Változatos hagymafélék

2018-06-15 09:45:27 | Módosítva: 2018-06-15 09:51:40

A hagymafélék közé – sok dísznövény mellett – számos nagy tápértékű és gazdasági jelentőségű zöldségként fogyasztott növény is tartozik. Termesztésük viszonylag egyszerű, konyhai felhasználhatóságuk igen változatos.

E növények kivétel nélkül lágyszárúak

Földbeli hajtásuk hagyma, sok közülük geofiton, azaz koratavasszal virágzó. Ennek erdei aljnövényként van jelentősége, hogy mire a fák kilombosodása miatt árnyékba kerül a növény, addig túl legyen a fontosabb vegetációs fázisain és virágzásán. Virágzatuk többségében 3-15 cm közötti álernyő. Egyeseknek a hagymáját, másoknak a levelét használjuk, de sok faj virága is fogyasztható, jó díszítés tálaláshoz, illetve magjuk csíráztatva csíra zöldségként fogyasztható télen.Általában hideg- és szárazságtűrők. Ízük jellegzetes, sok magyaros étel alapvető hozzávalója, jó részük baktériumölő hatású: ezért étkezési, fűszer és gyógynövények egyben.

A hagymákat ne tegyük hűtőszekrénybe (a paradicsomot sem), mert árt az ízének! Feldolgozásakor a hagymát gyakran vágják hosszanti irányban, majd szeletekre. Így hosszú csíkokra esik szét, amit úgy neveznek: „természetes julien”. A hámozását megkönnyíti, ha a gyökér részénél kereszt alakban bevágjuk a hagymát, 10-20 másodpercre lobogva forró vízbe mártjuk, majd hidegbe. Nézzük sorba, milyen hagymákból állíthatunk össze szabályosan kis hagyma faj és fajtagyűjteményt kertünkbe.

Vöröshagyma, fehér hagyma, lila hagyma


Ez a leginkább ismert és legjobban elterjedt hagymafaj. Frissen felszedve buroklevelei még lédúsak, és ekkor zöldhagymaként fogyasztható, leveleivel együtt. Ezek a buroklevelek aztán később kiszáradnak, bronzos barnára színeződnek. Ekkor már a buroklevelek nyersen nem fogyaszthatók, de cserébe a hagyma ilyenkor felszedve már jól tárolható hónapokig is. A barna buroklevélből készült tea karamellizált cukorsziruppal fogyasztva köhögéscsillapító hatású, anélkül pedig barna haj színezésére használták régen. A vöröshagymának a legerősebb az aromája, bár főzéssel, párolással ez csillapítható. Sokféle formaváltozata van a lapostól a hengeresig, utóbbit sonkahagymának hívják. A fehér hagyma (nevezik hamburger hagymának is) annyiban különbözik a vöröstől, hogy kiszáradás után is fehérek maradnak buroklevelei. Ugyanarról a fajról van szó, ez csak egy változat. Az illata és az íze is enyhébb, édeskésebb, ezért kiválóan használható salátákba, hamburgerekbe – tehát nyersen is. A lila hagyma is a vörös változata. A lila hagymát szintén fogyaszthatjuk nyersen is, lévén szebb a színe, zsengébb és ízesebb a hagymája.

Csokros hagyma


Nálunk ritkábban használt, Ázsiában gyakori hagymafaj. Nevét onnan kapta, hogy egy tenyészidő alatt is több fiókhagymát hoz, tehát nagyon jól sarjadó. E hagyma húsa lilás fehér, vagy zöldes fehér, nagyon kellemes ízű, nem csípős. Hagymája közepesen kemény, a tárolást sokkal jobban bírja, mint a legtöbb vöröshagyma. Szaporítása egyszerű, hiszen a bőségesen hozott sarjhagymáit 25-30 cm sortávolságra és 5-10 cm távolságra duggassuk el kora tavasszal. Ápolási munkái megegyeznek a vöröshagymáéval. Egy csokorban 2-10, leggyakrabban 3-5 hagyma terem. Június végén – július elején már betakarítható. Előnye, hogy nagyon jól tárolható, a tél folyamán tárolási veszteség alig van, s így a következő szezonig folyamatosan fogyasztható.

Fokhagyma


Jellegzetesen átható illatú, csípős ízű, gerezdekből (fiókhagymákból) összeálló hagymája számos nép alapvető fűszere. Illatának köszönhetően a hiedelem szerint vámpírűzésre is kiváló. Gyógyhatása miatt a fokhagymát már az ókorban és a középkorban is sokra becsülték. Érelmeszesedés ellen, vérnyomás-csökkentőként, bélfertőtlenítésre, az emésztés segítésére ma is sokan fogyasztják. A gerezdek vagy a léghagymák elültetésével (duggatásával) szaporítható. Van olyan változata, mely a szár tetején, a virág helyén nem magot hoz, hanem kis hagymákat, ezeket léghagymának nevezik, és földbe ültetéssel gyorsan újra teljes értékű növényt kapunk.

Póréhagyma


Míg az eddig említett hagymákat hazánkban egyévesként neveljük, addig a póréhagymát kétéves kultúrában tartjuk. Íze enyhébb a vöröshagymáénál, és az igazán jó zamat eléréséért etiolálni kell. Ez annyit tesz, hogy a második évben feltöltjük földdel a töveket, aminek eredményeként a föld alá kerülő hosszabb hagymarész kifehéredik, ízletesebb lesz. Hagymateste hosszúkás, míg a hagymák többsége kerek, de pont e nyúltabb formának köszönhetően egy tő póréhagymából több fogyasztható rész lesz, mint a kerek hagymafélékből.

Metélőhagyma


Nevezik snidlingnek, és pázsithagymának is ezt az évelő növényt. Rendhagyó a hagymák között, egyrészt mert évelőként tartjuk, másrészt, mert nem a hagymáját, hanem pont a levelét esszük – más hagymáknak meg ezt a részét pont eldobjuk. A főzés tönkreteszi az ízét, ezért közvetlenül a tálalás előtt nyersen, aprítva adjuk az ételhez. Cserépben is nevelhető, akár télen a szobában is.

Kínai metélőhagyma



A snidlinggel rokon növény, metélő fokhagymának is hívják. Nagyon hasonló életformájuk, termesztésük, de a kínai hagyma friss levele fokhagyma ízű, virága fehér, nyár végén nyílik, a terméságazat pedig száraz virágként használható. Levele laposabb, míg a metélőhagymáé hengeres keresztmetszetű.

Mogyoróhagyma


Salottának is hívják, hagymáját a vöröshagymához hasonlóan ételízesítésre, főleg húsételek és mártások készítéséhez használják. Rövid, hengeres levelei üregesek. Levendulakék, vagy piros virágai díszkertben is szépek. Télálló hagymái aprók – hosszúságuk nem éri el az 5x2 cm-t, a fokhagymához hasonlóan csoportosan fejlődnek egy közös tönkön. A növény zsenge levelei is fogyaszthatók.

Sarjadékhagyma


Téli sarjadékhagyma néven is ismert csak hosszúkás, hengeres szárat fejleszt, külön hagymafejet nem növeszt. A fehér és a zöld része is felhasználhatók. A Bajkál-tó környékéről származik. Az ottani mostoha körülmények miatt, jól alkalmazkodott a zord éghajlati feltételekhez, így nálunk a tél meg sem kottyan neki, kora tavasszal már friss zöld hagymát hoz.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hagymák és hagymaszerűek

A „hagyma” szó egy növénycsoportot és egy növényi szervet is jelöl. A vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma a magyar konyhában is nélkülözhetetlenek, fűszerek és zöldségek egyben. De itt van még a...


Szobanövénynek hinnénk

Sok olyan virágbolti cserepes növény van, melyek fagyálló kerti növények ugyan, de bizonyos jeles napokkor kaphatók a virágbolti kínálatban is. Ezek - miután elvirágoznak - általában a kukában...