Ennek köszönhetően rendkívül sokféle, a korszerű technikában ma már nélkülözhetetlen, az igényeknek megfelelő szilikon termék állítható elő. A szilikon tartalmú anyagokat nemcsak az iparban, hanem a mindennapi céljainkra mi is gyakran használhatjuk, élvezhetjük különleges előnyeit. Az alábbiakban a leggyakrabban használt, hétköznapi szilikonanyagok típusait mutatjuk be, s azok alkalmazására is adunk néhány ötletet, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Ez a mesterséges anyag tehát rendkívüli alaptulajdonságokkal bír, s ennek köszönhető rendkívül sokoldalú felhasználhatósága. Kezdjük talán azzal, hogy meglepően jól állja a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokat, mivel fizikai tulajdonságai 60 és +200 °C tartományban szinte alig változnak. Időjárás-, fény-, nedvességálló anyag, és a kompressziót is jól bírja.
E mellett a szilikonok víztaszítóak, tapadásgátló hatásúak, jó néhány változatuk azonban ettől eltérően kitűnő ragasztó és tömítő hatású. Jó elektromos szigetelők, némelyiküknek még az elégésük után keletkező maradványa is az, továbbá még szélsőséges hőmérsékleti körülmények között is rugalmasak maradnak. Mindezek miatt a szilikon anyagok rendkívül szélsőséges körülmények közötti kenő és tömítő feladatok ellátására is alkalmassá tehetők.
Ennek eredményeit az ipari felhasználások mellett nap mint nap magunk is élvezhetjük, pl. a hosszú élettartamú, hőálló szigetelő, és tömítő anyagok esetében, a lágy kábelburkolatoknál, a hőálló, szilikongumiból készült tömítőgyűrűknél, vagy a különféle vízlepergető bevonatok kialakításakor. A gyorsan felmelegedő, vagy szélsőséges időjárási körülményeknek kitett mozgó, súrlódó alkatrészek szilikonos kezelésekor az olajok, zsírok kiváló, s hosszantartó hatásúak. A szilikonok elasztikus tulajdonságait különösen széles körben a különböző réstömítő és szerelési ragasztó anyagok alkalmazása során használhatjuk ki igazán.
(Ezek különböző fajtáit a következő számunkban mutatjuk be.)
Szilikonos kenőanyagok és alkalmazásuk
Állagukat tekintve a beszerezhető szilikon termékek választékát általános értelemben zsírok, olajok, cseppfolyós- és gélszerű, kenhető, műanyag kartusból kinyomható anyagok alkotják. A híg konzisztenciájú olajoknak a spray változatai elég gyakoriak. Az előbb említett, s általában könnyen beszerezhető szilikon termékek mindegyike már különféle specifikált felhasználásra kifejlesztett anyag.
Az olajokat és zsírokat általában mozgó alkatrészek hő- és nyomásálló kenőanyagaként, s többnyire víztaszító hatásuk miatt használják széles körűen. A zsírok között különféle adalékanyagokat tartalmazók vannak, pl. a teflontartalmú zsírokat szelepek, csaptelepek belső kenésére használják, de beszerezhető épületgépészeti szerelésekhez megfelelő szilikonzsír is, amely pl. a csaptelepek menetes orsóinak mozgását tartósan megkönnyíti, és a gumibetét rugalmasságát is megőrzi. Víztaszító, korroziógátló, és kiváló súrlódáscsökkentő hatása miatt a szilikonzsír kültéri kapupántok, zárszerkezetek mozgó alkatrészeinek kenéséhez is kiválóan használható. Háztartási célokra tubusos kiszerelésben is beszerezhető. Tűzhelyek zománcozott felületeinek vékony bekenésével a leégett ételmaradványok könnyen letörölhetők. A zsírral bekent sütő- és hűtőszekrények ajtótömítéseinek letapadását előnyösen gátolja, cipők, táskák, műbőr tárgyak felületének kezelésére, fényesítésére is remekül használhatjuk.
A különböző konzisztenciájú és adalék anyagokkal dúsított olajokat inkább nehézgépek, szivattyúk belső szerkezeti elemeinek, és egyéb egymással szoros kapcsolatban levő, szélsőséges hatásoknak kitett szerkezetek víz- és hőálló kenésére szolgálnak. Fegyverek karbantartásához is használatosak, tekintettel hidrofóbizáló, és kiváló súrlódáscsökkentő hatásukra.
Az olajok is vegyszerállóak. A számítástechnikában főként különféle grafitadalékkal modifikált változataikat használják, pl. a processzorok alá hőközvetítő anyagként, de hatásosak a kis hűtőventilátorok kenésére is, mivel súrlódáscsökkentő hatásuk még viszonylag magas üzemhőmérsékleten is kiváló és hosszan tartó. A szilikon olajok spray csomagolásban, különféle célra készült autóápoló szerként is beszerezhetők. E készítményekkel a járművek műanyag és gumialkatrészeinek állagát, tartósságát lehet hatásosan javítani. A téli-nyári gumik cseréjekor a kerekeket pl. nagyon könnyen letisztíthatjuk szennyeződésektől, ha előzőleg szilikonspray-vel fújtuk le. A korszerű ajtók és ablakok gumiszigeteléseinek kezelésére is előnyösen használhatók. Készülnek műszerfalak tisztítására alkalmas, matt felületet adó, különleges szilikonos tisztító spray-k, sőt ezeknek már illatosított változatai is beszerezhetők. Védőbevonatuk tompítja a műanyagok felületi fényességét, kifakult tónusaikat felélénkíti, szinte újjá varázsolja.
A felületfelújító, regeneráló hatású autóápolókkal ajánlatos óvatosan bánni, pl. kormánykerékre illetve pedálgumikra tilos használni, mivel ezek felületét síkossá teszi. A szilikonspray-vel beszórt felületek a szer víztaszító hatása miatt könnyen tisztíthatókká válnak, belső térben pedig akadályozzák a por lerakódását, s letörlését is jelentősen megkönnyítik.
Az autóápolásban sokoldalúan használhatjuk a szilikon készítményeket, ám ezek esetenkénti hátrányaival is ajánlatos számolnunk. Az ilyen szerek ugyanis más anyagok, szerek tapadását gátolják, fényezési javításoknál komoly problémákat okozhatnak, ha a karoszszériára kerülnek. Eltávolítására csak a szilikon eltávolító spray-k alkalmasak, különben a szilikonnal kezelt felületre szinte semmilyen anyag, matrica, öntapadó ragasztóval ellátott tárgy stb. nem rögzíthető fel, a felület mindig síkos tapintású marad.