27%-kal kevesebb forrás 2014-ben energetikai felújításra?

MEHI

2013-10-11 17:35:56 | Módosítva: 2013-10-11 17:39:29

A 2014-es költségvetés tervezete csak 743 millió forintot szán épületenergetikára, ami 27%-kal kevesebb, mint idén. A Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer az idei 5,2 Mrd-ról 9,5 Mrd-ra nő, de nem tudni, mire fordítja az NFM, hisz az idei keretet sem használta fel. A támogatási menetrend bizonytalansága ellehetetleníti a tervezést a pályázók és az építőipar számára, miközben a pénz az NFM párnáiban pihen.

2011-óta évről évre csökken a költségvetésben az ún. épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzatra szánt pénz. Míg 2011-ben még 3,3 Mrd Ft jutott erre a célra, jövőre már csak ennek alig negyede, 743 millió Ft.

Eközben jelentősen megnő a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszerbe (ZFR) költségvetési sora. A 2013-as 5,2 Mrd után 2014-ben már 9,5 Mrd Ft kerül ide. Ezt a pénzt az éghajlatváltozás elleni harcra kell fordítani, aminek része lehet az épület-energiahatékonyság is. A témafelelős NFM azonban máig nem hozta létre a ZFR rendszerét, és előzetes elképzeléseit sem ismertette. Az idei 5,2 Mrd-ot nem helyezték ki, és csak találgathatunk arról, hogy milyen célra és milyen rendszerben lesz elérhető.


„Az idei források is csak pár ezer lakás felújítását tudták támogatni a milliónál is több felújításra váró lakásból, és a pályázatokat pár nap után fel kellett függeszteni” mondta dr. Bart István, a MEHI igazgatója. „Feltételezzük, hogy az NFM nem csak ennyit szán az epület-energiahatékonyság támogatására, és a Zöldgazdaság-Finanszírozási Rendszerből is jut majd erre. Ugyanakkor nagyon megnehezítik a pályázók és a felújítási ipar helyzetét azzal, hogy nem osztják meg velünk terveiket és elképzeléseinket. Ha nem ismerjük a források mennyiségét, illetve a pályázatok kiírásának idejét, akkor a felújítani vágyók nem tudnak tervezni, az ipar pedig nem tudja a hazai termelést fejleszteni, és új munkahelyeket teremteni.”

Bart hangsúlyozta, hogy az energiahatékonysági beruházások támogatása a gazdaságfejlesztés legjobb módja: munkahelyeket teremt, gazdagodik általa a költségvetés és csökkenti az ország energiafüggőségét is. Megemlítette azt is, hogy a Kormány idén szeptemberben további 3 Mrd forintot biztosított a kvótabevételekből a panelprogramban még 2009-ben befogadott, de azóta még támogatásban nem részesült pályázatokra.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. (MEHI): az energiahatékonysági piacon érdekelt vállalkozásokkal partnerségben működő elemző és érdekérvényesítő szervezet. Arra alakult, hogy ösztönözze az energiahatékonysági beruházásokat, mind kormányzati intézkedések segítségével, mind a fogyasztók, piaci szereplők tájékoztatásával. A MEHI abból a felismerésből jött létre, hogy az energiahatékonyság növelése nemcsak mindannyiunk közös ügye, hanem sok vállalat számára üzleti érdek is. A MEHI partnerei hazánk meghatározó energiahatékonysági vállalkozásai.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

MEHI


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kérdések és válaszok az ErP rendelet kapcsán

Úgy véljük, az ERP rendelet és annak módosítása, illetve halasztása kapcsán számtalan kérdőjel fogalmazódik meg. Nem csak az, hogy a gyártók és forgalmazók hogyan gondolkozzanak az elkövetkező...


Komfortossá újított, huzatmentes tetőterek

A mi házunk, a mi várunk. Ideális esetben nemcsak arra vagyunk büszkék, ha megakad rajta az arra sétálók szeme, hanem hogy belépve a mindennapok energiahatékony csodapalotája fogad bennünket.