Az elv praktikus és kézenfekvő. A hagyományos fűnyíró csak egyenes vonalban
mozgatható. A kanyarodásra egy lehetőség van; a készüléket a hátsó kerekeire
támasztva megbillentjük, elfordítjuk, és egy másik egyenes vonalon mozgatjuk
tovább. Normál szabad területen ez nemigen jelent problémát, bár minél nagyobb
teljesítményű, súlyosabb (pl. benzinmotoros) gépről van szó, az emelgetéses
kanyarodás is annál nehezebb. A kerítés szegletében, a járda vagy az ágyás mellett
még egy kicsit komplikáltabb a pontos követés, és a fűnyíró folyamatos emelgetését
igényli.
A kormányszerkezet ezeket a problémákat oldja meg, illetve a munkát kényelmesebbé
teszi. A mellső tengely fordítható el forgózsámoly szerűen, jobbra-balra 42°-ban,
összesen tehát 84 fokban. A kormányzás a fogantyú markolatának elfordításával
történik, de ha valamilyen oknál fogva a kormányművet ki akarjuk iktatni (pl.
meredekre akarjuk feltolni a gépet), akkor a gázkar melletti kar segítségével
a kormányszerkezet lezárható.
A Vario 470 típusjelű
kormányozható fűnyírónak két típusa van: B jelzéssel kerékhajtás nélküli, BR
jelzéssel pedig kerékhajtással rendelkező változatot vásárolhatunk. Magunk közt
szólva ez utóbbi az igazi, ez már olyan, mint egy fűnyíró traktor, amire nem
ülünk rá, hanem magunk előtt vezetjük. A két gép közötti különbséget csak a
kormány mögötti karok árulják el. A sima változaton egy kar található, amellyel
a vágókés forgását kapcsoljuk (elengedve a kés azonnal leáll, de a motor jár
tovább), a BR változaton pedig még egy kart láthatunk a kormány mögött. Ez a
kerékhajtást kapcsolja (3,5 Km/órás, közepes sétatempóban megy), és értelemszerűen
a kar elengedésével a hajtás is azonnal megszűnik. A fűnyíró nem tud önállóan
elcsatangolni.
Más egyébben a két gép egyforma. Mindkettőt a Briggs&Stratton AV 45-ös,
5,5 LE-s motorja hajtja. Vágószélességük 46 cm, fűnyíró tartályuk pedig 65
l-es. A vágómagasság állításában még találtunk
egy apró különbséget. Míg a B változatnál kerekenként külön-külön állítjuk
a vágómagasságot (2,5 és 7,5 cm között), addig a BR jelzésűnél ez csak elöl
van így, a hátsó tengelynél központi a szabályozás.
AL-KO Vario fűnyíró
Elektromos motorral hajtott kormányozható fűnyíróval már találkoztunk a közelmúltban, az AL-KO pedig most világújdonságként bemutatta a benzinmotoros változatot, a Variot. Hiába, a fejlődésben nincs megállás!
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
AL-KO fűnyíró traktorok
Akinek nagyobb gyepfelületről kell gondoskodnia, annak sem okvetlenül nehezebb az élete. Sőt...az AL-KO széles traktorválasztéka tökéletesen alkalmazkodik már 500 m2 felett minden gyepterülethez. A...
Akkust vagy vezetékest?
Egy kerti szerszámgép megvásárlása előtt mindenki igyekszik végiggondolni, hogy akkus, vezetékes-elektromos vagy benzines motorral hajtott eszközt válasszon-e. Az előnyök és hátrányok viszonylag...