Montain Cruiser 1984

E hegyi cirkáló makettje - típusát tekintve '83-as évjáratú Chevy Scottsdale terepjáró - ma már ritkaságnak számít. A Revell 1984-ben már szerepeltette az 1:16-os gyártmánypalettáján, majd a '90-es évek elején "nyugdíjazta". Hozzám már a századforduló után került, siralmas állapotban. További sorsához nem fűztem sok reményt, de mivel ebben a léptékben terepjáró modell nincs a piacon, nem szívesen mondtam volna le róla. Úgy 90%-osan komplett volt, de ragasztóval agyontunkolt, ecsettel vastagon lekent darabjai nem voltak reményt keltőek. A nagylelkű ajándékozó, Nagy Ferenc modellező társam azonban figyelmembe ajánlotta a fékolajat, mint festékeltávolítót, ez megnövelte a roncs túlélési esélyeit. Restaurálása több felvonásban, de végre befejeződött, közben számos tanulsággal is szolgált, amit ezúton szeretnék megosztani másokkal is.

Első nekifutásra természetesen igyekeztem letakarítani róla a más által bőkezűen rákent festéket. Koszos munka volt, de elég jól "működött" a fékolaj. Ami festék pedig nem jött le róla, azt a darabok felületéről lecsiszoltam. Ezt követte az alkatrészleltár. Szinte minden fődarab megvolt, a 138 alkatrészből csupán a lengéscsillapítókat, néhány ablaküveget, a fellépőket, és az első kardántengelyt kellett pótolni, a többi alkatrész felületein pedig az illesztéseket kellett finomítani, összehangolni. Ez kissé szőrözős, unalmas, de alapvetően szükséges munka. Megvolt ugyan az összeállítási rajza, de nem igen volt rá szükségem az azonosítás során.
Ezután kerítettem sort a tervezett feljavításokra, mert nálam ez szinte kötelező gyakorlat. A motortér fedeléhez új bukópánt párt készítettem, a fülke ajtaját meg kimetszettem az oldallemezből, majd lealapoztam a fülkét. A művelet jól sikerült, de itt meg is akadtam. Az utastér ugyanis eredetileg teknős kialakítású volt, ezért az ajtótesteket és nyílásukat a karosszérián teljesen át kellett formálnom. Inkább ugrottam egyet hátra, a platóra. Ez könnyen újra összeragaszthatónak látszott, és akkoriban éppen könnyű sikerre volt szükségem.
Többszöri vizes polírozással, primer alapozás után összeragasztottam a plató darabjait, kipótoltam a kerékburkolatok hátsó, hiányzó lemezét. A hátsó oldalburkolatot csapozva tettem lenyithatóvá, majd próbafényezést végeztem. A szürke alapozón a metálpiros festés túl mély tónusú lett, ezért gyorsan lemostam, és ezüst alapot fújtam a rakodó szekrényre. Nos, ezt senkinek nem ajánlom, mert minden ezüstre rosszul tapad a következő festékréteg, és száradás után könnyen lepattogzik, különösen a sarkokról, élekről. Helyette egész világos szürke matt alap a megfelelő, mégpedig alkidgyanta alapú Humbrol 28, vagy Revell 75 festékből. A Modell Master e célra nem alkalmas, mert a ráfújt festék feloldja az alapréteget! A fedőfestékeik is hasonló tulajdonságúak, viszont a metáljaik szín szempontjából igen sokfélék. Oldhatatlanná a hozzájuk adagolt, kb. 30%-nyi színtelen Humbrol, vagy Revell színtelen lakkal tehetők. A kellő színtelítettséghez többszöri fényezés szükséges, viszont nem kell tartani az egyes rétegek összemosódásától.
A rakodóplató deszkaborítását a lefogólécek közé szabott 0,6 mm vastag színfurnér csíkokkal oldottam meg, a lefogólécekre pedig öntapadó fényes alufóliát simítottam. A szegfejeket golyóstoll hegy végéből készített szerszámmal megnyomva tettem hangsúlyosabbá. A lenyitható hátlapra Alfaset betűkből pótoltam a márkafeliratot, és a lámpatestekkel megtűzdelt hátsó bukócsövet szegecsekkel megerősítve rögzítettem a rakfelületre. Közben kezembe akadt egy régebbi autós lap, amelyben egy ilyen furgon átalakítását mutatták be, ezt a továbbiakban fel is használtam szakanyagként. Ennek alapján kerül a platóra az ivóvíztartály, az alvázra pedig a pótbenzin tartály és szivattyú is. A krómozott tartályokat az Italeri kamion kiegészítő készletéből "kölcsönöztem", méretileg, alakilag pontosan megfeleltek a célnak.
A kerékfelfüggesztések lengéscsillapítói a hiánylistán szerepeltek, ezért ezeket acélcsapokból és kis csövekből összeállítva pótoltam. Az egyik kardántengelyt is kénytelen voltam fröccs-csonkokból újra formázni, mintául a hátsó darabot vettem alapul. Közben a merev hidakat alkotó féldarabokat - szétválasztásuk után összecsiszolva - ragasztottam össze, és a fékvezetékek beépítéséről sem feledkeztem meg. A jó minőségű gumikhoz krómozott felniket választottam az "aranytartalékomból", így az alváz lefestése után már bíztam a sikerben, amit a motortér kiépítése, bekábelezése után már biztosra vettem. Aztán egyéb kényszerű okok miatt több hónapra megakadt a munka, és ez bizony nem volt előnyös, mert a kiötlött apró részletmegoldások "elszálltak".
Amikor újra sort keríthettem a Chevyre, rádöbbentem, hogy az ajtók kivágásával számos egymással szorosan összefüggő problémát zúdítottam a nyakamba. Az utastér teknős kialakítása miatt az ajtónyílások elején óriási lefedendő üregek tátongtak, új küszöböket, ajtótesteket kellett kialakítanom, és még az ülést is át kellett formálnom, az ajtópántokról már nem is beszélve. Ez utóbbiakat viszonylag gyorsan, kialakítottam, és az utasfülke oldalára ragasztva erősítettem fel. Szárait a kivágott nyílásokba illesztett ajtók lemezeire ragasztott kis csövecskékkel állítottam be, így az ajtólemezeket lehúzva ezeken tovább dolgozhattam.
Az ajtók belső burkolatának alapját 1 mm-es sztirol lemezből szabtam ki, majd a sarkokon íveltre hajlított oldalait is sikerült beillesztenem. Az ajtók keretére vékony sztirol csíkot ragasztottam, és kialakítottam a két ajtókönyöklőt is. Az ajtónyílás belső küszöbe is a helyére került, és miután a pántok szárára illesztve helyükre csuktam az ajtókat, némi pontosító hajlítgatás után szintbe hoztam a fülke oldallemezével.
Ezután neki láttam a fülke fényezésének, és addig nem is volt baj, míg nem tettem a platóegység mellé. Egy árnyalattal világosabb lett, és amint újabb vékony réteget fújtam rá, sötétebb lett a tónusa. A két ajtóval és a motorház fedéllel ugyanígy jártam. A hibát az okozta, hogy nem egyszerre fényeztem le a különálló darabokat, így a rétegvastagságok eltérők lettek, ami a kompakt színekkel ellentétben a metálfestékeknél észrevehető árnyalati különbségeket okoz, és korrigálással csak tovább rontottam a helyzeten. Szomorúan, de tudomásul vettem a tényeket, és figyelmemet az utastér kárpitozására összpontosítottam.
Tetőkárpitként bőr helyett vastag velúrhatású szintetikus törlőkendőt használtam, míg az ülésre és ajtóra valódi bőrkárpit került, ónozott huzallal keretezve. A hiányzó ajtóüvegeket 0,7 mm vastag plexiből kivágott darabokkal pótoltam, alsó szigetelését pedig vékony PVC csőből leszabott darabokkal helyettesítettem. A padlószőnyeg és az ajtóbetét velúrbőr, a műszerfal burkolatának és a kormánykeréknek a színazonosságát a műanyagra fújt diszperziós bőrfestékkel biztosítottam. Több rétegben felszórva kielégítő a tapadása, selymes felülete pedig jól harmonizál a bőrkárpitokkal. Így nem kell más festékből kikeverni, mégis valódi hatást kelt ez a bevonat, amelyet 4-5-ször kell pisztolyból kiszórni, száradási ideje pedig 1 óra. Hátránya, hogy a szórópisztolyt használat után azonnal folyó vízben alaposan ki kell tisztítani, mert a bőrfesték gyorsan köt.
Volt még egy fogós problémám, nevezetesen a krómozott fellépők kialakítása, ám ezeket viszonylag gyorsan megoldottam. A szép krómozású öntőkereteket ugyanis nem szoktam kidobni, így most jó hasznukat vettem. Volt közöttük olyan keretdarab, amelynek két azonos sugárban lekerekített darabja szolgált tartókeretül a már említett kamion szett kagylós lemezéből kiszabott fellépőknek. Így autentikus, új alkatrészeket sikerült készítenem, mégpedig valódi krómbevonattal, ami jelentősen emeli a terepjáró jellegzetes optikáját.
A következő kellemetlen mozzanat a motorháztető pántjainak a beragasztását követően ért. Az egyik pántkar szegecselése valamivel szorosabbra sikeredett, és ez nehézkessé tette a tető nyitását. Mivel a pánt pantográf elven működik, nyitáskor kissé nehezen mozdul, de utána már kellő könnyedséggel és szabályosan emeli magasba a tető lemezét. Sebaj, majd bekopik, utána már nem lesz velük gond, viszont az egyedi megoldású pántokkal úgy nyílik a tető mint az eredetin.
Bár nem vagyok híve az agyonmatricázott járgányoknak, most - a fényezés árnyalatnyi eltérései miatt - mégis erre kényszerültem. A lángnyelv dekorációt egy másik kocsitól vettem el, a többi pedig a maradék matricák közül került ki. Ezekkel már nem olyan feltűnő a fényezési hiba, és végeredményben mégis sikerült restaurálnom egy régi roncs makettet. Viszont a jövőben nem iktatok hosszabb pauzákat egy-egy modell megépítésébe. Egyszerre fényezem le az összes karosszéria darabot, és lehetőleg egy kitartó lendülettel végzem el az összeállítást, mert így mindig "képben vagyok", s nem vesznek el az apró építési ötletek sem.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Címkék: modell, modellezés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Egyéni dísztárgyak

Az otthonát mindenki igyekszik különféle dísztárgyakkal sajátosan egyedivé tenni. A készen vásároltak persze igényes darabok, ám ezek mellett a saját személyes élményeinkre utaló tárgyakkal is...


3D nyomtatás

A 3D, vagyis háromdimenziós nyomtatás ma már nem egy elképzelés, vagy létező, de csak a gazdagok számára elérhető lehetőség. A technika itt van a mindennapjainkban, és sok helyen használják is,...