Teleltetésre készülve

Hamarosan gondoskodni kell egyes növények teleltetéséről. A növények teleltetésének a célja, hogy gondoskodunk a védelmükről abban az időszakban, amikor olyan mértékben lecsökken a levegő és a gyökereket körülvevő talajrétegek hőmérséklete, hogy az kárt tehetne a bennük.

A házban telelők

A cserepes és dézsás növényeket általában október környékén kell bevinni az erkélyről vagy a kertből a lakásba, illetve fagymente világos helyre. Figyeljük az időjárás előrejelzést, és a szobanövények költöztetésének akkor jön el az ideje, amikor az éjszakai hőmérséklet 14-15 fok alá megy.

A mediterrán eredetűek, mivel kisebb fagyokat is képesek elviselni, ezért ezeket még kint hagyhatjuk addig, amíg az éjszakai hőmérséklet 4-6 fok fölött van. Arra azonban vigyázzunk, hogy ilyenkor már bármelyik éjszaka lehetnek kisebb-nagyobb fagyok, tehát ha minél tovább szeretnénk ezeket kint hagyni, akkor déli fekvésű, kevésbé fagyzugos helyen tartsuk e növényeket, és akár fátyolfóliával takarjuk be, ami 2-4 fok pluszt jelent a kinti hőmérséklethez viszonyítva.

A kertben telelők

Néhány kerti növény is igényel némi fagyvédelmet, főleg fiatalabb korban a fügék, gránátalmák, babérok és a selyemakác is fagyérzékenyek lehetnek. Az összes növénynél ideális, ha már augusztustól nem adunk tápanyagot, főleg nem nitrogént, mert az a vegetatív, azaz növekedési fázisba tolja a fejlődést, ám ilyenkor már fontosabb, hogy a vesszők jól befásodjanak, ahhoz pedig a növekedésük megállítása kell. Tehát már a tápanyag-utánpótlás időbeli leállításával is sokat tettünk a teleltetés érdekében.

A kertben telelő növények töve köré hordjunk földet, vagy lombbal takarjuk ezt a területet. Ezzel óvjuk a gyökérnyaki rügyeket is, melyek épsége akkor különösen fontos, ha a növény teljes föld feletti része elfagy, így ebből tud regenerálódni.

Ismerjük meg a növényeink fagytűrését, mert vannak biztonságosan fagytűrő fajok, ám vannak olyanok, melyek a hideget jól viselik, de csak szárazon, mások bizonyos hőmérséklet alatt károsodnak. Utóbbiak esetén szóba jöhet, hogy fátyolfóliával tekerjük körbe a növényt, ami nem is igazán fólia, hiszen azzal ellentétben jó a légáteresztő képessége. Hagyományos fóliát ne is használjunk a teleltetéshez, mert nagy alatta a hőingás, és magas lehet a páratartalom – ez mindkettő igen hátrányos növényeink szempontjából.

Attól, hogy nem növekszik, egy kis víz még kell neki

A mediterrán éghajlatról származó dísznövények általában rosszul viselik a meleg, számukra száraz szobai légkört, mivel természetes élőhelyükön egész évben kiegyenlítetten mérsékelt és párás időjáráshoz szoktak hozzá. Ezért esetükben minél világosabb helyet keressünk a növényeknek, és ne tegyük őket közel a fűtőtestekhez, sőt a 10 fok körüli hőmérséklet azért is ideális, mert akkor nem indulnak télen növekedésnek. A téli hajtások mindig erőtlenek lesznek, mert nincs elegendő fény számukra. Épp ezért a fő cél hogy, a telet a növények jó kondícióban átvészeljék, de ne kezdjenek növekedni.

Ez alól a trópusi eredetű szobanövények kivételek, mert azok kedvelik a 20 fok feletti szoba hőmérsékletet, és szó szerint azért lettek szobanövények, mert a szobai körülmények, még a téli fényviszonyok is teljesen megfelelőek számukra. Ezeket télen nem is igazán teleltetjük. Teleltetni azokat a növényeket kell, melyek számára nem ideálisak a körülmények, tehát a teleltetés egy növekedés nélküli pihenőidőszakot jelent ezeknek tavaszig, mert akkortól a megváltozó körülmények már megfelelőek a vegetációhoz.

A teleltető hely általánosságban zárt és fagyvédett legyen, lehetőleg világos, kevés légmozgással. A légmozgás a gombás betegségek megelőzése miatt fontos. Ha a növények össze vannak zsúfolva, vagy nincsenek annyira szem előtt, akkor is rendszeresen nézzünk rájuk. Ha a hőmérséklet növekszik, öntözzük többet a növényt, mert hamarabb kiszárad a földje, ha csökken a hőmérséklet, vegyük vissza a vízmennyiséget. A rendszerese ellenőrzés arra is alkalmas, hogy lássuk, ha gombás fertőzés, pajzstető, liszteske vagy egyéb növényvédelmi probléma ütötte fel a fejét.

A kertben telelő örökzöldekkel ugyanez a helyzet. Bár télen nagyon csökkent a vízforgalmuk, de nem áll le teljesen. Korábban – amikor még teleinken hetekig átfagyott volt a talaj – az örökzöldek könnyen kiszáradtak. Vesztüket nem a fagy és a hideg okozta, hanem az, hogy a fagyott talajban a víz szilárd halmazállapotban van jelen, így pedig nem tudja felvenni a növény. Emiatt kiszáradnak, ám ez az örökzöldeknél csak hetekkel később válik láthatóvá.

A klímaváltozás miatt teleink sokkal enyhébbek, ám ha törpefenyőket, vagy örökzöldeket tartunk kőedényben vagy cserépben, esetükben is számolni kell e veszéllyel. Ezekben a föld könnyebben átfagy, de ha enyhe a tél, és ez nem következik be, az attól még előfordulhat, hogy a kisebb földtömeg kiszárad, és ez a növény vesztét okozza. Tehát a cserepesen tartott fenyőknél gondoskodjunk télen is arról, hogy enyhén nedves legyen a talaj, illetve fagyos éjszakákon a cserepeket tekerjük be jutával vagy bármilyen olyan hőszigetelő anyaggal, ami gondoskodik arról, hogy minél kevéssé fagyjon át a talaj, vagy ha átfagyott, akkor minél hamarabb kiengedjen. Az is megoldás, ha a kerti talajba a talajszintig leássuk a cserepeket.

Ősszel érdemes a lágyszárú évelőket ifjítani

A kertben egyébként fagyálló évelők is fagyérzékennyé válhatnak, ha túl sokáig vannak egy helyen, mert némelyek ilyenkor kiemelkednek a talajból, gyökereik a talaj felszínére vagy a fölé kerülnek. Az évelő növények növekedésére jellemző, hogy többnyire jól szaporodnak maguktól vegetatív úton is, a növénycsoport egyre nagyobb lesz, ám kondíciója idővel romolhat, kinézete az évek során veszít a korábbi szépségéből. A csoport közepe gyakran kiszárad, egyes részein a növénynek kiemelkednek a talajból, kisebb leveleket hoz, gyérebben virágzik, és ez mind arra vezethető vissza, hogy az elszaporodó növény példányai konkurenciaharcot vívnak egymással az egyre kisebb élettér miatt. Talajuntság is bekövetkezhet, hiszen, ha évekig ugyanott van egy növény, és példányainak száma egyre csak nő, akkor a talajból elég egyoldalúan vonja ki a tápanyagokat. Épp ezért fontos az évelők esetén, hogy 3-5 évente szedjük ki, ültessük át őket, és a növénycsoportokat is ritkítsuk meg eközben, például tőosztással. Így szaporíthatjuk is a növényt, de a megmaradó tő – azzal, hogy kisebb lesz – jobban fejlődik majd a továbbiakban.

A tőosztás egy igen egyszerű, és könnyen sikerre vihető szaporítás, és növényifjítási mód. Ősszel és tavasszal is végezhető. Ha a tövet úgy tudjuk megosztani, hogy minden részén teljes értékű gyökér maradjon, akkor az ősz is tökéletes időszak erre. Amennyiben a szétosztott növénynek még jócskán regenerálnia kell a gyökérzetét, akkor a tavasz a jobb időpont erre. Mivel legtöbb esetben a tőosztásra, és az ilyen formán történő megifjításra akkor kerül sor, amikor a növény már igen nagy, így az esetek többségében bőven elég gyökérrel rendelkeznek a megosztott tövek, ekkor nem kell tavaszig várni vele. A tavaszi tőosztás mellett még annyi szól, hogy nincsenek levelek a növényen, ezért könnyebb a munkafolyamat, ám ősszel a levelek meg jól jelzik, hogy mennyire volt sikeres a tőosztás, hiszen, ha alig lankadnak az átültetés után az jelzi, hogy sikeres volt a munkánk.

Ássuk körbe a növényt, fordítsuk ki a földből úgy, hogy próbáljuk a lehető legnagyobb földlabdával kiemelni. Ha egyből el tudjuk ültetni, akkor vágjuk akkora darabokra, hogy mindegyik teljes értékű növény maradjon, és ültessük el. Ha erre nincs mód azonnal, akkor tegyük egy vödör vízbe, tartsuk árnyékban, és csak közvetlenül az ültetés előtt daraboljuk fel a tövet.

Ahhoz, hogy a tőosztás mellett az ifjítás is sikeres legyen, a növényt mindenképp új helyre vigyük, lehetőleg pihent talajba. Nagyobb gödröt ássunk annál, minthogy épp csak beleférjen a gyökér, mert sokkal jobban fejlődik majd akkor, ha a gyökerei fellazított talajban növekednek. Az új helyen a talajt töltsük föl tápanyagokkal, érett komposzttal, friss földdel, hiszen itt is jó esetben évekig él majd a növény úgy, hogy plusz tápanyaghoz ez idő alatt nem valószínű, hogy hozzájut, hacsak nem célzottan figyelünk erre.