Építő vegyianyagok

A fischer termékeit bemutató sorozatunkban ezúttal a poliuretán és szilikon tömítőanyagokban kívánunk egy kis eligazodást nyújtani. Ezeket az anyagokat - amelyeket összefoglalóan szoktunk építő vegyianyagoknak nevezni - többékevésbé mindenki ismeri, de ha a részletekbe is belemegyünk, akkor gyakran kiderül, hogy nem eléggé. Nézzük, miről van szó.

A poliuretán - röviden PUR - habok elsősorban tömítésre, hézagkitöltésre szolgálnak. Nagy tudományuk abban rejlik, hogy egy fél, vagy háromnegyed literes flakon tartalmát kinyomva a hab térfogata a sokszorosára növekszik, majd rövid időn belül megszilárdul, és kitölti a rendelkezésére álló teret. Az egykomponensű habok kikeményedése a levegő hatására indul meg; 10 perccel a kinyomás után már nem ragadnak, 25 perc múlva tetszőlegesen vághatók (például a résekből kitüremkedő részek lefaraghatók), és három óra múlva bekövetkezik a teljes kikeményedés. Felhasználásában nem sokban különbözik a kétkomponensű PUR-hab sem, de ennél a flakonnál külön rekeszben tárolt két komponens csak a kinyomócsőben keveredik össze, és a kikeményedés ennek hatására következik be.
A PUR-habok felhasználási területe igen sokrétű. Felhasználhatók pl.: ablakkeretek és párkányok tömítésére, rolódobozok szigetelésére, csövek és elektromos szerelvények faláttöréseinek tömítésére és hangszigetelésére, ajtók, ablakok, nehezen hozzáférhető helyek üregeinek kitöltésére, gépkocsi üreges részeinek kitöltésére, tetőszerkezet szigetelésénél stb.
A poliuretán habok csaknem minden építőanyaghoz tapadnak (betonhoz, vakolathoz, falazatokhoz, fához, fémekhez, általában a műanyagokhoz is), nem ragadnak viszont a szilikonhoz és a polietilénhez. A meg nem szilárdult PUR-hab speciális PUR-habtisztítóval könnyen eltávolítható textíliákról, bőrről, a munkafelületről, de a kikeményedés után már csak lefaragni, ledörzsölni lehet.
Kicsit összetettebb a helyzet a szilikon tömítőanyagok terén. Hajlamosak vagyunk az összes - kinyomópisztolyba helyezhető - tubus formájú vegyianyagot egy kalap alá venni, holott igen sokféle van belőlük, nem is mindegyik szilikon alapanyagú, és természetesen felhasználási területeik is alaposan eltérnek. Túloldali tábláztunk a PUR-habokkal együtt eligazítást ad arról, hogy milyen célra, milyen anyag a legmegfelelőbb. Bár a különböző szilikon és akril anyagoknak vannak hasonló tulajdonságaik - ilyen például, hogy rugalmas, elasztikus állapotukat tartósan megőrzik, és csaknem mindenhez tapadnak - alapvetően két területre terjed ki használatuk. Egyik részük elsősorban tömítőanyag, a másik inkább ragasztó. Táblázatunk használatához csak néhány, a választáskor figyelembe veendő szempontra hívjuk fel a figyelmet.
Akár tömítéshez (fúgázáshoz) akár ragasztáshoz kívánjuk az anyagot használni, vizsgáljuk meg, hogy mihez tapad, mihez nem. Figyeljünk arra, hogy a tömítőanyag festhető-e, nem festhető, de eltűri a festéket, vagy egyáltalán nem festhető. Figyeljünk az anya hő- és tűzállóságára; magas hőmérsékletnek vagy esetleg nyílt lángnak is kitett helyekre speciális nagy hőmérsékletű, illetve tűzvédelmi szilikont kell használni.
A szilikonok általában minden építőanyaghoz tapadnak, de a terméskőhöz nem, erre jó viszont a terméskő-szilikon. Más tömítőanyag az optimális, kifejezetten nedvesség elleni szigetelésre (pl. szaniter-szilikon), és más a dilatációs hézagok kitöltésére (pl. építő-szilikon). Ugyancsak speciális szilikon ajánlott az időjárásnak erősen kitett helyekre, például tető tömítőanyagként, illetve kevésbé dilatáló falazatok hézagainak, repedéseinek kitöltésére (akril tömítőanyagok).
Ragasztáshoz a fischer építő vegyianyagai közül a szerelő ragasztó (MK) gyakorlatilag majdnem minden anyaghoz ajánlható erős ragasztó.
A szilikon, illetve akril tömítőanyagok kinyomásához kinyomópisztolyt kell használnunk. Barkács célra (alkalmi feladatokhoz) tökéletes megfelelő egy olcsóbb fém- vagy műanyagházas pisztoly is, a profiknak viszont ergonómiailag tervezett, robusztus felépítésű változat ajánlható. A fóliahengerbe töltött akril tömítőanyagokhoz speciális kinyomópisztoly való. Jó tudnunk még, hogy szilikon eltávolító folyadékkal (DSE a jelzése), még a kikeményedett szilikon is leszedhető a felületről, de csak száraz felületen alkalmazzuk.
A szigetelő- és tömítőanyagokról bővebb információ kapható a Fischer magyarországi képviseleténél: 1097 Budapest, Gubacsi út 28., tel./fax: 280-1000, 280-8331, fax: 280-8329

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Tytan Professional PROHERO

Legújabb generációs tömítők és szerelési ragasztók, melyek egy modern és környezetbarát technológián alapulnak. A Tytan Professional PROHERO ragasztók és tömítők ideálisak minden általános és...


Speciális ragasztóhabok

A Den Braven 1974 óta gyárt ragasztókat, tömítőket. Párév elteltével felvettünk gyártásba egy német találmányon alapuló poliuretán bázisú tömítőt. Ez a rendkívül jó hőszigeteléssel és könnyű...