Feltuningolt Moto Guzzi

Az igazi járműveket akkor szokták feltuningolni, ha nagyobb teljesítményt szeretnének belőle kihozni. Így van ez a modellekkel is, csakhogy ezek "teljesítményét" nem LE-ben mérik, hanem működő, finoman kidolgozott részleteikben, amelyeket nélkülöznek a gyári makettek. Rovatunkban eddig főként autómodellekhez adtam ilyen megvalósított ötleteket, most viszont az 1/12-es motorkerékpárokhoz ismertetek néhány újabban kidolgozott és érdekes megoldást.
Kísérleti alanyom a Tamiya új, remekbe formált kétkerekűje: az olasz Moto Guzzi V10-es Centaurója. A gyártó frissességére jellemző, hogy a '95-ben bemutatott új jármű alapján már '97-ben elkészítette kiváló minőségű makett változatát.
Hihetetlenül finom munka minden darabja, ezért is vettem a bátorságot magamnak ahhoz, hogy még különlegesebbé tegyem. Az alábbi módosítások egyébiránt más Tamiya motormodellen is alkalmazhatók, ha a típusok adottságaihoz igazítjuk az alapötleteket.
Féktárcsa finomítások
Kezdeném talán az egyszerű, apró dolgokkal, a féktárcsákkal. Szó se róla, mindegyik finomrajzú, de csak a külső oldalukon. A hűtőlyukakat azonban csak bemélyedések érzékeltetik. Ez viszont megkönnyítette a kifúrásukat. A művelethez 0,5 mm-es fúrót használtam, amelyet egy apró, nyelezett patronos befogóba rögzítettem. A lyukakat kézzel fúrtam ki, mert így jól éreztem, hogy mikor lép ki a fúró hegye az anyagból, ha kezdéskor a fúró hegye egy picit el is csúszott a helyéről, még könnyen korrigálhattam a hibát. A lyukszéleket 1,2-es fúróval finoman lesorjáztam, ezt követően fújtam csak le festékkel. Száradás után a vékony fúróval távolítottam el a lyukakba rakódott festéket, ezt követően már valóságosabbak voltak a tárcsák.
Mivel a tárcsáknak - főleg az első kettőnek - a belső oldala is látszik, ezért a különböző anyagokból készült betétgyűrűk kontúrját acéltűs körzővel - a külső oldaluk alapján - bekarcolva jelöltem be. A felerősítő csavarok fejeit pedig megfelelő méretű vékonyfalu csővel bemélyítve alakítottam ki a belső oldalakon. Erre a kerámiahegyű tollak fémvégei nagyon jól használhatók, pl. töltőceruzába fogva.
Igen ám, de e kötőelemek általában fényesek, ezért a feljelölésükhöz használt tollvéget élesre fenve, mint lyukasztószerszámot használva krómfóliából kivágott apró korongokkal tettem valószerűbbé a csavarfejeket. E korongokat a lyukasztóba hagyva nyomkodtam fel a tárcsákra, majd kézzel lenyomkodva rögzítettem véglegesen a helyükre. A belső apró csavarokra is sort kerítettem, ezután már határozottan valóságosabb lett az összes féktárcsa (1, 2).

Rugózott hátsó villa

A motorok rugós kerékfelfüggesztésének a megoldása mindig is izgatott, de eddig csak a nagyobb léptékűeken sikerült megoldanom. E motorkerékpárnál viszont segítségemre sietett egy régebbi ötletem, amelyet a Nascar autó lengéscsillapítóinál alkalmaztam. A hátsó villa rugós teleszkópja ugyanis - elvben - ugyanígy kivitelezhetőnek tűnt. A rugózott távolság ugyan kissé rövidnek tűnt, de itt nem is kell 3 mm-nél hosszabb villajáték. A dugattyúszárat levágtam a felfogószárról, majd 1,3 mm-es acélhuzalra cseréltem, és ezt a felfogófejbe fúrt lyukba nyomtam. Kerestem egy vékonyfalu 2,5 mm átmérőjű csövet, abból a gyári dugattyú hosszának megfelelő darabot vágtam le. Egyik végébe fültisztító pálcika szárából levágott kis gyűrűt ragasztottam, majd ebbe beledugtam a dugattyú szárát, ennek a végére is kis műanyag gyűrűt ragasztottam dugattyúfejként. A kipróbált, könnyen mozgatható dugattyút most már csak az eredeti gyári darab dugattyútömbjébe kellett ragasztanom. Ezt pedig úgy oldottam meg, hogy hosszan kifúrtam a tömböt, e furatba ragasztottam be a fémhüvelyes dugattyút.
A gyári tekercsrugót 0,2 mm-es acélhuzalból készítettre cseréltem - az eredeti rugó nagyon kemény volt - az eredeti zárótárcsa felnyomásával rögzítettem. A rugó hosszának beszabályozását nyújtással végeztem el, majd pillanatragasztóval a helyére erősítettem a rugóvégeket és a zárótárcsát is (3). A lágyan rugózó lengéscsillapítót ezt követően az eredeti módon szereltem a helyére (4). A hátsó villa működéséhez azonban a befogóagy helyezőcsapjait is ék alakúra kellett reszelnem, különben akadályozták volna a villa mozgását.

Rugós teleszkópok az első villán

A siker bátorítólag hatott rám, most már az első villa teleszkópjainak a működése sem tűnt elérhetetlennek. Ez fogósabbnak bizonyult az előbbinél, de nem megoldhatatlannak. Az elv most is hasonló volt, de ehhez két, pontosan egymásba illő 3,6 és 4 mm-es csőre volt szükségem. A megoldáshoz egy régi zsebrádió teleszkópos antennája segített hozzá. A gyári villaszárakat a cél érdekében természetesen kénytelen voltam feldarabolni, hiszen a féknyergek, és a teleszkópok felső darabjaira mindenképen szükségem volt a pontos összeállítás érdekében. Ezért a dugattyúszárakat a hüvely végén levágtam, a kerékfelfogó, féknyerges darabokba 1,2 mm-es lyukakat fúrtam a villaszár tengelyének irányába. A vékonyabb csövek végébe csapos kis dugattyúkat reszeltem, amelyek pontosan a vastagabb csőhüvelyekbe illettek. A dugattyúk 3 mm magasak, száruk 10 mm hosszú. Az eredeti teleszkóphüvelyek hosszával azonos méretűre vágtam le a csőhüvelyeket, ezek végét a megkurtított, lereszelt átmérőjű eredeti hüvelydarabokból készített dugókkal zártam le. Így a gyári villaszárakkal azonos méretű maradt a két villaszár (5). Most már csak két lágy tekercsrugót kellett a hüvelyekbe helyeznem, a lágyan mozgatható teleszkópokat a helyükre ragaszthattam. A kerékbefogók darabjait 1 mm-es huzalcsapokkal megerősítve pillanatragasztóval rögzítettem a teleszkóp dugattyúszárainak a végére. A villa így elég erős lett, s rugózott is. Nem is kellett hozzá órás esztergapad, csupán figyelmes kézi munka, ráérzés és nyugalom.
E motorkerékpár makett újdonság természetesen a feljavítások nélkül is kiemelkedően igényes minőségű, egy modellépítő számára örömszerző karácsonyi ajándék is lehet, különösen, ha az ajándékozó még e lapszámot is mellékeli a kitthez.

A teszthez és a feljavító módosítások kikísérletezéséhez rendelkezésemre bocsátott modellért köszönet illeti a Dataco Kft-t.