Szilikonos ragasztók, tömítők

Milyen anyagú a szilikon

Nem mindegy, hogy milyen anyagokhoz milyen szilikont használunk. Ezek a kiváló tulajdonságú tömítő-ragasztók ugyanis nem egyformák, és kötésük közben különböző anyagok távoznak belőlük, amik közvetlen hatással lehetnek az alapanyagokra. Ennek elkerülése érdekében gondosan kell kiválasztani a célnak leginkább megfelelő szilikon tömítőket.

Az egykomponensű szilikonos tömítő, fugázó anyagok legtöbb típusa a levegő nedvesség tartalmának hatására köt meg. Ebből adódóan a relatív nedvességtartalom mennyiségétől függően változik a szilárdulási idejük is. Némely gyártmánynál a kötési időt ugyan a hőmérséklet emelésével rövidíteni lehet, ám ez nem mondható általánosnak, inkább a speciális összetételű szilikonokra jellemző. A levegő hőmérséklete általá­ban csak jelentéktelen mértékben befolyásolja a kötésüket.

Az már inkább jellemző rájuk, hogy megszilárdulásuk folyamán milyen anyagok szabadulnak fel belőlük, amelyet esetenként az ilyen anyagot használó is észlelhet. A kötési reakció során felszabaduló melléktermékek alapján három nagy csoportba sorolhatók a szilikonos tömítőanyagok.

Az acetoxi típusú tömítő paszták kötése közben ecetsav keletkezik, és ezt már a kinyomásuk közben is jól lehet érezni. A tömítésből kipárolgó sav viszont korróziót okozhat, ezért korrodálható fémeken, betonon nem célszerű a használatuk. Sőt, elektromos vagy elektronikai szerkezeteknél kerülni kell az alkalmazásukat. Számos gyártmány közül lehet kiválasztani a célra leginkább használható tömítő, és vagy ragasztó típusát.

Az oxim-szilikon típusú szilikonok szilárdulásuk közben metil-etil-ketoxim keletkezik, amelynek a szaga semleges, tehát nem észlelhető, és nem is korrodáló a hatásuk. Ellenben a fémeken esetleg elszíneződést okozhatnak. Elektromos, vagy elektronikai célokra ezt sem célszerű használni.

Az alkoxi szilikonoknál viszont kötéskor alkohol keletkezik, ezek már elektronikai berendezéseknél is alkalmazhatók. Ez utóbbit néha neutrális szilikonoknak is szokták nevezni. A felszabaduló melléktermék miatt elektronikai berendezéseknél csak az ilyen típusú tömítő masszákat lehet alkalmazni.

A nedves, azaz egykomponensű szilikonoknál feltétlenül számolni kell az ún. réskorláttal. Mivel a kötés kívülről befelé halad, bizonyos rétegvastagságon túl a kikeményedett rész már légmentesen lezárja az alatta levő, még teljesen képlékeny anyagot, ami meggátolja a további vulkanizálódási folyamatot. Az átkeményedő réteg általában 5-6 mm, ezért a fugák szélessége ennek a kétszerese legyen. Általánosan az is jellemző mindegyikre, hogy jól tapadnak szinte minden zsírmentesített felületű anyagra, ha azok az egyéb szennyeződésektől is letisztítottak. A megszilárdult anyag víztaszító, víz- és UV-álló, a savak, lúgok sincsenek hatással rájuk. Általában színtelen, illetve fehér, fekete, szürke színben kaphatók. Mivel felületükre rosszul tapad minden festék, az olyan munkáknál, ahol a tömítéseket festékkel kell lefedni, szilikonos tömítések helyett, vagy azok fölé átfesthető, pl. akril bázisú szigetelő-tömítő anyagot kell felkenni.

A szilikon alapú tömítők célirányosan modifikáltak, ezért kiválasztásukkor nem árt alaposnak lenni. Először azt nézzük meg, hogy milyen anyagokat kívánunk tömíteni, és a műanyag kartusok felhasználói ajánlásait figyelembe véve lehet az alkalmazásukról dönteni. Többnyire általános, penészgátló adalékot is tartalmazó, különféle színű szaniter-, továbbá elsődlegesen üvegezési munkákhoz modifikált tömítő- és ragasztó szilikonok alkotják a választékot. Beszerezhetők speciális célra használható gyártmányok is, pl. a kétkomponensű formázó szilikonok, amelyek önthetők, és negatív formák kiöntését teszik lehetővé. Ezekhez formaleválasztó folyadékot is kell használni. Mások pedig extrém hőálló tulajdonságúk miatt alkalmazhatók.

A kis javításokhoz a szilikonos ragasztók, tömítők tubusos változatait érdemes használni. A 60-100 ml-es tubusokból könnyű kinyomni a szilikon anyagot, a munka végeztével pedig a zárókupak szoros visszacsavarásával meggátolható a tubusban maradt anyag kikeményedése az újbóli használatáig. Viszont hosszú hornyok feltöltésére az egyenetlen mennyiségű anyag kinyomása miatt nem előnyös a használatuk.

A nagyobb, kartusos kiszereléseknél a kartus végére csavart kúpos kinyomó cső végét használat előtt mindig a résnek megfelelő méretre ferdén vágjuk le. Így elkerülhető, hogy a massza túl széles sávban nyomódjon ki. A kinyomó pisztolyt lassan és egyenletes sebességgel kell mozgatni, mert a rés teljes mélységébe csak így lehet jól bejuttatni az anyagot. A feltöltött rész felülete mosószeres acél- vagy műanyaglappal még frissiben elsimítható. Az esetleges sávlehatároló ragasztószalag ezt követően eltávolítható el a felületről. A szilikon anyag kötéséhez 24-48 óra szükséges, ám a tömítő massza csak egy hét múlva vulkanizálódik át teljesen.

A tubusos ragasztókat könnyű légmentesen lezárni, ha a tubusban levő anyagot kissé kinyomjuk, és a kupakot így csavarjuk vissza a helyére. Újabb használat esetén az esetleg átkeményedett masszát teljesen el kell távolítani, ezután az alatta levő anyag újból használható.

A kartusban maradt szilikon ugyan a ráillő kupakkal lezárható, ám ettől függetlenül a szilikon massza többnyire beleköt a cső végébe. Ha később újra karajuk használni, cseréljük le a kinyomó csövet, és nem árt a kartus csonkját is kitisztítani. A maradék tömítőanyag így újból felhasználható, de csak a gyártó által megadott eltarthatósági időn belül, ami általában szobahőmérsékleten és légmentesen lezártan tárolva 9-12 hónap. Ha viszont a kartus nyakánál mélyebben is megszilárdult az anyag, akkor ezt a részt már nem lehet eltávolítani, ezért kinyomhatatlan. Új szilikon tömítőt kell helyette vásárolni. Az ilyen megkötött kartusos tömítők azonban nem dobhatók a kommunális szemétbe, hanem a hulladéklerakó helyeken leadva lehet tőlük megszabadulni.