Valódi faanyagokhoz használjunk enyvet

Az enyv ugyan a korszerű ragasztóanyagokhoz mérten kissé nehézkesen használható, mert alkalmazása némi előkészületet igényel. Viszont jóval erősebb kötés biztosít, mint néhány általános célú kontakt ragasztó. Kiváló a tapadása, és kellően rugalmas is. A színe is jobban illik a valódi faanyagokhoz, hiszen az enyv halványsárga vagy barna színű.
A háztartási vegyi anyagokat árusító üzletekben lehet kapni őrölt csontenyvet, amelyet előbb egy zománcozott edénybe szórva meleg vízbe kell beáztatni (1). Az őrleményre mindig annyi vizet öntsünk, hogy éppen ellepje. A teljes felolvadásához azonban 70-75 fokos hőmérséklet szükséges. A túlhevítést úgy kerülhetjük el, hogy nem közvetlenül az enyves edényt, hanem egy nagyobb edény vizét melegítjük fel, és a forró vízbe állított enyvesedény így nem melegszik fel túlságosan, s az enyv is folyékonnyá válik a kis edényben. Nem célszerű egyszerre sokat feloldanunk az őrleményből, mert két nap után csökken a kötőképessége. Ezért mindig csak annyit olvasszunk fel, amennyit fel is tudunk használni. Ha használat közben netán besűrűsödne, nehezen ecsetelhetővé válna, akkor tiszta meleg vízzel felhígíthatjuk.
Az enyv feloldásához két régi zománcos edény kell: a kisebbikben olvasztjuk fel a ragasztót, a nagyobbikban pedig a melegítéshez szükséges víz lesz. A zománcos bögrére huzalhurokkal erősítsünk két köldökcsaprudat, majd állítsuk a nagyobb vizes edénybe. Az enyves bögre alja legalább 30 mm távolságban legyen a vizes lábos aljától. Ha szükséges, a farudakkal szabályozhatjuk az enyves edény magasságát. Amennyiben a farudak kellő magasságban tartják a bögrét, a nagyobb lábassal együtt tegyük elektromos melegítőre (2), és várjuk meg míg az enyvszemcsék teljesen feloldódnak. Nem kimondottan elegáns megoldás, de éppen megfelelő. A felolvadt enyv akkor jó, ha híg tejfölsűrűségű, és ecsettel jól kenhető (3). Kenéséhez erős szőrzetű ecseteket használjunk, mégpedig a ragasztandó felület nagyságához megfelelő méretűeket.
Enyvezéskor előbb a felületeket tisztítsuk meg a szennyeződésektől, majd mindkét felet vékonyan enyvezzük be. A darabokat nyomjuk egymásra, és összepréselve hagyjuk legalább 12 óráig száradni. A kötés szilárdsága miatt nagyon fontos, hogy a ragasztó elég híg legyen, minden hézagot kitöltsön, és ettől függetlenül minél vékonyabb rétegben kapcsolja össze az alkatrészeket. Az összepréselés közben kitüremlett enyvet azonnal nedves ronggyal töröljük le, mert később már csak nehezen tudjuk eltávolítani. Csapos, lapolt, és egyéb kötéseknél mindig a teljes egymásra fekvő felületet enyvezzük be.
Ha pedig kilazult bútorelemeket kell újra összeenyveznünk, akkor első teendőnk a régi enyvmaradványok letisztítása legyen. Ezt véső élével, vagy csiszolással végezzük el és csak a teljesen megtisztított felületekre kenjünk új enyvet. A kötés szilárdsága érdekében az esetleg laza csapozásokhoz használjunk kissé sűrűbb enyvet, mert ez az anyag mint hézagkitöltő is jól szolgál, igaz csak módjával, mert 1 mm-nél nagyobb hézagok megszüntetésére már nem alkalmas. Ilyen esetekben a csapok mellé hézagoló falemezeket, vagy a régiek helyére vastagabb csaprudakat célszerű beépítenünk, és ezeket is híg enyvvel ragasszuk a fészkekbe.
Az enyvet faforgácslapok ragasztására is felhasználhatjuk, kötésszilárdsága ezekhez is nagyon megfelel. A laminált felületű anyagokhoz viszont csak akkor megfelelő, ha a laminált réteget eltávolítjuk a darabok illesztési helyeiről.
Mint a fentiekből kiderül, enyvet főként akkor célszerű használnunk, ha nagyobb asztalos munkába fogunk, vagy régi bútort javítunk. Kis munkákhoz is használhatunk enyvet, ám ha a gyorsaság is fontos számunkra, akkor a tubusos kontakt ragasztó az előnyösebb. Igaz, hogy ezek sokkalta drágábbak az enyvnél, de gyorsabbak. Az enyv viszont olcsó, és kötésszilárdság szempontjából is „versenyképes”.