Radiátorok és karbantartásuk

Amennyiben időben elvégezzük ezt a nem túl bonyolult feladatot, ez első fagyos napokon már nyugodt szívvel indíthatjuk rendszerünket, tudván, hogy nem fog kellemetlen meglepetés érni bennünket. Cikkünkben a fűtési rendszer egyik fontos részegységével, a radiátorral foglalkozunk, körbejárva ez egyes típusok célszerű felhasználási területeit, előnyeit és hátrányait.
A központi fűtés előnyeit már közel száz évvel ezelőtt felfedezték, és használják azóta is nagy sikerrel. A cél - miszerint egy független rendszer lássa el meleggel lakóhelyünket - nem változott, de a használt berendezések, hőleadók és szabályzók annál nagyobb fejlődésen mentek keresztül. Természetesen a fejlődéshez szükség volt új anyagok és technológiák felfedezésére. Így a hagyományosnak mondható radiátoros megoldásokon túl megjelentek a korszerű padlófűtések, vagy éppen a falba épített fűtőelemek. A legkönynyebben kivitelezhető megoldás mégis a radiátor maradt, mely a mai napig a legnépszerűbb fűtési forma.

Radiátorfajták

A radiátorok kezdetben öntéssel készültek. Sok helyütt ma is látni ilyen, robosztus, nagy tömegű öntöttvas fűtőtesteket. Sőt még manapság is létezik olyan gyár, mely ilyen hőleadókat gyárt. Felhasználási területük igencsak visszaszorult. Nagy hőtehetetlenségüknek köszönhetően lassan reagálnak a szabályozásra, az áruk meglehetősen magas, ellenben igen tartósak, hosszú élettartamúak. Általában nagy terek fűtésére használják őket, ahol nem cél a dinamikus hőmérsékletváltoztatás.
Az öntöttvas radiátor közvetlen leszármazottjának tekinthető a tagos lemezradiátor. Tagoltsága, nagy víztere még a régi fűtőtesteket idézi, de tömege, hőtehetetlensége jelentősen kisebb elődjénél. Nagy előnye, hogy "méretre szabható", azaz a fűtendő helyiség méretének megfelelően megadhatjuk, hogy hány tagból álljon. Élettartama, megfelelő használat mellett több tíz év is lehet.
A jelenkor igényeit leginkább a kis vízterű, könnyen szabályozható fűtőtestek elégítik ki. Ezért oly népszerűek az acél vagy ötvözött alumínium lemezből préselt lemezradiátorok. A tulajdonképpeni vízteret a két, préselt fémlemez közti járatok adják, melyeket általában vonal- és ponthegesztéssel rögzítenek egymáshoz. Alkalmazzák a préseléses eljárást is, amikor is a leendő vízteret speciális, tapadásgátló anyaggal "festik le" a két egymáson fekvő lemez belső felületein, majd összepréselik őket, végül magasnyomású vízzel mintegy kinyomják az össze nem hegedt részeken a keringő víz leendő helyét. Két, ekképpen már víztérrel rendelkező lapot lamellák tartanak el egymástól, melyeket egy speciális célberendezés ponthegesztéssel rögzít a lemezek felületére.
A lamellák és a radiátorlapok együttesen végzik azt a hőleadást, melyet a tagolt lemezradiátorok esetében az egyes tagok. A be és kiömlő csonkok csaphegesztéssel kerülnek a helyükre. Ezt követi, az amúgy minden kereskedelmi forgalomban lévő radiátorra jellemző nyomáspróba, majd a végső felületkezelés. Az egész folyamat mintegy fél órát vesz igénybe, a nyers acéllemeztől a csomagolásig. Mivel a lemezradiátor nem tagokból áll össze, hanem egy szerves egységet képez, szükség van gyárilag különböző méretek és kivitelek gyártására.
Bár kialakítását tekintve az előzőektől meglehetősen eltér, mégis a radiátorok családjába tartozik a manapság nagyon divatos törülközőszárítós fürdőszobai csőradiátor. Funkcióját tekintve két legyet üt egy csapásra, egyrészt fűti lakásunk kisebb helyiségeit (fürdőszoba, WC, gardrób stb.), másrészt szárazon tartja törölközőinket, ezzel gátat szab a nedves környezetet kedvelő baktériumok és gombák szaporodásának. Amennyiben nagyobb méretű fürdőszobával rendelkezünk, a csőradiátor mint kiegészítő fűtés is szóba jöhet, sok helyütt alkalmazzák padlófűtéssel kombinálva. A nagyobb hazai és külföldi gyártók törülközőszárítói, a szabványos csőcsatlakozásokon kívül rendelkeznek elektromos fűtőbetéttel is, így a tavaszi-nyári hónapokban, mikor már vége a fűtésszezonnak, a ráakasztott törülközőink továbbra is szárazon maradnak.
Szinte kivétel nélkül az összes radiátor húzott acél vagy alumínium csövekből készül, melyeket aztán AWI hegesztéssel rögzítenek egymáshoz vagy a kerethez. Üzemi nyomásuk 4-10 bar körül mozog, így gond nélkül csatlakoztathatók a már meglévő központi fűtéses rendszerünkhöz. A hőleadó formájának, a csövek alakjának csak a fantázia szab határt, így szem előtt tartva fürdőszobánk stílusát, színeit és formáit, radiátorunk ízléses kiegészítővé, esetleg térelválasztó elemmé is válhat.

Esztétikum

A szigorúan vett technikai és fizikai paraméterek mellett fontos szólni a külcsínről is. A kezdeti öntöttvas radiátorok, hasonlóan más fűtőberendezésekhez, sokszor többek voltak egyszerű épületgépészeti elemeknél; formáik, igényesen kidolgozott alakjuk gyakran művészi értékkel bírt. Bizonyos fűtési módoknál manapság is találkozhatunk a fűtőegységek kreatív felhasználásával, pl. a fürdőszobai csőradiátorok, hogy egy rendkívül egyszerű példát említsünk.
Léteznek olyan fűtőpanelek is, melyek a fal részeként, a beltér diszkrét díszítőelemei lehetnek. A tagolt lapradiátorról sok minden jó elmondható, de szépségét kevesen dicsérik. Nem véletlenül süllyesztik őket gyakran "beugróba", vagy burkolják őket körbe egy, a környezetbe jobban illeszkedő fa, fém vagy kerámia borításba. A legkorszerűbb lemezradiátorok, az említettekhez képest sokkal kevésbé feltűnőek, keskenyebbek, és emiatt sokkal inkább illeszkednek környezetükbe. Mivel méretük gyártáskor véglegessé válik, általában már az összeszerelés után végleges felületkezelést kapnak. Az esetek nagy részében a fűtőtestekre alapozás után speciális műanyag por kerül felszórásra, majd pedig ezt a réteget magas hőmérsékleten ráégetik a felületre. Ezzel egy igencsak ellenálló, könnyen tisztítható és esztétikus felületet hoznak létre.

Tönkremenetel

A radiátor leggyakoribb tönkremeneteli formája a korrózió, illetve ennek eredménye, az átlyukadás. A radiátorok esetében alapvetően felületi, lyuk és kristályközi korrózióról beszélhetünk. Az elektrokémiai korróziók oka a potenciálkülönbség, azaz hogy a különböző anyagok (pl. acél, réz, alumínium) más-más potenciállal rendelkeznek. Ezek az ún. elektródpotenciálok tized-század voltos nagyságrendűek. Ahhoz, hogy a korrózió végbemenjen, több feltételnek kell egyszerre teljesülnie. Az első, hogy az eltérő potenciálú fémek egymással fémes összeköttetésben legyenek, a második, hogy a fémek között legyen egy vezetőképes folyadék (pl. csapvíz), mely az ionok áramlását végzi, az utolsó pedig az, hogy legyen egy ún. depolarizátor, ami a visszamaradt elektronokat fel tudja venni. Esetünkben ez az oxigén.
Ha ezek a feltételek mind együtt vannak, akkor a pozitívabb potenciálú fémről részecskék válnak le, és vándorolnak a negatívabb potenciálú fém felé. Emiatt a pozitívabb fém fokozatosan fogy, és egy idő után eléri azt a határt, ahol átlyukad. Egy tökéletesen zárt fűtési rendszer esetében nem megy végbe jelentős elektrokémiai korrózió, ugyanis a vízben oldott oxigén mennyisége állandó, nem tud nőni, így a folyamat rövid úton "elhal" még akkor is, ha esetleg két nagyon különböző potenciálú fém (pl. réz és alumínium) érintkezik egymással. De tapasztalatból tudjuk, hogy ilyen rendszer nem létezik, ezt jelzi pl. az a vízmennyiség, melyet minden évben kénytelenek vagyunk a rendszerbe utántölteni.
Elektrokémiai korróziót magában az oxigén is okozhat, nevezetesen, hogyha a rendszerben valahol egy oxigénben dúsabb és egy oxigénben szegényebb terület jön létre. A kettő között potenciálkülönbség keletkezik, még ha a rendszer azon része ugyanolyan anyagból van is. A kristályközi korróziót a radiátor anyagában lévő különböző potenciálú ötvözők és az alapfém okozhatja. Ehhez a korróziófajtához is szükségesek a fenti feltételek.
A korrózió lelassítására - mert teljesen megállítani nem tudjuk - fontos betartanunk néhány alapszabályt. Az egyik, hogy ne használjunk olyan műanyag csöveket, melyek az oxigént áteresztik. A modern műanyag fűtéscsöveken már kivétel nélkül megtaláljuk az O2 STOP feliratot. Fontos, hogy a rendszerben lehetőség szerint ne végezzünk teljes leeresztést. Ha ez valamilyen okból elkerülhetetlen, akkor 24 órán belül feltétlenül töltsük fel újból vízzel a csöveket. Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy tartsuk be a gyártó, tisztításra és az alkalmazható folyadékokra vonatkozó előírásait!