Költségmegosztós tapasztalatok

2019-04-08 09:20:21 | Módosítva: 2019-04-08 09:23:18

Lassan húsz éve használjuk a távfűtési rendszerekben a fűtési költségmegosztókat. A mai szerkezetek ugyan már nem nagyon hasonlítanak kezdetiekhez, de maga az elv azonos; nem hőmennyiséget mérnek, hanem arányosítják a felhasznált hőmennyiséget. Mára sok tapasztalat gyűlt össze az ezzel foglalkozó szakcégek, és a távhő szolgáltatók gyakorlatából.


Érvek és kétségek

Hazánkban 2003 óta a korábban alkalmazott átalánydíjas költségelszámolás nem használható, a mérés szerinti elszámolás alapja kizárólag a hőközpontban beépített és hitelesített hőmennyiségmérő lehet. A lakóközösség az adott településen megállapított hődíjak alapján a hőmennyiségmérővel mért, az épület által felhasznált hőenergiát fizeti meg. További lépés annak a megállapítása, hogy az épület teljes hőfogyasztásából az egyes lakástulajdonosok, bérlők milyen mértékben részesednek.

A legegyszerűbb, és semmiféle beruházást nem igénylő módszer, hogy a ház közös hőmennyiség fogyasztását az egyes lakások között légköbméter arányosan szétosztják. A legtöbb panellakásban ma is ez a rendszer működik, aminek az a hátránya, hogy a lakókat semmi nem ösztönzi a takarékosságra, és sokszor lehetőségük sem nagyon van rá, mert a régi radiátorszelepek nem működnek már.

A panelépületek függőleges elosztású fűtésrendszereiben kézenfekvő a fűtési költségmegosztók alkalmazása. Ehhez az eredeti fűtésrendszerhez jó eséllyel egyáltalán nem kell nyúlni, így a költségek is jóval alacsonyabban alakulnak, mint ha lakásonként önállóan akarnánk hőmennyiséget mérni.



A költségmegosztót minden radiátorra fel kell szerelni, a mérőműszer hőmennyiség mérésére nem alkalmas, arra viszont jó, hogy a hőközpontban mért hőmennyiséget szét lehessen osztani akár radiátoronként, akár lakásonként, vagy még nagyobb egységenként. Az így megállapított arányok alapján kiszámolható, hogy a közösen fogyasztott (és mért) hőmennyiségből mennyi jut az egyes lakásokra.

Kezdetben viszonylag egyszerű, párolgáshő alapján működő költségmegosztókat alkalmaztak. Olyan volt ez, mint egy hőmérő, amit a radiátorokra raktak. Leolvasásához a kezelőnek be kellett menni a lakásokba, és egyben ki is kellett cserélni minden alkalommal a mérőben lévő ampullákat. A kiértékelés, elszámolás speciális szoftver igénybevételével készült el.

A mai, legmodernebb költségmegosztók nem egyszerűen elektronikus eszközök, hanem rádiókommunikációra is képes műszerek, így az adatok kinyeréséért nem kell bemenni az egyes lakásokba. Néhány éve walk-in, walk-by rendszereket is (amikor a leolvasónak az épület elé vagy az épületbe kell menni az adatok összegyűjtéséért) felváltotta az internetes alapú adatgyűjtés.


A társasházi lakók között azonban gyakori vitatéma a fűtési költségmegosztó használata. Sok megalapozatlan kritika is éri ezeket a rendszereket. Való igaz, hogy ténylegesen a teljes egészében felhasznált hőmennyiséget nem tudja megmérni a készülék, tekintettel arra, hogy radiátorra vannak felszerelve, és az átmenő vezetékek is kisebb-nagyobb arányban részt vesznek a fűtésben. A jogszabály viszont pontosan rendelkezik a költségmegosztók elszámolásáról, amely ezt a tényt is figyelembe veszi. Sokan úgy gondolják, hogy ami nem hiteles, az egyben pontatlan is. Ez nem így van! A költségmegosztó mérése nem hitelesíthető, mert nem tényleges fizikai egységeket mér, ugyanakkor 1 százalék alatti hibával dolgozik. Azt is tudnunk kell, hogy a hőmennyiségmérés nagyságrendekben és pontosságban is ugyanezt tudja. Így semmiféle aggodalomra nem adhatnak okot a költségmegosztók.

Felvetődhet még az utólagos manipulációk kérdése is. Amíg nem volt rádiós technológia, addig az adatokat a leolvasó a lakó szeme láttára rögzítette három lapon. Így a szolgáltató beavatkozása a rendszerbe alapjaiban kizárt volt. A rádiós rendszeren keresztül emberi beavatkozás nélkül érkeznek be a mérési adatok, így talán még biztonságosabb lett a rendszer. Az internetes okosméréses rendszereknél az adatokat a költségmegosztást végző cég portálján is viszont lehet látni. A felhasználó pontosan követni tudja a mért értékeket, hogy az adott napon, az adott időben, milyen fogyasztással rendelkezett. A beavatkozás elvi lehetősége is kizárt tehát.


Azzal azonban minden lakónak számolni kell, hogy a költségmegosztó felszerelése nem jelent automatikusan megtakarítást. A korszerűsítéssel párhuzamosan szükség van magának a fűtésrendszernek a korszerűsítésére is – legalább olyan mértékben, hogy a lakó be tudjon avatkozni a fűtés szabályozásába. Ehhez minimálisan termosztatikus radiátor szelepekkel kell ellátni minden radiátort. És természetesen a régebbi egycsöves rendszerekbe átkötő szakaszokat kell beiktatni.

A számítások szerint egy átlag lakótelepi lakás fűtésének korszerűsítése, a fűtési költségmegosztók felszerelése 140-160 ezer forint, amely beruházás 4-5 év alatt megtérül – ha a szabályozás lehetőségével a lakó él is!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Betonfúrás rezgésmentesen

Betonfúrási munkákat az ipari gyémánttechnika fejlődésének köszönhetően ma már rezgés és roncsolásmentesen végezzük, így hőszigetelt házaknál is szabályos, kitörésmentes furatot készíthetünk...


Csökkentsük hőenergia és vízköltségeinket

A tényleges fogyasztáson alapuló fűtési hőenergia- és vízelszámolás elve az egyik leghatékonyabb intézkedés, hogy a hőenergia- és vízfogyasztást, valamint az ehhez kapcsolódó költségeket...