Casals akkusok

A Casals idei újdonságai közül ezúttal két akkus összeállítást volt alkalmunk kipróbálni. Ezek ugyan nem tartoznak azonos kategóriába, hiszen a zöld színűek kifejezetten barkácsgépnek minősülnek, míg a most először kézbe kaparintott szürke-fekete színűek a Casals Professional, vagyis ipari kategóriájú gépeit jelentik. A márka viszont közös, és a rokonság lépten-nyomon felfedezhető, így indokolt közös taglalásuk is.

Kezdjük a barkács kollekcióval. A tekintélyes méretű műanyag kofferban három szerszámot kapunk egy közös - 14,4 V-os, 1,3 Ah-ás - akkumulátorral; egy fúrócsavarozót, egy dekopírfűrészt és egy kézilámpát. Ez utóbbit tudjuk leggyorsabban elintézni. Annak a most már tendenciává váló koncepciónak a része, ha már rendelkezésünkre áll egy viszonylag nagy teljesítményű és kapacitású akkumulátor a töltőjével együtt, akkor használjuk ki minél jobban. Hajtson meg tehát egy nagy fényerejű, halogénégős lámpát, mely stabilan leállítható bármilyen sík munkafelületre, és fénye is jól fókuszálható. Egy erős lámpának nem csak szerelés közben, hanem a háztartásban is sokszor hasznát vehetjük.
Persze a barkácsoló ember számára az akkus csavarozó a fontosabb szerszám, áttettük tehát az akkut a következő gépbe. Finoman szabályozható, szép hangú, gondosan kidolgozott szerszám. Markolata gumírozott, jó fogású. A könnyebb csavarozók közé tartozik, bár a nagy méretű akku azért növeli a súlyát. Gyorstokmánya kétkezes működtetésű, 10 mm-ig nyitható, és szinte nulláig összezárható. Ennek a modellezők örülnek, akik olykor 1-2 tizedes fúrószárakkal is ügyeskednek. A fordulatszám 0-tól percenkénti 650-ig emelhető, ami a fúrócsavarozók között is viszonylag alacsonynak tekinthető. Ennek általában inkább a hasznát látjuk, hiszen csavarozáskor mindig, fúráskor rendszerint kedvezőbb az alacsony fordulat. Barkácsgépeknél közel sem általános, de a Casals csavarozó rendelkezik kifutófékkel is, ami különösen csavarozáskor hasznos. Ha valamilyen kiegészítőt (pl. csiszoló tárcsát) kívánunk meghajtani az akkus géppel, akkor is inkább hasznos az alacsony fordulat.
Nyomaték-határolója 15 fokozatban szabályozható, plusz a fúró fokozat, amikor a nyomaték-határolást kikapcsoljuk. Egyéb extra nincs, bár nem is nagyon kell. Részünkről egy fúrócsavarozótól azt várjuk el, hogy erős és megbízható legyen. Rövid próbáink ennek nem mondtak ellent. Ráadásként a kollekcióban hasznos tartozékokat találunk éppen a fúrócsavarozóhoz; egy hatdarabos fúrókészletet és egy öt darabból álló bitkészletet.
Ha a csavarozóról azt írtuk, hogy a barkácsoló számára fontosabb, akkor a dekopírfűrész talán izgalmasabbnak nevezhető, különösen az akkus meghajtás miatt. Korábbi averziónk a nagy teljesítményigényű szerszámgépek akkus meghajtásával kapcsolatban már a múlté. Nem cáfolt erre rá a Casals gépe sem. Nyúzásainkat az akku gyári alaptöltéséből végigcsinálta; 5-10 perc hasznos munkaidő alatt nem fáradt el.
A fűrészpenge hagyományos módon, két imbuszcsavar segítségével rögzíthető. A gyorsbefogó hiányát a barkács kategóriában bocsánatos bűnnek tekintjük. Az előtolás - ez esetben a penge ingamozgása - két fokozatban kapcsolható, ill. egy harmadikban kiiktatható. Ezzel és hatásával meg voltunk elégedve. A gép kifejezetten nagy vágóteljesítménnyel falta a próba pozdorjatáblát, és a fenyőlécekkel sem volt problémája. A sűrű, gyantás fenyőben persze ki kell kapcsolni az előtolást.
A talprész a pengecseréhez is használt - mellékelt - imbuszkulccsal állítható át, dönthető meg 15, 30 és 45 fokban, mindkét irányba. A nevezetes szögértékekben határozottan beékelődik, mintadarabunkon sajnos nem elég pontosan, ami miatt a talp nem volt merőleges a fűrészpengére. Ha nem kölcsöngépről lett volna szó, akkor ezt a hibát egy kis reszeléssel, köszörüléssel korrigáltuk volna.
A zöld gépcsalád után kezelésbe vettük a szürke-fekete Professional műanyag kofferját is, amelyben a főgép, a fúrócsavarozó mellett a már ismerős kézilámpát találtuk. A lámpa gyakorlatilag azonos a barkácskészletben lévővel, csak a színe más. Viszont rendelkezik egy saját akkumulátorral is, ami elsősorban nem azért előnyös, mert csavarozás közben még világítani is tudunk, hanem így gyakorlatilag a csavarozónk számára két akku áll rendelkezésre. Az 1 órás gyorstöltő fel is tölti az egyik akkut, míg a másikat - akár folyamatos használattal - kimerítjük.
A 12 V-os, 1,5 Ah-ás akkuval hajtott gép kifejezetten szép darab. A 15 fokozatú nyomatékhatárolója még erősen emlékeztet a zöld gépre, 13 mm-es gyorstokmánya viszont már jelzi, hogy komolyabb eszközzel van dolgunk. A mechanikus tengelyreteszelés révén ez a tokmány már egy kézzel is használható, bár a biztonság kedvért a tokmány mögött itt is megtaláljuk a tengellyel együtt forgó gyűrűt. A szerszám befogásakor jól lehet érezni annak a racsnis retesznek a zárását, ami egyben a megfelelő záróerőt is jelzi nekünk. Tovább szorongatni a fúrószárat már nem is érdemes. A racsni működése nyitáskor is jól érezhető. Profi szerszámnál már nem meglepő, hogy kifutófékkel is rendelkezik.
A szürke fúrócsavarozó kétfokozatú mechanikus váltót is kapott. Elektronikus fordulat-szabályozója az első fokozatban 0-tól 400, a másodikban 0-tól 1400 percenkénti fordulatig szabályoz. Itt már jobban tudjuk kombinálni a csavarozás nagy erőszükségletét, pl. a fafúrás nagyobb fordulatszám igényével. Az 1-es fokozat nagy nyomatékának ellensúlyozására a csavarozóra pótmarkolat is szerelhető, bármelyik oldalról. Még egy luxus. Az indítógomb megnyomása után a gép hátoldalán LED kijelző mutatja az akkumulátor töltöttségi szintjét.
Az igazi különbség valószínűleg a szemnek láthatatlan, a beépített alkatrészek nyilván tartósabbak a barkácsgépekénél. Ezt sejteti a Professional hangja is, ami érdekes módon nem finomabb, csendesebb, inkább érdesebb a zöldhöz viszonyítva. Minden bizonnyal fém fogaskerekeket hallunk a belsejéből (a barkácsgépek műanyagjával szemben), de azért szétszedni nem mertük.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Akkumulátoros porszívók

Kezdetben voltak a morzsaporszívók, melyek már egy-két évtizeddel ezelőtt is akkumulátorral működtek. Egyszerű és olcsó kis szerkezetek, melyek tényleg arra valók, amire a nevük is utal;...


Elektromos szerszámgépek piaca Magyarországon

A gazdasági válság a magyarországi elektromos szerszámgéppiacon is érezteti hatását. A hazánkban kiemelkedő jelentőséggel bíró szerszámgép-kereskedő boltok forgalma jelentősen visszaesett a...