Rézminiatűrök galériája

A mintadarab méretei természetesen megváltoztathatók, de nem érdemes túlzásokba esnünk. Inkább készítsünk belőle több darabot, amelyek, mint a képek, egymás mellé akasztva attraktívabbak, mint egy megnövelt tárolópolc, és a kis miniatűrök is jobban érvényesülnek bennük. A lényeg az, hogy mindegyik polc a tartalmához illőn kecses és finoman kidolgozott legyen. Az anyag színét is gondosan érdemes megválasztanunk, gondolva arra, hogy a csillogó miniatűrök minél jobban érvényesülhessenek rajtuk, és a kis polc a szoba berendezéséhez is megfelelően illeszkedjen.
Erre legalkalmasabbak a sötét tónusú faanyagok, vagy laminátbevonatok. Ez utóbbiaknál a mélyen erezett, rusztikusabb felületűeket részesítsük előnyben. Az erezetrajz azonban ne legyen túlságosan hangsúlyos, mert az már leronthatja a réztárgyak és a tárolóhelyük ellentétességét. A színt illetően a fekete laminátum, vagy pácolt, selyemfényűre lakkozott, esetleg viaszolt faanyag a másik lehetséges tippünk. A különféle sötét, vörösesbarna színű anyagok és laminátumok is jól érvényre juttatják a réz csillogását, és a legtöbb bútorhoz is jól illenek. A polchoz - natúr színében hagyott - fenyőfát, vagy más hasonló színű anyagot azonban ne válasszunk, mert nem emelik ki eléggé a miniatűröket.
Rajzunk ajánlott méretei alapján szinte gyerekjáték a polcot alkotó darabok kiszabása. A két oldallapot 15-16 mm vastag anyagból szabjuk le, a polcokhoz azonban csak 8-10 mm vastagságút használjunk.
Ha laminált faforgácslapot választunk alapanyagul, akkor a polcokhoz, pl. vékony falburkoló-elemeket használhatunk fel. Élfedésként felvasalható fóliacsíkot, vagy lapos Multiprofil élfedő-idomot használjunk. A vékony polclapok élére pedig fóliázott felületű, 10-12 mm széles, félkerek díszlécet válasszunk. Hátlapként 3,2 mm vastag laminált farostlemezt szerezzünk be, mégpedig lehetőleg sötét tölgy, vagy mahagóni utánzatút.
Valódi faalapanyagokat használva tágabbak a lehetőségeink, viszont a felületkikészítés miatt az ilyen polcok kialakítása több munkával jár. Az oldallapokhoz használhatunk bármilyen lombos keményfát, sőt fenyőt is, hiszen ezeket könnyű a kívánt színűre pácolnunk. Hátlapként 3-5 mm-es, polclapként meg 8 mm vastag rétegelt lemezt válasszunk. Élfedéshez felvasalható, de valódi színfurnérból készült anyagot használjunk. A polcok élfedéséhez félkerek szegélyléceket szerezzünk be, mégpedig 10 mm szélességűt. Ezen kívül a natúr anyagok színezéséhez megfelelő a pác, a bevonáshoz pedig selyemfényű színtelen lakkra lesz még szükségünk.
A polc elkészítését a két oldallap kiszabásával kezdjük el. A kivágott darabokat összefogva munkáljuk teljesen egyformára. A polclapok beerősítéséhez pontosan kimunkált, a lapokhoz illő szélességű és 5 mm mély hornyokat marjunk egymástól 120 mm-re az oldalakba, vagy két-két 4 mm-es köldökcsappal, hornyolás nélkül fogassuk a belső oldalak közé. Ez utóbbi esetben a polclapok hajszálpontosan egybevágók legyenek! Ha lapszabászatban vágatjuk le az alkatrészeket, ez a kritérium biztosított. Ha pedig magunk vágjuk le a polclapokat, akkor fogjuk össze az összest, és egyszerre szabjuk méretre.
Az oldallapok fészkeit az egymás mellé fektetett darabokon ugyancsak egyszerre marjuk ki. A köldökcsapozás több pontatlanságot rejt magában, de kellő figyelemmel ez a megoldás is eredményezhet kellő pontosságot. Az oldallapok hátsó élét lehetőleg aljazzuk ki, hogy a hátlap egy síkba kerüljön majd a hátsó éllel. Ha erre nincs módunk, akkor majd a hátlap élét gyaluljuk körben, 30 fokban ferdére, hogy felerősítését követően ne legyen szem előtt.
A hátlap maga 3-5 mm-es laminált farost-, vagy rétegeltlemezből kivágott darab. Alsó és felső éle azonban ívelt formájú, és e részekre még egy-egy betétet is fel kell majd erősítenünk. A laminált hátlapokat csak méretre kell vágnunk, a rétegelt lemezekből leszabottak felületét pedig még felületkezelnünk is kell. Ezt megelőzően csiszoláskor nem szükséges üvegsimaságú felületre törekednünk, a felület esetleges durvaságát csak annyira koptassuk simára, hogy az erezetek kiálló rostjai finoman lekerekítetté váljanak. Az alsó és felső betétlapok élben a polclapokra csatlakoznak. Élük íve követi a hátlapét, de a magasságuk annál kb. 5-8 mm-rel kisebbek. A betétdarabok akkor igazán mutatósak, ha ívelt élük lekerekített, amit fazonmarással, vagy kézi csiszolással valósíthatunk meg. Ha laminált lap az alapanyag, akkor a lekerekített éleket mindenképpen célszerű tapaszolnunk, hogy a lemunkált felületek teljesen simává váljanak. A tapaszolt éleket fessük a laminált bevonathoz hasonló színűre, majd a felületüket polírozzuk selyemfényűre. A valódi fából, vagy rétegeltlemezből leszabott betétlapok élét nem kell tapaszolni, simára csiszolásuk után azonnal pácolhatók, lakkozhatók.
Miután minden alkatrészt kialakítottunk, a laminált felületű darabok élét fedjük le felvasalható fóliával, élüket pedig azon nyomban finoman kerekítsük le. A polclapok külső élére ragasszuk fel a félkerek, dekorfóliás díszléceket, majd fogjunk hozzá a polc végleges összeállításához. A két oldallapra előbb erősítsük fel a polclapokat. A legfelsőre és a legalsóra fogassuk fel a két betétlapot, és a hátlap beragasztásával tegyük szilárd egységgé az eddig összeállított vázat. Ezt követően a polc hátuljára csavarozzunk két masszív képakasztó karikát, és a polcot máris a kiszemelt helyére akaszthatjuk.
A valódi fából készített polcalkatrészeket összeállításuk előtt még csiszolnunk, színre pácolnunk, majd újból csiszolnunk kell, mielőtt a darabok felületét befújnánk selyemfényű színtelen lakkal. A további műveletek már azonosak az előbb leírtakkal. Végül már csak a kis réz miniatűröket kell a polcokon szépen sorba raknunk, és máris gyönyörködhetünk gyűjteményünk elbűvölő formáiban, csillogásában, amelynek megfelelő keretet ad saját kezűleg készített polcunk.