Végzetcserje

Eredete, formája

A Thompson végzetcserje (Clerodendrum thompsoniae) Nyugat-Afrikából, Kongóból származik. Erőteljes kúszócserje, de forgalomba általában növekedésgátló vegyszerekkel kezelve és bokrosra nevelve kerül. Nagyságát tekintve mindenképpen helyigényes, hazájában még több méter magasra is képes felkúszni. Hajtásai csavarodva felkapaszkodóak, az aljuk felfelé fokozatosan fásodik. Levelei keresztben átellenes állásúak, ép szélűek, kihegyesedő ovális alakúak, színük fénylő méregzöld. Felületükön az érhálózat feltűnően kirajzolódik és besüpped. Virágai dús, termetes bogernyőt képeznek. Az apró tulipánvirágot formázó fehér csészeleveleik tölcséréből kis színes trombitákként kikandikáló, élénk piros szirmú virágok pazar látványt nyújtanak. Virágzása már áprilisban megkezdődhet, és augusztus végéig is eltarthat.

Elhelyezése, ápolása

Igényeit leginkább szobai vagy növényházi körülmények között tudjuk kielégíteni. Egész évben a meleg, párás levegőt kedveli, a télen fűtött szoba száraz levegőjét rosszul tűri. Nagyon világos, de nem teljesen napos helyet kíván. Öntözése annyi lágy, langyos vízzel történjen, mely enyhén nyirkosan tartja a földjét. Teleltetésére a hűvösebb, 12 °C körüli hőmérséklet a legmegfelelőbb, így a december közepétől február közepéig tartó téli nyugalmi állapotában öntözést is alig kíván. Páraigényének kielégítése gyakori, langyos vizes permetezéssel oldható meg a leginkább, de éjszakára a lombozata ne maradjon vizes. Virágait a permetezéstől óvni kell, hogy foltosodásait elkerüljük.
Tápanyagellátása márciustól augusztusig kéthetenkénti, közepes töménységű tápoldatozással oldható meg. Metszése a teleltetéskor rendszeres lombvesztés után is február második felében időszerű. Átültetése egy-két évente, a tavaszi időszakban szükséges, melyhez a tőzeg alapú földkeverékek megfelelőek, amilyen a Florasca B virágföld is. Szoliterként érvényesítheti legjobban virágzatainak látványát, háttérképzőként pedig még virágtalanul is jól beválik.

Szaporítás, kártevők

Károsítói nem szoktak lenni. Túl száraz levegőben hullathatja a bimbóit, virágait, földje lehűlése pedig levélfoltosodást idézhet elő. Szaporítása a májusban vágott hajtásdugványai gyökereztetésével lehetséges, gyökereztető hormonpor segítségével. Szaporításuk csak talpfűtés biztosításával szokott sikerülni.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: végzetcserje, cserje

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Sövények kreatívan

A hagyományosnak számító sövényekről már többször írtunk lapunkban, most néhány kép segítségével a „gyakorlatban” mutatjuk be, milyen sokféle megoldás közül választhatunk, ha sövényre van...


Tavaszi-nyári tennivalók a kertben

A május már igazi tavaszi hónap tele tennivalóval. A húsvét környéki hirtelen, majdnem nyárias felmelegedésnek köszönhetően szinte minden növény előrébb tart a fejlődésében, mint egy átlagos évben.