Flexibilis ragasztók és fugázók

A flexibilis ragasztó vagy ragasztó­habarcs és fugázó anyagot a hagyományoshoz képest sokkal nagyobb rugalmasság, ugyanakkor erős tapadó képesség és nagy szakítószilárdság jellemzi. A fagyállóságot és a flexibilitást gyakran összekeverik, pedig nem ugyanarról a tulajdonságról és felhasználási lehetőségről van szó. Csak a flexibilis kategóriába sorolt ragasztók és fugázók képesek arra, hogy a kültéri burkolatokat érő hirtelen hőmérsékletváltozások, úgynevezett hősokkok által okozott feszültségeket kompenzálják.

Hősokk

A mai hőmérsékleti viszonyok között gyakran előfordul, hogy ilyen hősokk éri a burkolatot. Például nyáron a burkolatot tűzi a nap, melynek hőmérséklete ennek hatására – a színétől függően – akár a 40-50 fokot is elérheti. Majd percek alatt kialakul egy nyári zápor, amely a burkolatot hirtelen lehűti több tíz fokkal. Ilyenkor a hirtelen hőmérsékletváltozás hatására mind a burkolat, mind az alatta lévő ragasztó, valamint az aljzatbeton elmozdul (összehúzódik vagy tágul). A probléma ott kezdődik, hogy a burkolat és a ragasztó valamint az aljzatbeton elmozdulása lényegesen eltér egymástól. Az úgynevezett hőtágulási együtthatójuk különbözik.

Emiatt a burkolat – ragasztó – aljzat szerkezetben feszültségek keletkeznek, amelyet a ragasztónak és a fugázó anyagnak is a burkolat felválása, berepedése nélkül el kell tudnia viselni. Ezt egy egyszerű fagyálló ragasztó, főleg nagyformátumú (20x20 cm-nél nagyobb) és esetleg még sötét árnyalatú lapok esetében nem tudja.

Mindenképpen flexibilis ragasztóanyagot kell választani a kültéri burkolások esetén, de beltérben is, ha nagyméretű burkolólapokat használunk vagy a burkolat alatt padlófűtés lesz. Ez kell olyan betonfelületeken, ahol a felület még kis mértékben zsugorodhat, illetve diszperziós, cementkötésű, rugalmas vagy kent vízszigetelésekre.

A flexibilis csemperagasztóknál találkozhatunk az S1, illetve S2 jelölésekkel. A kettő között az a különbség, hogy az S1 osztályú csemperagasztók alakváltozásra képesek, míg az S2 osztályba tartozó csemperagasztók nagy alakváltozásra képesek.  Ezt az alakváltozásra való képességet a ragasztóhabarcsba kevert polimerek és por alakú műgyanták minősége, valamint mennyisége határozza meg. Például minél nagyobb méretű járólapot szeretnénk lefektetni, annál ajánlatosabb az S2 osztályú anyagokat választani, minden egyéb esetben elég az S1 osztályú ragasztóhabarcs használata.

A ragasztókhoz hasonlóan megkülönböztetünk deformálódásra képes – flexibilis – és deformálódásra nem képes – normál – fugázókat. Alapszabály, hogy ahol flexragasztót használtunk indokolt a flexfugázó alkalmazása. Rugalmas fugázót, vagy inkább tömítést azonban nem csak a burkolat fugáihoz használunk, hanem akkor is, ha eltérő anyagú, hőtágulású burkolatok vagy épületelemek találkoznak. Tipikus példák erre a fürdőszobai szaniterek és a csempeburkolat találkozása, vagy a burkolat és a fa vagy műanyag nyílászárók keretének találkozása. Ilyen helyekre azonban nem a flexibilis fugázók az alkalmasak – bár a burkolók nagyon gyakran alkalmazzák ezt a módszert –, hanem a szilikon tömítők a megfelelők. A szilikon behúzását kinyomópisztollyal végezhetjük simán, vagy maszkoló szalag segítségével. A friss szilikont bevizezett ujjal határozott és egyenletes mozdulattal húzzuk végig a végső felület kialakítása és a hézagba való betömörítés miatt. A nedvesítés érdekében a felületet is bepermetezhetjük. Szappanos víz alkalmazása csökkenti a letapadás veszélyét.

A csempe fugázás és a járólap fugázás többé-kevésbé ugyanúgy történik, a fugázás technikájában nincsenek nagy különbségek. De nem csak az ilyen klasszikus hidegburkolatokat lehet fugázni, erre jó példa a tégla fugázása. Habár ehhez is van már speciális kőfugázó, de a téglákhoz használatos zsákos vakoló anyaggal és fugázó pisztollyal is lehet próbálkozni.

Ha saját kezűleg szeretnénk fugázni, néhány alapvető eszközre mindenképpen szükségünk lesz, így glettvasra, spaklira, fugamosó szivacsra, fugázó gumira, vödrökre és kinyomópisztolyra, és fugakeresztekre.

A munkálatok elején célszerű megtisztítani, nedves szivaccsal áttörölni a felületet. Következő lépés a fugaanyag bekeverése, amit egy spaklival is meg lehet tenni, ebben az esetben is egy sűrű, tejfölszerű állagot kell elérni. A masszát a fugázógumival tudjuk felvinni a felületre, átlós irányba húzva töltsük fel a fugahézagokat. Akkor lesz jó, amikor már több fuga nem marad meg a résekben. Ha már megkötött az anyag, de még kicsit nedves, akkor jöhet a visszamosás fázisa – ezt szintén vizes szivaccsal célszerű csinálni. A fuga mélységét a visszamosás intenzitásával tudjuk kialakítani, itt körkörös mozdulatokkal dolgozzunk.

Habár a fugázás száradási ideje eltérő lehet, másnap láthatunk bizonyos „cementfátyolt” a felületen,  ezt egyszerűen le lehet dörzsölni egy mosogatószivaccsal vagy fugázószivaccsal. A járólap vagy csempe tisztítása fugázás után nem bonyolult feladat, a lényeg, hogy ne használjunk vizet, amíg a fuga teljesen meg nem kötött.

A végső fázis a szilikon használata, amit kinyomópisztollyal tudunk felvinni, erre elsősorban a fürdőszobában a fal és padló találkozásánál, illetve a kád és a mosdó körül lehet szükség. Tudnunk kell, hogy szappanos vizes felületen nem marad meg a szilikon, ezért ha a felhordott réteg környékét lespricceljük, akkor az ujjunkkal egyszerűen el tudjuk egyengetni, elsimítani.