Fagytűrés, télállóság –

A növények fagyállósága genetikai és élettani folyamatoktól függ. Utóbbiakba némiképp mi is besegíthetünk. A genetikai adottságokra nincs ráhatásunk, ha mondjuk egy trópusi növény és ősei soha nem találkoztak faggyal, akkor az első mínusz hőmérséklet elpusztítja őket.

Más növények, mondjuk a tajga fenyői többször vannak fagypont alatti hőmérsékleten mind afelettin, ezért nekik ez nem okoz gondot. További növények csak részben fagy-, és téltűrők: bizonyos fokig, bizonyos ideig képesek a hideget elviselni és csak meghatározott fejlődési stádiumukban. Vegyünk egy példát. A diófa nálunk télálló. Ősszel lehullajtja a lombját, felkészül a téli hideg időre, és csak ennek elmúltával bont rügyeket. Ám a tavasszal már kilombosodott fát, ha fagyhatás éri, az összes levele megfagy és lehullik. Azaz csak akkor télálló, ha felkészült rá. Természetesen egy ilyen fagyhatás e fajt nem öli meg, a levelek lefagynak, de az alvórügyekből később képes újra kilombosodni a fa.

Vagy amikor eljön az ősz, a télálló szabadföldi kaktuszok összetöpörödnek, jól láthatóan leadják víztartalmuk jelentős részét, felületük csökken, és a földhöz simulnak. Ha ősszel kiássuk őket látható, hogy nincsenek már hajszálgyökereik, hiába az őszi esők, vizet már nem vesznek fel. Az igazi ellenség ebben a szakaszban a hideg, gyakran heteken át hulló csapadék, és a köd. Ilyenkor még pozitív a hőmérséklet, az állandó felhőzöttség miatt a UV-sugárzás csökkent. Minden adott hát a gombák és a baktériumok szaporodásának. Tehát az ősszel már nyugalomba vonult kaktuszokra komoly fenyegetést jelentenek a mikrobák. Ha megsérülnek ilyenkor, akkor könnyen válnak áldozattá, ezért sem szabad ilyenkor már mozgatni őket. Az ónos esők és a hó több módon veszélyeztetik a kaktuszokat: egyrészt állandó érintkező nedves felületet szolgáltatnak, másrészt ráfagyván a növényekre teljes hypoxiát okoznak. Annak ellenére, hogy a növények hibernált állapotban vannak, valamennyi légzésre szükségük van, ami nem gázcserenyílásokon keresztül, de lassú diffúzió útján is történhet.

A fagytűrés és télállóság nem ugyanazon fogalmat takarnak. A fagytűrés annyit mond számunkra, hogy mi az a minimális hőmérsékleti tartomány, amit adott ideig el tud viselni egy élőlény maradandó károsodás nélkül (száraz körülmények között, légmozgás nélkül stb.).

A télállóság ennél komplexebb fogalom. Lényegében földrajzi helyzettől függően változik, hiszen mást jelent a tél Szibériában, és mást Olaszországban. A télállóság fogalmában benne van a szél (ami nagymértékben tudja csökkenteni a relatív hőérzetet), a csapadék minősége, a hóval borítottság ideje, ónos esők megléte (ez hipoxiát azaz a növényi sejtekben oxigénhiányt okoz), a levegő páratartalma (ha száraz, a párolgás miatt, ha nedves, a gombák szaporodása jelenthet veszélyt). A hőmérséklet napszaki ingadozása és a globális sugárzás is fontos tényezők. A talaj átfagyottsága, egyáltalán a tél hossza és átlaghőmérséklete, minimum és maximum értékei stb.

A fagy során a sejt közötti járatokban jég képződik. A jégkristályok tönkretehetik a sejtek membránjait, ami a sejt pusztulásához vezethet. Ugyanakkor a jég képződése kivonja a sejtekből a vizet, tehát a hideg okozta stressz egyúttal szárazság-stresszt is okoz. A növény az edződés folyamán szerves anyagok – köztük szénhidrátok – felhalmozásával védekezik a vízelvonás ellen. Mindezek mellett olyan fehérjék is képződnek, melyek a membránokat védik, vagy olyan membrán-alkotórészek keletkeznek, melyek a membránokat „rugalmasabbá” teszik.

Mit tehetünk a növényeink fagytűrésének fokozására?

A növények edződés során érik el a genetikailag meghatározott fagyállóságukat. Ez a folyamat a természetben ősszel fokozatosan zajlik le a csökkenő hőmérséklet és nappalhossz következtében.

A nyár végén ezért már ne öntözzük és nitrogén túlsúlyos műtrágyát se adjunk növényeinknek mert ez hátráltatja az azévi vesszők beérését, ami a télállóság alapfeltétele.

Hagyjunk időt növényeinknek arra, hogy hozzászokjanak az egyre változó hőmérséklethez. A bent telelő, de hűvösön tartandó növényeket csak akkor hozzuk be a kertből, amikor hasonló mértékűre csökken a kinti hőmérséklet, mint a teleltetés hőmérséklete.

A karácsonyfával gyakran elkövetett merénylet, hogy januárban a meleg szobából egyből a kinti mínuszok közt találja magát kiültetve. A fenyő bírja a fagyot, de az ekkora hőmérsékletváltozást nem mindig. Figyeljünk a fokozatosságra.

Érvényes ez tavasszal is: a kirakott növényeket először a kert védett részén helyezzük el, ahol a fagyveszély és a napégés veszélye is kisebb. A benti körülmények közül, csak fokozatosan kerüljenek ki a növények, legyen átmenet a változásban. A kirakott cserepes növényeket, egynyáriakat, május közepéig tartsuk a földtől 1-1,5 méter magasságban, így az ilyenkor gyakori talajmenti fagyok káros hatását kivédhetjük.

Ma már kevésbé divatos megoldás, de a gyümölcsfák, díszfák kérgének meszelése is fagyvédelmi célokat szolgált amellett, hogy a mész a kérgen lévő kártevőket is elpusztította. A fehér szín visszaveri a napsugarakat, így azok később melegítik fel a fa törzsét. A szürke, vagy sötétbarna kéreg hamarabb felmelegszik, mint a fehérre meszelt, megindul emiatt a nedvkeringése, és a rügypattanás. És ha mégis jön a fagy, akkor a kibomlott rügyek is lefagynak, a törzs pedig megrepedhet. A fehérre festéssel késleltethetjük ezen élettani folyamatok beindulását, akkorra, amikor a fagyveszély már kisebb.

A teljes vegetációs idő során azzal, hogy megfelelő trágyázással, jó növényvédelmi kezelésekkel jó kondícióban tartjuk növényinket, ezzel a téli felkészülésüket is segítjük.