Ragasztók és burkolólapok párosítása

Alapként fogadjuk el

A ragasztóanyag gyártója által javasolt típust kell választani egy adott burkolólap leragasztásához. A választék még egy gyártón belül is bőséges, így jól meghatározható a megfelelő rétegrend. A különféle gyártmányú anyagok „párosítása” előre nem látható hibákat eredményezhet, amit jobb elkerülni Ha kétségek merülnek fel a kiválasztásukat illetően, akkor a gyártók tanácsadó szolgálatánál érdemes érdeklődni a ragasztó egyedi tulajdonságairól.

A legfontosabb az aljzat minőségének a vizsgálata. Ennek mindig szilárdnak, nem porlónak és egyenletesen simának kell lennie. A padlóknál vagy az oldalfalakon 1 m2-en belül legfeljebb 2 mm-es eltérések a megengedettek.

Ezeket még az általában használt vékony ágyazású ragasztóanyagok is képesek kompenzálni. Az ezt meghaladó egyenetlen felületeket vagy vékony kiegyenlítő habarccsal, vagy a padlókon önterülő aljzatkiegyenlítők használatával lehet a burkolásra előkészíteni. A porló falazatoknál, aljzatoknál szükséges a mélyalapozók valamelyikének a használata, vagy – a nem nedvszívó anyagú padlókhoz – tapadóhíd célját szolgáló anyag felhordása. A megfelelő ragasztóanyag kiválasztása függ a burkoló lapok anyagától, azok anyagminőségétől és vízfelvevő képességétől is. A vékonyágyazású ragasztóanyagokat e szempontból különféle jelölésekkel látják el, a betűk a kötőanyagukra utalnak. A „C” cement-, a „D” diszperziós-, az „R” műgyanta alapú ragasztókra, az „S” betűvel jelöltek pedig a flexibilis ragasztókra utalnak. A kötőanyagra jellemző betű mögötti szám pedig a habarcs szakítószilárdságát jelölő minősítés. A magasabb érték nagyobb szilárdsági értéket jelent. A habarcs bedolgozási tulajdonságaira pedig a jelülések utáni betűjel utal.

A „T” betűvel a tixotróp, azaz megcsúszásra nem hajlamos ragasztóhabarcsot jelölik, ami főként a fali csempéknél, függőleges felületekre történő ragasztáskor előnyös. A meghosszabbított nyitott időre utaló „E” jelzés csak a cementtartalmú és diszperziós anyagú ragasztóanyagoknál használatos, ami a ragasztó nagyobb felületre történő felkenését teszi lehetővé, meggyorsítva ezzel a burkolási munka folyamatát. A csak cementtartalmú és gyorsan kötő habarcsokat pedig „F” betűvel jelölik.

E jelölések azonban csak bizonyos gyártók termékeire jellemzőek, ezért a termék használati utasítását alaposan át kell tanulmányozni, hogy az abban előírtak alapján a célnak megfelelő ragasztóanyagot használjuk fel a burkoláshoz. A keverési arányokat is a szövegben tüntetik fel. A csomagoláson feltüntetett különféle piktogramok is nagyban segítenek a ragasztóanyag jellemzőinek és felhasználási tulajdonságainak könnyebb értelmezésében.

Az égetett kerámia lapok felülete az alsó oldalukon nyitott pórusú, amin igen jól beékelődnek és megtapadnak a különféle cement- és diszperziós ragasztók. Függőleges felületeken a megcsúszás mentes tixotróp tulajdonságú ragasztók az előnyösebbek, kisebb felületeknél azonban a gyorsan kötő cement habarcsokat érdemes alkalmazni. A műkő lapokból készült burkolatokhoz főként gyorsan kötő és hidraulikusan kikeményedő műgyanta vagy cementkötésű ragasztókat célszerű választani. Ezeknél a bekeveréshez használt víz igen gyorsan megköti a ragasztóanyagot, e mellett beépül az anyag kristályszerkezetébe, és elkerülhető a lapok deformálódása.

Az előzőkben említett burkolólapokon kívül egyre kedveltebbek a kőporcelán gres lapokból készült burkolatok is. E lapoknak nagy a sűrűségük és nagyon csekély a vízfelvételi képességük, ezért a gres lapokhoz a burkolóhabarcsot flexibilis ragasztó adalékkal kell feljavítani, ami nagy felületi tapadó képessége miatt optimálisan megnöveli a kötés szilárdságát. Hasonló a helyzet a manapság egyre divatosabb üveglapos burkolatoknál is. Ezeknek a felülete sima és egyáltalán nincs vízfelvételi képességük, ezért az üveglapokat cementalapú habarcsokkal nem, csak műanyag alapú ragasztókkal lehet tartósan rögzíteni. Az ilyenek képesek tapadóhidat képezni az üveglap felületén, és így már kellő szilárdsággal rögzítik a lapokat az aljzatra. A tapadóhíd nem befolyásolja az üveg színét sem.

Mozaik felületek kialakíthatók kerámia-, természetes kő- vagy üveglapokból is. Az apró mozaiklapocskák vagy a hátoldalukon hálóra ragaszott formában, vagy a felületükön papírral rögzítve kerülnek forgalomba. Mivel a mozaiklapok felületét sok keskeny fuga tagolja, olyan habarcs rendszert kell alkalmazni, ami a lapocskák anyagához megfelelő és a fugázására is alkalmas. Így elkerülhető, hogy a fugarésekből kitüremkedő ragasztóhabarcs maradéka a felületen látható maradjon, a mozaikfelület letisztítása után egységes és tartós is lesz az elkészült burkolat. Ez vonatkozik a rektifikált, azaz utólag max. 0,2 mm pontossággal méretre vágott csempe- és járólapokból készült burkolatokra is.

A közhiedelemmel ellentétben a hézagmentesen lerakott lapok sem rakhatók le hézagok nélkül. A lapok ugyanis főként a ragasztó és a beléjük ágyazott kerámia lapok hőtágulási együtthatóinak különbözősége miatt megsérülhetnek. Mivel minden réteg másként viselkedik a külső hatásokra, a csekély 1 mm szélességű fugák flexibilis fugázóval feltöltve kiegyenlítik a burkolaton keletkező feszültségeket, és így még a nagy felületű burkolólapok sérülése is elkerülhető.

Minden ágyazó habarcsot a megadott fogmélységű simító lappal kell az alapfelületre felteríteni, és a burkolólapokat ráillesztve, kissé oldalra mozgatva kell a ragasztóba nyomni. A szintbeli eltéréseket gumikalapáccsal megütve lehet az előző, már leburkolt felülettel azonos szintbe hozni, a fugák egységes méretét pedig csempekeresztekkel kell biztosítani. Fugázáskor a rések kitisztítása után flexibilis fugázó masszával két oldalról ferdén besimítva, esetenként tömörítve gátolható meg a szélesebb fugák berepedezése. A jól kiválasztott ragasztóhabarcs és a burkolólapok szakszerű felragasztása után nem kell attól tartani, hogy a lapok nem tapadnak megfelelően az alapfelületre és idő előtt leválnak.