Költségmegosztós tapasztalatok

2019-04-08 09:20:21 | Módosítva: 2019-04-08 09:23:18

Lassan húsz éve használjuk a távfűtési rendszerekben a fűtési költségmegosztókat. A mai szerkezetek ugyan már nem nagyon hasonlítanak kezdetiekhez, de maga az elv azonos; nem hőmennyiséget mérnek, hanem arányosítják a felhasznált hőmennyiséget. Mára sok tapasztalat gyűlt össze az ezzel foglalkozó szakcégek, és a távhő szolgáltatók gyakorlatából.


Érvek és kétségek

Hazánkban 2003 óta a korábban alkalmazott átalánydíjas költségelszámolás nem használható, a mérés szerinti elszámolás alapja kizárólag a hőközpontban beépített és hitelesített hőmennyiségmérő lehet. A lakóközösség az adott településen megállapított hődíjak alapján a hőmennyiségmérővel mért, az épület által felhasznált hőenergiát fizeti meg. További lépés annak a megállapítása, hogy az épület teljes hőfogyasztásából az egyes lakástulajdonosok, bérlők milyen mértékben részesednek.

A legegyszerűbb, és semmiféle beruházást nem igénylő módszer, hogy a ház közös hőmennyiség fogyasztását az egyes lakások között légköbméter arányosan szétosztják. A legtöbb panellakásban ma is ez a rendszer működik, aminek az a hátránya, hogy a lakókat semmi nem ösztönzi a takarékosságra, és sokszor lehetőségük sem nagyon van rá, mert a régi radiátorszelepek nem működnek már.

A panelépületek függőleges elosztású fűtésrendszereiben kézenfekvő a fűtési költségmegosztók alkalmazása. Ehhez az eredeti fűtésrendszerhez jó eséllyel egyáltalán nem kell nyúlni, így a költségek is jóval alacsonyabban alakulnak, mint ha lakásonként önállóan akarnánk hőmennyiséget mérni.



A költségmegosztót minden radiátorra fel kell szerelni, a mérőműszer hőmennyiség mérésére nem alkalmas, arra viszont jó, hogy a hőközpontban mért hőmennyiséget szét lehessen osztani akár radiátoronként, akár lakásonként, vagy még nagyobb egységenként. Az így megállapított arányok alapján kiszámolható, hogy a közösen fogyasztott (és mért) hőmennyiségből mennyi jut az egyes lakásokra.

Kezdetben viszonylag egyszerű, párolgáshő alapján működő költségmegosztókat alkalmaztak. Olyan volt ez, mint egy hőmérő, amit a radiátorokra raktak. Leolvasásához a kezelőnek be kellett menni a lakásokba, és egyben ki is kellett cserélni minden alkalommal a mérőben lévő ampullákat. A kiértékelés, elszámolás speciális szoftver igénybevételével készült el.

A mai, legmodernebb költségmegosztók nem egyszerűen elektronikus eszközök, hanem rádiókommunikációra is képes műszerek, így az adatok kinyeréséért nem kell bemenni az egyes lakásokba. Néhány éve walk-in, walk-by rendszereket is (amikor a leolvasónak az épület elé vagy az épületbe kell menni az adatok összegyűjtéséért) felváltotta az internetes alapú adatgyűjtés.


A társasházi lakók között azonban gyakori vitatéma a fűtési költségmegosztó használata. Sok megalapozatlan kritika is éri ezeket a rendszereket. Való igaz, hogy ténylegesen a teljes egészében felhasznált hőmennyiséget nem tudja megmérni a készülék, tekintettel arra, hogy radiátorra vannak felszerelve, és az átmenő vezetékek is kisebb-nagyobb arányban részt vesznek a fűtésben. A jogszabály viszont pontosan rendelkezik a költségmegosztók elszámolásáról, amely ezt a tényt is figyelembe veszi. Sokan úgy gondolják, hogy ami nem hiteles, az egyben pontatlan is. Ez nem így van! A költségmegosztó mérése nem hitelesíthető, mert nem tényleges fizikai egységeket mér, ugyanakkor 1 százalék alatti hibával dolgozik. Azt is tudnunk kell, hogy a hőmennyiségmérés nagyságrendekben és pontosságban is ugyanezt tudja. Így semmiféle aggodalomra nem adhatnak okot a költségmegosztók.

Felvetődhet még az utólagos manipulációk kérdése is. Amíg nem volt rádiós technológia, addig az adatokat a leolvasó a lakó szeme láttára rögzítette három lapon. Így a szolgáltató beavatkozása a rendszerbe alapjaiban kizárt volt. A rádiós rendszeren keresztül emberi beavatkozás nélkül érkeznek be a mérési adatok, így talán még biztonságosabb lett a rendszer. Az internetes okosméréses rendszereknél az adatokat a költségmegosztást végző cég portálján is viszont lehet látni. A felhasználó pontosan követni tudja a mért értékeket, hogy az adott napon, az adott időben, milyen fogyasztással rendelkezett. A beavatkozás elvi lehetősége is kizárt tehát.


Azzal azonban minden lakónak számolni kell, hogy a költségmegosztó felszerelése nem jelent automatikusan megtakarítást. A korszerűsítéssel párhuzamosan szükség van magának a fűtésrendszernek a korszerűsítésére is – legalább olyan mértékben, hogy a lakó be tudjon avatkozni a fűtés szabályozásába. Ehhez minimálisan termosztatikus radiátor szelepekkel kell ellátni minden radiátort. És természetesen a régebbi egycsöves rendszerekbe átkötő szakaszokat kell beiktatni.

A számítások szerint egy átlag lakótelepi lakás fűtésének korszerűsítése, a fűtési költségmegosztók felszerelése 140-160 ezer forint, amely beruházás 4-5 év alatt megtérül – ha a szabályozás lehetőségével a lakó él is!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fűtési költségmegosztó anomáliák

A fűtési szezon vége felé az egyik budapesti, 3 szintes társasház számvizsgáló bizottsága úgy érezte, hogy az eddig rendelkezésre álló fűtéssel kapcsolatos adatokat és tapasztalatokat...


Viaszvirágok

Kevés növény van, ami a panelházakban is jól érzi magát, de a viaszvirág ilyen. Már 20-30 éve is kedvelt szobanövény volt, és mint ilyennek mára számos szebbnél szebb változatát nemesítették ki....