Szekrénymodulok tetőtérbe

A tetőtéri lakások adottságai egyediek, ám többnyire közös jellemzőjük, hogy a lakóhelyiségek oldalfalai közül egy, vagy több a tető síkját követve ferde. Ez pedig annyit jelent, hogy e falak mellé különlegesen kialakított bútordarabokat lehet csak állítani. Ezek egyrészt hasznossá teszik az egyébként nehezen kihasználható, esetenként kellemetlenül szűk zugokat, másrészt viszonylagosan növelik is a helyiségek szabad terét. Számos ötletes tetőtéri bútor leírása forog közkézen, ezért itt most a kialakításukhoz adunk hasznos tanácsokat, és az elkészítéséhez is közlünk néhány általános érvényű fogást.

A ferde hátú bútordarabok egyrészt tárolóhelyek, e feladatot a lehető legideálisabban kell ellátniuk, másrészt esztétikailag vonzóknak és változatosaknak kell lenniük. Egy kellően megválasztott méretű korpuszmodul e kívánalmaknak nagyon is megfelel, és saját kezű elkészítésüket is lehetővé teszi. A frontlapok tetszés szerinti megválasztásával a küllemüket is változatossá tehetjük, a korszerű pl. görgős tolóajtók alkalmazásával pedig még helytakarékosságukat is növelhetjük.

Az első szempont, hogy a szekrények milyen mélyek legyenek. Ezt a helyiség ferde falának a dőlésszöge, valamint a függőleges alsó falrész magassága alapján dönthetjük el. Egy biztos, hogy e szekrények általában nem lesznek mélyebbek egy szokványos szekrénynél, hacsak a tető szöge nem túl lapos, és az oldalfal túl alacsony, pl. 400 mm. Mivel azonban a tetők általában 30-45 fok közötti dőlésszögűek, az alattuk levő oldalfal pedig 90-150 cm magasságú, egy gyors vázlat alapján meghatározhatjuk, hogy milyen magas legyen a szekrény, amelyekhez még kissé lehajolva ugyan de kényelmesen hozzáférünk.

Ezt egy lécekből összeütött és állítható ideiglenes kerettel is célszerű ellenőrizni. A gyakorlat azt igazolja, hogy a 60 cm-nél mélyebb szekrényeket nehéz jól kihasználni, mert a mélye már nehezen áttekinthető. A következő lépésben a szekrény modulok méretét döntsük el. Egybeépített, hosszú darabot ugyanis nem érdemes készítenünk, mert nehézkes a mozgatása pl. festéskor, tapétázáskor. A kb. 1,2 m széles bútordarabokat még elég könnyű elkészíteni is, és később mozgatni sem nehéz, ám ezt a méretet végső soron a helyiség mérete dönti el. A modulok ne legyenek túl rövidek sem, mert ez meg az anyagigényüket növeli. Célszerű ilyenkor, ha a fal hosszát három-négy egyenlő távolságra osztjuk, és ennyi szekrényt is tervezünk a szoba falára.

Következő lépésként a szekrények méretétől függően a funkciójukat határozzuk meg. Az alacsony, polcos szekrények inkább fehérnemű, összehajtható felsőruházat, továbbá egyéb használati tárgyak tárolására alkalmasak, az 1,5 m magasak már felsőruhák tárolására is megfelelőek lehetnek, de csak a ferde, lecsapott terük alatti részen. Ezek mélysége legalább 60 cm legyen. A falhoz idomuló szekrények kialakításakor három fő egységre törekedjünk. Első legyen a lábazat. Erre kerüljön a szekrénykorpusz, végül az ezeket lezáró frontfelület adja meg a bútordarabokból összeállított szekrénysor küllemét. Ha saját kezűleg készítünk ilyen berendezést, akkor egyszerű szerkezeti kötéseket alkalmazzunk, amelyek szilárd kávaszerkezetet biztosítanak. A frontfelületet úgy tervezzük meg, hogy a funkcionalitásuk mellett egyszerű és e mellett mutatós is legyen. Ezt egyrészt keretes, táblabetétes ajtókkal érhetjük el, amelyek kialakításához különféle dekorbevonatú, idomos MDF keretidomokat és lapanyagokat használhatunk fel.

A tolóajtókhoz kész görgős szerelőegységeket célszerű használni, pl. Roll 22 típusút (1), amely alsó görgőkerekes, káva közé, és kis ötletességgel káva elé is felszerelhető (2). Figyelem, a tolóajtóknál az oldal és válaszfallapokat a fenéklap élétől 8 mm-rel beljebb kell felszerelni, különben nem férnek el a szerelt ajtók az oldalfalak éle előtt. A szekrénykorpusz élei és az ajtó belső felülete között legalább 2 mm hézagnak kell maradnia. A másik szóba jöhető görgős készlet a K-20-as típusú, ez azonban csak káva közé illesztett ajtókhoz megfelelő (3). A szekrénytestekhez (4) olyan anyagot válasszunk, amelyhez megfelelő színtónusú és hasonló erezetű élfóliát, esetleg idomos szegélyléceket is be tudunk szerezni. A laminált felületű bútorlapok ehhez bőséges választékot adnak. Valódi fa látszatát is könnyű keltenünk, ha furnérborítású faforgácslapot vagy lécbetétes bútorlapot, esetleg lécekből összeragasztott építőlapot választunk alapanyagul. Ez utóbbiaknak azonban a felületkezelése jelentős többletmunkával jár.

A szekrénytesteknek szilárd lábazatot kell készítenünk. Ezt legalább 20x50 mm-es lécekből kialakított keret alkossa. A sarkok lehetnek a szokásos él-lap kötésűek (5), melyeket a facsapokon kívül nem árt két-két facsavarral is megerősíteni. Alkalmazhatunk félig egymásba eresztett sarokkötést is, facsavarokkal megerősítve. Az összeállított keretet középen egy összekötő hevederléc beerősítésével szilárdítsuk meg. A lábkáva alsó élére 10x20x200 mm-es magasító léceket is szegezzünk fel (6), hogy a padló esetleges egyenetlenségeit könnyebb legyen kiegyenlíteni. Takarólécként 5 mm-rel keskenyebb, tehát 65 mm széles anyagra lesz szükségünk, amit majd a korpusz lábra erősítése után a láb belső oldala felől behajtott facsavarokkal fogatunk fel a szekrénytest fenéklapja elé. Ha a szekrények mögé hálózati dugaszoló aljzat kerülne, azt gégecsőben vezetett kábellel a szekrénysor mellé vezessük ki.

A szekrénykorpuszok kialakításakor az oldal- és válaszfalakat, a fenéklapot, továbbá a polclapokat és a felső takarólécet szabassuk le 19 mm vastag anyagból. A hátlap lehet 10 mm vastag, vékony fehér bevonóréteggel ellátott, vagy akár natúr MDF lapból is. Ez utóbbi esetben még a beépítésüket megelőzően kétszer hengereljük le fehér műgyanta alapú festékkel. Az oldallapokra jelöljük fel a felső polc csapjainak a helyét, majd a polclapok élébe is fúrjunk lyukakat a 10 mm-es facsapok számára. A polclapok hátsó, ferdeszögű élét a lapszabászattal vágassuk a fal ferdeségével azonos szögűre, mert utólag ezt már csak rosszabb minőségben tudjuk lefűrészelni. Ez vonatkozik a felső, keskeny összekötő lécre is.

Az oldallapokat is csapozzuk össze a fenéklappal, majd üssük helyükre a felső fix polcokat, és amíg a ragasztó köt hevederes szorítóval, vagy ideiglenesen az élekre szegezett lécekkel biztosítsuk elmozdulás ellen az alkatrészeket. Amint a ragasztó megszilárdult, csavarozzuk helyükre a függőleges hátlapot, majd fölé illesztve a szögben álló hátlapot is fogassuk az oldallapok hátsó élére. A pontosan méretre vágott darabokat könnyű síkban illesztve felerősíteni, és ettől kezdve a szekrénykorpusz már szilárd egységgé válik. A két hátlap közül a függőlegesen álló felső éle legyen ferdére vágott, erre feküdjön fel a ferdén álló hátlap alsó széle (7), amit néhány függőlegesen behajtott facsavarral is erősítsünk meg.

A szekrénykorpusz tetejét egy keskeny, 60 mm széles, egyik élén ferdeszögűre vágott heveder zárja le. E darab első élébe középen marjunk 5 mm széles, kb. 15 mm mély hornyot a rétegeltlemezből leszabott, 25 mm széles idegencsap számára. A csapot ragasszuk a horonyba, a hevedert pedig ragasztva és egy-egy facsavarral fogassuk a válaszfal és az oldallapok tetejére (8). A felső takaróléc 100 mm széles-, egyik élén ferdére vágott darab, amelybe a rögzítőcsap számára hosszú hornyot kell marnunk, de csak az élfóliázás után. A szekrénytest ezzel készen van, az egymás mellé helyezett nyers lábazati keretekre állíthatjuk, és néhány átmenő facsavarral össze is erősíthetjük a két részegységet. Ha a szekrénytestek alkatrészei pontosan azonos méretűek, akkor pontosan egymásmellé szerelhetők lesznek. Összefogásukat felül és alul egy-egy átmenő facsavarral oldjuk meg (9). A szorosan egymás mellé állított és összefogott szekrénytestekre ragasszuk fel az aljzat felerősítésére szolgáló szélső takarólécet, amelyet a felső párkányléchez hasonlóan, idegencsappal kapcsoljunk a szekrénytest fal felőli oldalának élére (10). Üssük helyére a felső takaró párkányokat is, majd ragasszuk fel a lábazat takaróléceit. Ha a padlószegély ezt szükségessé teszi, akkor a lábazati takaróléc végét a szegélyhez igazodóan vágjuk alakosra (11).

Ezután az állítható magasságú polcokat erősítsük a szekrények belsejébe. Helyüket tetszés szerint lehet meghatározni, ám az egyvonalban futó polcok jelentősen erősítik a rend látszatát. Különös tekintettel arra a körülményre, hogy az egysoros tolóajtók miatt mindig lesznek nyitott részei a szekrénysornak. Végül a szekrények ajtóit erősítsük fel. Mint említettük, a tolóajtóknak nagy előnyük, hogy előttük nincs kihasználatlan holt tér, és tologatásukkal némi változatosságot is biztosítanak még a legegyszerűbb küllemű szekrénysornak is. Mivel az ajtók aligha haladják meg a 22 kg-ot, a legegyszerűbb, ún. alsó görgős, felső vezetőcsapos készletet használni. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az alsó és felső takarólécek élében megfelelő méretű hornyok legyenek. A hornyok az ajtók megvezetéséhez szükségesek, és műanyag vezetőlapok mozognak ezen árkokban. A hornyok oldala ezért sima legyen, és nem árt viaszozással tovább csökkenteni a koptató hatásukat.

A Roll 22-es görgőket és vezetőéleket káva között elhelyezkedő ajtóknál mart fészkekbe szereljük fel. Ha viszont az ajtók a szekrénytest elé kerülnek, akkor megfordítva, felfogó lapjukkal az ajtólapok belső oldalára csavarozzuk fel. Ezt főként 16 mm vastag anyagból leszabott ajtóknál célszerű alkalmaznunk. A vezetőhornyok ebben az esetben a lábazati és felső takarólécek élétől beljebb kerüljenek. A görgőkhöz műanyag vezetősínre esetünkben nincs szükség, csak 7 mm széles és 10 mm mély folyamatos hornyot kell a takarólapok élébe marnunk. Az alsó horony felső éleit finoman kerekítsük le, oldalait pedig csiszoljuk simára, majd viaszoljuk be. A görgős elemek vezetőélét az ajtó helyére illesztése után, a szerelvény elfordításával süllyeszthetjük a horonyba. A görgők magassága ezzel nem változik. A felső vezetőélek rugalmasan lehúzhatók, ám a fordítva felszerelt

vezetőelemek vezetőélének a lehúzását egy csavarhúzó lapjával végezhetjük el. A Roll 22-es készlettel szerelt ajtókat a szekrénykorpusz közepére állítva előbb a felső vezetőcsapokat illesszük a hornyukba, majd a görgős szerelvény elforgatásával ezek vezetékcsapjait is állítsuk ideális mélységbe. A K-20-as szerelvény esetén felső vezetősínre van szükségünk, melyet a káva takaró párkányának az alsó élére kell felcsavaroznunk. Az ajtónként két görgős szerelvény vasalatát 10x30-as lécbetéttel megemelve csavarozzuk fel az ajtó belső oldalára, a vezetőélt pedig ugyancsak léc élére erősítsük fel. A felső görgőket az ajtóra csavarozva lazán fogassuk fel, majd egyenesbe állításuk után határozzuk meg az alsó vezetőélek helyét is. Ezek ne érjenek le a horony aljára. Az ajtók alsó éle alá helyezett hézagoló

betétekkel célszerű megkönnyíteni az ajtók magasságának a beállítását. Ha a szekrénytesteket pontosan állítjuk be, az ajtókat a szomszédos szekrényre is áttolhatjuk (12). Ezt követően már csak a szekrények fogantyúinak a felszerelése, majd a "berendezésük" van hátra, amit igényeink szerint végezhetünk el. A nyitott részekbe azonban nem csak dísztárgyakat helyezhetünk el, a különféle kivitelű zárt tárolódobozok is mutatósak lehetnek.