben minden esetben eltolja a reteszt. A kulcsszakáll ezután végigcsúszik a retesz alakú ív élén, melynek az a feladata, hogy az elzáró a mindenkori kicsípésbe illeszkedhessen be abban a pillanatban, amikor a kulcsszakáll elhagyta a retesz foghelyeit. Amennyiben kopott vagy túlságosan lekerekített kulccsal próbáljuk mozgatni a reteszt, az nem tudja maradéktalanul helyzetbe tolni, mivel az elzáró korán vagy későn foglalja el a helyét. A retesz elzárószerkezete csak akkor működik kifogástalanul, ha tartja a zárlatot, ill. gyors zárás esetén nem tud átpördülni.
12A hengerzár feltalálása idején rácsavarozó-zárakat használtak, a bevésőzárat még nem ismerték. A betétet egyszerűen kapcsolták össze az alapzárral: bedugták az ajtón erre a célra készített furatba, és belülről erősítették fel. A hengerzár csatlakozónyelvét a zárszekrény hátlapján lévő kapcsolófejbe vezették. Amilyen könnyű volt a rácsavarozózárral összekapcsolni a hengerzárat, olyan nehéz volt megoldást találni a bevésőzár működtetésére. A zárbetét csak a zárszerkezet előlapja felől rögzíthető. A tolókavivőnek egyszer a külső, másszor a belső hengerrel kell együttműködnie, mivel csak az a henger forgatható, melyet a kulcscsatornába helyezett kulcs által az elzárócsapok kireteszeltek.

1314Igen sokféle zárat gyártanak. Belső szerkezetük, felépítésük, működésük megegyezik a már korábban megismerttel, az eltérés többnyire abból adódik, hogy kulcsos vagy hengerzárbetétes zárról van e szó. Ilyen a normál kulcsos egycsukású bevésőzár, univerzális csapóretesszel (5), a fogazott kulcsos kétcsukású, reteszes és csapdás bevésőzár (6), ahol a csapda átfordításával állítható át a zár jobbosról balosra, de van ugyanilyen normál kulcsos kivitelben (7). Természetesen ezek a típusok hengerzárbetétes kivitelben (8, 9) is vannak. Vannak másodzárként alkalmazható zárak fogazott kulcsos (10), kéttollú kulccsal működő (11), ill. hengerzárbetétes (12) formában. A kínálatban megtalálható a szintén kiegészítő zárként alkalmazható görgős (13), és a horgas (14) portálzár is. Vannak portálzárak reteszes és csapdás (15), ill. görgős és csapdás (16) kivitelben is.
Nem szabad megfeledkeznünk a rácsavarozható zárakról sem (17, 18, 19, 20), melyek még szintén használatosak. A zárak mellett külön életet élnek a hengerzárbetétek, melyekből szintén bőséges a piac kínálata. Következő lapszámunkban ezzel folytatjuk.

A zár története

A zárak és vasalatok már a történelem előtti időkben megjelentek. Kezdetben fából készültek, de ismertek zárószerkezetek a bronzkorból és a vaskorból is. A fémek megismerése alapjaiban változtatta meg a zárak szerkezetét, új távlatokat nyitott meg. A zárak fejlődésének egyik jellemzője, hogy korábban már használt, de később elfelejtett szerkesztési elvek sok esetben évszázadokkal később előkerültek. I. e. 300 körül már olyan zárat használtak, ahol egy retesz egyik oldala fogaslécnek volt kiképezve, melyet S alakú kulcs mozgatott. A kulcs egyik vége volt a fogantyú, másik vége a kulcs "nyelve", mely a retesz fogai közé kapcsolódott. Mivel a retesz kívülről nem látszott, számos kulcs ill. nyitásváltozat lehetett oly módon, hogy különböző magasságban helyezték el a kulcslyukat a retesz felett. Ezáltal szokatlanul hosszú kulcsok is voltak.

A rómaiak már sárgarézből készítettek zárakat, melyet sorozatban is gyártottak, méghozzá olyan sok eltérő változatban, ami ma is csodálatra méltó. Ezeket szintén kulccsal nyitották. Később alakultak ki a csapózárak, melyeket sokkal kényelmesebben lehetett kezelni. A csapózár - ugyanúgy, mint a korábbiak - nem tartalmazott elzárót, mely a csappantyús tolóka mozgását megakadályozhatta volna. Új megoldást kellett keresni az álkulcs eredményes használatának elkerülésére. Kialakult a zárbetét, melyet a kulcs mozgáskörébe építettek, a kulcs és a retesz közé. A csapózár szerkezete egy évezreden keresztül változatlan maradt, csak külső formája változott.
A XVIII. században találták fel az ún. fordulatos zárat, amely még ma is csaknem minden zárszerkezet alapja. A fordulatos zár a kulcs forgatásával működtethető. A zár alapeleme a retesz melletti elzáró, amely a reteszt megakadályozza az elmozdulásban. Ez fél fordulatnál csapdaként, teljes fordulatnál reteszként működött. Kialakították a retesztől teljesen független csapdát (kilincsnyelvet), melyet már nem kulcs, hanem kilincs mozgatott. Később a szerkezetet tökéletesítették több, lépcsősen kiképzett elzáró alkalmazásával, melyek a kulcs szakállába bevágott különböző méretű bevágásoknak feleltek meg.
Az amerikai Yale a régi ejtőreteszes elvet összekapcsolta a forgókulcsos megoldással. Találmányában a zárbetétnek - mely a kulcsot és a reteszt kapcsolja össze - négy henger-, ill. zárócsap-párja van. Ezek a csapok a hengerbe nyomulnak a rugók hatására, így a henger nem forgatható el. A kulcs beillesztése után a hengercsapok a henger palástjáig kinyomódnak, és a henger a tolókavivő segítségével elmozdítható a kívánt helyzetbe. Yale fia, apja találmányát továbbfejlesztve 1860-65 körül olyan zárat szerkesztett és hozott forgalomba, mely ma is korszerűnek tekinthető. A Yale-hengerzár tulajdonképpen zárbetét, mely a zár fő darabja. Úgy is mondhatjuk, hogy a kulcs egy része, mely az alapzárral áll kapcsolatban. A kulcs a hengerben van, elforgatásának megakadályozására a hengerben egymás mögött sorban különböző hosszúságú zárócsapok helyezkednek el. A saját kulcs lépcsőzetei e méreteknek megfelelő mélységűek, ezért a zárba helyezés után a zárócsapok egybeesnek a hengerpalást síkjával, így a henger akadálytalanul el tud fordulni. A henger végére szerelt tolókavivő a henger forgásirányától függően előre vagy hátra viszi a reteszt.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: zár, hengerzár

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Garázsok biztonsága

A garázsban tartott autókat tulajdonosaik nagyobb biztonságban tudhatják. Ám ez esetenként csalfa illúzió, mert némelyik garázskaput bizony illetéktelenek is könnyen nyithatják. Különösen igaz ez a...


Lakások szellőzési veszteségének csökkentése

A mai modern, vagy korszerűen és szakszerűen felújított épületek esetében a külső szigetelés és a nyílászárók technikai megoldásai az elvárások alapján olyan mértékű légtömörséget eredményeznek...