A csatlakoztatás és üzembe helyezés semmiféle előtanulmányt nem igényel; ha
a kerti locsolótömlő végén gyorscsatlakozó van, akkor az egyetlen mozdulattal
a gép töltőcsonkjára kapcsolható. A géphez mellékelt mosótömlő a kifolyócsonkra
csatlakoztatandó, az áramvezeték pedig a konnektorba, és máris indulhat a munka.
Mire való? Alapvetően a ház körül, a kertben előforduló mosási, tisztítási munkákhoz,
beleértve ebbe a lépcsők, járdák tisztításától kezdődően, a kerti szerszámokon
át a gépkocsimosásig mindent (ez utóbbit csak a környezetvédelmi szempontok
korlátozhatják). A nagy víznyomás borotvaként szedi le még az erősen letapadt
koszt is mindenről, ráadásul igen kényelmes, szinte passzió a munkavégzés, különösen
nyári melegben.
Részben új konstrukciókkal, részben a régiek átnevezésével a Bosch 4 kategóriában
készíti a nagynyomású mosóit. Az elv mind a négynél azonos, inkább teljesítményben,
és ebből adódóan a felhasználás lehetőségeiben van köztük különbség. A teljesítmény
alatt nem csak az elektromos teljesítményt, hanem a maximális víznyomást és
a szállított víz mennyiségét is értjük.
Alapgépeknek a Compack
család tekinthető, amelynek az Aquatak 10 és Aquatak 100 Plus típusjelű változatai
kaphatók Magyarországon. Már ezekre is jellemző, hogy a nagy víznyomást előállító
pumpa teljes egészében könnyűfémből készül (ebben a kategóriában más márkáknál
ez még általában műanyag), és a 100-115 bar nyomás, valamint a 330-380 l/óra
vízátfolyás is tekintélyes. Azt mondhatnánk, hogy egy átlag kertben, háztartásban
tökéletesen elegendők. A Comfort kategóriába sorolt Aquatak 115 Plus ténylegesen
a komfortosságában és nem műszaki tartalmában különbözik az előbbiektől. Ez
már kerekeket és magas fogantyút kapott, hogy könnyű legyen húzni a kertben.
Felszereltségében viszont nagyjából megegyezik a Compact család tagjaival. Mindegyikhez
kapunk egy hegyes, erős sugarat adó szórófejet, a Plus jelzésűekhez pedig egy
vario szórófejet, amelynél a vízsugár szétlapítható, erősségében szabályozható.
Mosótartály is mindegyik készülékhez jár, de a Compackt gépnél ezt a mosófejre
kell szerelni, a Comfortnál pedig a mosó házába beépített tank.
A Bosch mosók másik
két gépcsaládjába inkább már a nagyobb teljesítményű, így speciálisabb igényeket
kielégítő gépek tartoznak. Magyarországon ezek közül a Power 1350 és a 150 Pro
X típusjelű két készüléket lehet kapni. Az elsőre 135 bar maximális nyomás és
500 l/óra vízátfolyás, a csúcsgépnek számító Pro X-re pedig 160 bar nyomás és
600 l/óra vízátfolyás jellemző. Már a Power család képviselője is ideális nagy
járművek, medencék, nagy falak, teraszok, kocsifelhajtók tisztítására, a Pro
X pedig akár csónakok, lószállító utánfutók, traktorok, teherautók, mosására,
nagyon nagy területek tisztítására is kiváló munkaeszköz.
Bosch nagynyomású mosók
Mielőtt a
Bosch új mosócsaládjának részleteibe belemennénk, feltétlenül el kell mondanunk
néhány általánosságot erről a gépfajtáról azok számára, akik egyáltalán nem
ismerik. Alapvetően arra szolgál, hogy a normál kerti csapra rácsatlakoztatva
a vízhálózat nyomását megsokszorozza, akár 100 bar feletti víznyomásértékeket
előállítva.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Hogyan tisztítsuk mosógépünket?
Évente egyszer érdemes alaposan kitakarítanunk a mosógépet, annak érdekében, hogy sokáig szolgálhasson minket, ruháink pedig valóban tiszták és illatosak lehessenek. Erre nem is lehet jobb alkalom...
Lefolyók tisztítása
Egy lakás bármelyik lefolyójának eldugulása kínos helyzeteket eredményezhet. Kellő körültekintéssel azonban az ilyen kritikus helyzetekmegelőzhetők, és ha mégis bekövetkezik a baj, akkor...