A hagyományos kézi szövésű szőnyegekről írtunk már a lapunk 2005/12. számában, most kizárólag a tekercsben árusított, faltól-falig lerakható szőnyegekről lesz szó.
A padlószőnyegek járófelületét flór felületnek nevezzük, ez a látható színoldal, aminek esztétikája hat leginkább a vásárlókra (természetesen meghatározó az anyagösszetétel és az ár is). A flór felületek fonalszálai egy hordozórétegbe kötődnek, ez az alapkelme egy szövött, vagy hurkolt textil. Az ilyen típusú szőnyegek hátoldala csúszásgátlást, merevítést is biztosít, és anyagösszetétele miatt nem foszlik, tehát egyszerűen méretre szabható. Ezt a hátsó réteget a szakemberek apertúrának nevezik, ami gyakran többrétegű, lehet természetes gumi, hab jellegű műanyag, PVC stb.
Minden padlószőnyeg gépi előállítású és alapvetően eltér a darabszőnyeg gyártási technológiájától. A hagyományos szőnyegkészítésnél az alap és a járófelület egyidejűleg készül, a faltól- falig szőnyegek esetében külön gyártási szakaszban alakítják ki ezt a két részt, utána kerül összedolgozásra, majd ezt követően dolgozzák rá a hátoldalt.
A járófelület sokféle lehet, például tűzött, kötött- vagy varrott-hurkolt és nemezelt. Mindenféle szálas anyagot fölhasználhatnak az adott technológiához igazodva, de leggyakrabban mégis különböző műszálak alkotják az alapanyagot. Tiszta gyapjúból nem készülnek, de előfordulnak kevertszálasak. Ami természetes anyagból van, az a durvább, rostos szizál vagy tengeri fű. Még a nemez padlószőnyeget is műszálakból alakítják. A felület tehát lehet nyírott, buklé, szövött vagy nemezelt.
A panelépítés Magyarországon a köztudatban összekapcsolódott a gyengeminőségű szőnyegpadló alkalmazásával. Ezeknél a szőnyegeknél az évek múlásával a közlekedési útvonalak nyoma ösvényszerűen látszott, a hátoldali habalap pedig elporladt, és elveszítette szigetelő képességét is. Ezek után természetes igény volt, hogy egy minőségi váltással elkerüljék a padlószőnyeget, és szinte csak a szakembereknek tűnt föl, hogy az új padlószőnyegek, már nem azok a padlószőnyegek...
Mi van most a padlószőnyeg piacon? Kiváló minőség, gazdag szín- és anyagválaszték, speciális célokra kifejlesztett típusok, különleges lángmentesített, szennytaszító bevonatok, magas hangszigetelési értékek, vagyis minden célra rendelkezésre áll a megfelelő szőnyegburkolat.
Más - például az angolszász - országokhoz képest sokkal kevesebb helyen alkalmazzuk a faltó-falig szőnyeget. Ott bevett gyakorlat előszobában, sőt fürdőszobában is alkalmazni ezt a szőnyegtípust, ráadásul sok helyen divat, hogy a padlószőnyegre darabszőnyeget terítenek.
Berendezési szempontból a tervezők sok mindent figyelembe vesznek. Elsőként eldöntendő, hogy melyik helyiségbe válasszunk faltól-falig szőnyeget. Hazai gyakorlatban elsősorban olyan helyeken alkalmazzuk, ahol nem éri nedvesség, nincs kitéve erős olajos, zsíros szennyeződésnek, és igény a lágy, puha felület, a melegség. Ideális, tehát gyerekszobába és hálószobába, de keményebb felületű változataik nappaliban, dolgozószobában is lerakhatók. Gyerekszobáknál azért javasolhatjuk, mert csúszásmentes a felület, s a földön való játéknál nem hideg. Vizes porszívók alkalmazásával pedig tökéletesen atka- mentesíthető. Szín- és mintaválasztékában is illeszthető bármilyen életkorú- és nemű gyerek életteréhez.
Hálószobáknál használhatunk hosszúszálú, nyírt flórfelületű padlószőnyeget is. Arra azonban mindenképp gondolni kell, hogy a bútorok lába nyomot hagy a süppedős burkolaton. Az igénybevétel és használat milyensége miatt ez az a hely, ahol az egészen világos vagy akár a meghökkentő színeket is használhatjuk.
A hazai otthonok nagy részében a családok közös élettere, a nappali szoba ebédlő funkciót is betölt. Az étkezőasztal alá nem javasolják a tervezők a puha felületű szőnyegeket. Vagy burkolatváltást alkalmazunk, vagy olyan alapanyagot választunk, amelyet objekt elnevezéssel illetnek a gyártók. Ezek szállodák, irodák, középületek számára készülnek, tehát kifejezetten nagy igénybevételre tervezik őket, és egyszerűen tisztíthatók. Szín és mintaválasztékuk nagyon gazdag és változatos.
Az előbb már említett szőnyegtípusok speciális változata a négyzetes panelekből ragasztás nélkül összeállítható összefüggő burkolat. Ezeket csak irodákban használják. A négyzetek szálirányának változtatásával a rá eső fény miatt minták jönnek létre, sérülés esetén, pedig csak egy-egy elemet kell kicserélni belőle. Mobil irodák álpadlóira is ideális, mert az átrendezésnél a vezetékek kiállásainál egyszerűen felemelhető. Nemezelt, műszálas felülete jól bírja a görgős székek által okozott igénybevételt, zajelnyelő képessége, pedig kiváló.
Szinte minden helyiségben alkalmazhatjuk a szizálból és tengerifűből gyártott szőnyeget. Erős, magas kopásállóságú, könnyen tisztítható, esztétikus felület. A hazai kínálatban is hosszú évek óta jelen van. Egyre többen szeretik, mert természetes anyaga hagyományos és modern környezetben egyaránt megállja a helyét.
A szizál mexikói kaktuszrostból, a tengerifű pedig távolkeleti vízinövényből készül. Fektetésénél lényeges, hogy rögzítés előtt pár napig a helyszínen kell kiteríteni, hogy alkalmazkodjon a környezet páratartalmához, és csak ezután ragasztható.
A padlószőnyeget vagy a teljes felületén leragasztjuk, vagy csak a falak mentén rögzítjük. A fal védelme és a szélek takarása miatt lábazat is készül hozzá, ami leggyakrabban anyag azonos, de kaphat fa, vagy fa jellegű lábazati takarást is.
A faltól-falig szőnyegek napjainkban reneszánszukat élik, kedvező áruk, jó minőségük és változatos felszínük miatt. A föntiekből levonható az a következtetés, hogy aki szereti a burkolatoknak ezt a fajtáját, minden célra és sokféle minőségben vásárolhat belőle.
Draveczki Julianna
lakberendező