Első nekifutásra természetesen igyekeztem letakarítani róla a más által
bőkezűen rákent festéket. Koszos munka volt, de elég jól "működött" a fékolaj.
Ami festék pedig nem jött le róla, azt a darabok felületéről lecsiszoltam. Ezt
követte az alkatrészleltár. Szinte minden fődarab megvolt, a 138 alkatrészből
csupán a lengéscsillapítókat, néhány ablaküveget, a fellépőket, és az első
kardántengelyt kellett pótolni, a többi alkatrész felületein pedig az
illesztéseket kellett finomítani, összehangolni. Ez kissé szőrözős, unalmas, de
alapvetően szükséges munka. Megvolt ugyan az összeállítási rajza, de nem igen
volt rá szükségem az azonosítás során.
Ezután kerítettem sort a tervezett feljavításokra, mert nálam ez szinte kötelező
gyakorlat. A motortér fedeléhez új bukópánt párt készítettem, a fülke ajtaját
meg kimetszettem az oldallemezből, majd lealapoztam a fülkét. A művelet jól
sikerült, de itt meg is akadtam. Az utastér ugyanis eredetileg teknős
kialakítású volt, ezért az ajtótesteket és nyílásukat a karosszérián teljesen át
kellett formálnom. Inkább ugrottam egyet hátra, a platóra. Ez könnyen újra
összeragaszthatónak látszott, és akkoriban éppen könnyű sikerre volt szükségem.
Többszöri vizes polírozással, primer alapozás után összeragasztottam a plató
darabjait, kipótoltam a kerékburkolatok hátsó, hiányzó lemezét. A hátsó
oldalburkolatot csapozva tettem lenyithatóvá, majd próbafényezést végeztem. A
szürke alapozón a metálpiros festés túl mély tónusú lett, ezért gyorsan
lemostam, és ezüst alapot fújtam a rakodó szekrényre. Nos, ezt senkinek nem
ajánlom, mert minden ezüstre rosszul tapad a következő festékréteg, és száradás
után könnyen lepattogzik, különösen a sarkokról, élekről. Helyette egész világos
szürke matt alap a megfelelő, mégpedig alkidgyanta alapú Humbrol 28, vagy Revell
75 festékből. A Modell Master e célra nem alkalmas, mert a ráfújt festék
feloldja az alapréteget! A fedőfestékeik is hasonló tulajdonságúak, viszont a
metáljaik szín szempontjából igen sokfélék. Oldhatatlanná a hozzájuk adagolt,
kb. 30%-nyi színtelen Humbrol, vagy Revell színtelen lakkal tehetők. A kellő
színtelítettséghez többszöri fényezés szükséges, viszont nem kell tartani az
egyes rétegek összemosódásától.
A rakodóplató deszkaborítását a lefogólécek közé szabott 0,6 mm vastag
színfurnér csíkokkal oldottam meg, a lefogólécekre pedig öntapadó fényes
alufóliát simítottam. A szegfejeket golyóstoll hegy végéből készített
szerszámmal megnyomva tettem hangsúlyosabbá. A lenyitható hátlapra Alfaset
betűkből pótoltam a márkafeliratot, és a lámpatestekkel megtűzdelt hátsó
bukócsövet szegecsekkel megerősítve rögzítettem a rakfelületre. Közben kezembe
akadt egy régebbi autós lap, amelyben egy ilyen furgon átalakítását mutatták be,
ezt a továbbiakban fel is használtam szakanyagként. Ennek alapján kerül a
platóra az ivóvíztartály, az alvázra pedig a pótbenzin tartály és szivattyú is.
A krómozott tartályokat az Italeri kamion kiegészítő készletéből "kölcsönöztem",
méretileg, alakilag pontosan megfeleltek a célnak.
A kerékfelfüggesztések lengéscsillapítói a hiánylistán szerepeltek, ezért ezeket
acélcsapokból és kis csövekből összeállítva pótoltam. Az egyik kardántengelyt is
kénytelen voltam fröccs-csonkokból újra formázni, mintául a hátsó darabot vettem
alapul. Közben a merev hidakat alkotó féldarabokat - szétválasztásuk után
összecsiszolva - ragasztottam össze, és a fékvezetékek beépítéséről sem
feledkeztem meg. A jó minőségű gumikhoz krómozott felniket választottam az
"aranytartalékomból", így az alváz lefestése után már bíztam a sikerben, amit a
motortér kiépítése, bekábelezése után már biztosra vettem. Aztán egyéb kényszerű
okok miatt több hónapra megakadt a munka, és ez bizony nem volt előnyös, mert a
kiötlött apró részletmegoldások "elszálltak".
Amikor újra sort keríthettem a Chevyre, rádöbbentem, hogy az ajtók kivágásával
számos egymással szorosan összefüggő problémát zúdítottam a nyakamba. Az utastér
teknős kialakítása miatt az ajtónyílások elején óriási lefedendő üregek
tátongtak, új küszöböket, ajtótesteket kellett kialakítanom, és még az ülést is
át kellett formálnom, az ajtópántokról már nem is beszélve. Ez utóbbiakat
viszonylag gyorsan, kialakítottam, és az utasfülke oldalára ragasztva
erősítettem fel. Szárait a kivágott nyílásokba illesztett ajtók lemezeire
ragasztott kis csövecskékkel állítottam be, így az ajtólemezeket lehúzva ezeken
tovább dolgozhattam.
Az ajtók belső burkolatának alapját 1 mm-es sztirol lemezből szabtam ki, majd a
sarkokon íveltre hajlított oldalait is sikerült beillesztenem. Az ajtók keretére
vékony sztirol csíkot ragasztottam, és kialakítottam a két ajtókönyöklőt is. Az
ajtónyílás belső küszöbe is a helyére került, és miután a pántok szárára
illesztve helyükre csuktam az ajtókat, némi pontosító hajlítgatás után szintbe
hoztam a fülke oldallemezével.
Ezután neki láttam a fülke fényezésének, és addig nem is volt baj, míg nem
tettem a platóegység mellé. Egy árnyalattal világosabb lett, és amint újabb
vékony réteget fújtam rá, sötétebb lett a tónusa. A két ajtóval és a motorház
fedéllel ugyanígy jártam. A hibát az okozta, hogy nem egyszerre fényeztem le a
különálló darabokat, így a rétegvastagságok eltérők lettek, ami a kompakt
színekkel ellentétben a metálfestékeknél észrevehető árnyalati különbségeket
okoz, és korrigálással csak tovább rontottam a helyzeten. Szomorúan, de
tudomásul vettem a tényeket, és figyelmemet az utastér kárpitozására
összpontosítottam.
Tetőkárpitként bőr helyett vastag velúrhatású szintetikus törlőkendőt
használtam, míg az ülésre és ajtóra valódi bőrkárpit került, ónozott huzallal
keretezve. A hiányzó ajtóüvegeket 0,7 mm vastag plexiből kivágott darabokkal
pótoltam, alsó szigetelését pedig vékony PVC csőből leszabott darabokkal
helyettesítettem. A padlószőnyeg és az ajtóbetét velúrbőr, a műszerfal
burkolatának és a kormánykeréknek a színazonosságát a műanyagra fújt diszperziós
bőrfestékkel biztosítottam. Több rétegben felszórva kielégítő a tapadása,
selymes felülete pedig jól harmonizál a bőrkárpitokkal. Így nem kell más
festékből kikeverni, mégis valódi hatást kelt ez a bevonat, amelyet 4-5-ször
kell pisztolyból kiszórni, száradási ideje pedig 1 óra. Hátránya, hogy a
szórópisztolyt használat után azonnal folyó vízben alaposan ki kell tisztítani,
mert a bőrfesték gyorsan köt.
Volt még egy fogós problémám, nevezetesen a krómozott fellépők kialakítása, ám
ezeket viszonylag gyorsan megoldottam. A szép krómozású öntőkereteket ugyanis
nem szoktam kidobni, így most jó hasznukat vettem. Volt közöttük olyan
keretdarab, amelynek két azonos sugárban lekerekített darabja szolgált
tartókeretül a már említett kamion szett kagylós lemezéből kiszabott
fellépőknek. Így autentikus, új alkatrészeket sikerült készítenem, mégpedig
valódi krómbevonattal, ami jelentősen emeli a terepjáró jellegzetes optikáját.
A következő kellemetlen mozzanat a motorháztető pántjainak a beragasztását
követően ért. Az egyik pántkar szegecselése valamivel szorosabbra sikeredett, és
ez nehézkessé tette a tető nyitását. Mivel a pánt pantográf elven működik,
nyitáskor kissé nehezen mozdul, de utána már kellő könnyedséggel és szabályosan
emeli magasba a tető lemezét. Sebaj, majd bekopik, utána már nem lesz velük
gond, viszont az egyedi megoldású pántokkal úgy nyílik a tető mint az eredetin.
Bár nem vagyok híve az agyonmatricázott járgányoknak, most - a fényezés
árnyalatnyi eltérései miatt - mégis erre kényszerültem. A lángnyelv dekorációt
egy másik kocsitól vettem el, a többi pedig a maradék matricák közül került ki.
Ezekkel már nem olyan feltűnő a fényezési hiba, és végeredményben mégis sikerült
restaurálnom egy régi roncs makettet. Viszont a jövőben nem iktatok hosszabb
pauzákat egy-egy modell megépítésébe. Egyszerre fényezem le az összes
karosszéria darabot, és lehetőleg egy kitartó lendülettel végzem el az
összeállítást, mert így mindig "képben vagyok", s nem vesznek el az apró építési
ötletek sem.
Montain Cruiser 1984
E hegyi cirkáló makettje - típusát tekintve '83-as évjáratú Chevy Scottsdale terepjáró - ma már ritkaságnak számít. A Revell 1984-ben már szerepeltette az 1:16-os gyártmánypalettáján, majd a '90-es évek elején "nyugdíjazta". Hozzám már a századforduló után került, siralmas állapotban. További sorsához nem fűztem sok reményt, de mivel ebben a léptékben terepjáró modell nincs a piacon, nem szívesen mondtam volna le róla. Úgy 90%-osan komplett volt, de ragasztóval agyontunkolt, ecsettel vastagon lekent darabjai nem voltak reményt keltőek. A nagylelkű ajándékozó, Nagy Ferenc modellező társam azonban figyelmembe ajánlotta a fékolajat, mint festékeltávolítót, ez megnövelte a roncs túlélési esélyeit. Restaurálása több felvonásban, de végre befejeződött, közben számos tanulsággal is szolgált, amit ezúton szeretnék megosztani másokkal is.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Könyves részből vitrin
Aki valamit gyűjt, előbb utóbb helyszűkébe kerül a tárgyak gyarapodó száma miatt. Ekkor kell egy új tároló hely kialakításához helyet keresni. Ez azonban nem feltétlenül egy új bútordarabbal...
3D nyomtatás
A 3D, vagyis háromdimenziós nyomtatás ma már nem egy elképzelés, vagy létező, de csak a gazdagok számára elérhető lehetőség. A technika itt van a mindennapjainkban, és sok helyen használják is,...