Télállósági zónabesorolás

Van, amelyik bírja a fagyot, a másik a hideget sem. A növények fagytűrése, vagy fagyérzékenysége genetikailag rögzített tulajdonság, de a környezeti tényezők is kihatással vannak erre, azaz hiába fagytűrő valami, ha nem készült fel valamilyen okból a hideg időszak beköszöntére. A tundra, tajga növényei hozzászoktak a hideghez, és ha lassan is, akkor is képesek fejlődni, növekedni. A mi kontinentális éghajlatunkon a növények más megoldást választottak, a lombhullató fák például télre lehullajtják leveleiket, hiszen azon részeik egyrészt fagyérzékenyek, másrészt a hideg miatt úgysem vennék hasznukat, nem tudnának asszimilálni.

A télre való felkészülés is fontos egyes fajoknál. Lényeges, hogy nyár végén már ne adjunk tápanyagot, főleg nitrogént pluszban a kerti növényeknek, ne öntözzük őket, mert akkor nem fásodnak be, és az így a télnek nekiinduló hajtások fagyérzékenyebbek lesznek. Vannak fajok – sok télálló kaktusz ilyen – melyek a mínuszokat bírják, de a tövüknél, a gyökérnyaknál pangó vizet nem. Ebből pedig lehet bőven a hóolvadáskor. Megoldásként szóba jöhet a kavicsos, drénezett, jó vízáteresztő talaj, ami gyorsan elvezeti lefelé a felesleges vizet, másik opció, hogy egy kis emelkedőre, dombra ültetjük ezeken, onnan is lefolyik a víz.

A növények genetikailag adott fagyállóságuk alapján csoportokba sorolhatóak. Ez azért is lényeges, mert ha valakinek otthon sokféle növénye van, e zónabesorolás alapján mindet be tudja kategorizálni, hogy mik számára az ideális teleltetési körülmények. Van, amelyik kint maradhat a kertben, mások csak takarással tudják kint átvészelni a telet. Megint más fajok csak hűvös 2-10 °C között telelnek jól, és vannak a szobanövények; nekik a szobai 20-23 °C az ideális a tél folyamán is.

Az USDA zónák

A télállósági zónák rendszerét a 20. század elején az USA-ban dolgozták ki, amit később több alkalommal továbbfejlesztettek. Az akkori osztályozás Nyugat-Európán keresztül jutott el hozzánk, és sokat segít kontinensünkön is a növények hőigényének a beazonosításában. Észak-Amerika legnagyobb faiskolái zónás katalógusokat adnak ki, ebben minden növénynél feltüntetik azt a télállósági zónát, ahová az adott növényt még biztonságosan ajánlják. Európában az 1960-as években készítettek télállósági zóna térképet, amit hosszú ideig csak a dendrológiai munkák, azaz fás szárúakkal foglalkozó írások közöltek, holott ezekbe a zónákba a lágyszárú növények is besorolhatók.

A télállósági zónák meghatározásához több évtizedre visszanyúlóan érvényes meteorológiai adatokat használtak föl, így ez az adott terület átlagos évi abszolút minimum hőmérsékletén alapszik. A zónák számozása 1-10-ig terjedt: leghidegebb az 1-es számú (átlagos abszolút minimum hőmérséklete: -40 °C), míg a legmelegebb a 10-es zóna (átlagos abszolút minimum hőmérséklete +5-10 °C). A zónák 10 Fahrenheit-fokonként (kb. 5,5 °C) változnak. Mivel ez az érték ilyen formában meglehetősen nagy különbségeket foglalhat magába, ezért minden egyes zónát még két alzónára („a” és „b” alzóna) osztottak, melyek közül az „a” alzóna a hidegebb, a „b” alzóna pedig az enyhébb volt. A zónabesorolást az első ilyen munkához képest sokszor változtatták, tökéletesítették már, ezért van az, hogy a következő táblázatban már nem 10, hanem 12 zóna van, és a leghidegebb adata sem egyezik már meg a valamikori első zónatérkép adatával.

Ha egy növényre rá szeretnénk keresni, angol nyelven az interneten könnyen megtalálható az erre szolgáló térkép és fajlista, a keresőbe elég annyit írni, hogy USDA, vagy plant hardiness zone.

Azt azonban ne feledjük, hogy a fagytűrést nem célszerű csak e zónabesorolásra alapozni – mindamellett, hogy ez nagy segítséget nyújt – hiszen más tényezők is befolyásolhatják egy növény fagytűrését. Csak egy nálunk gyakori problémát kiemelve: a gyümölcsfáink többsége fagyálló, ha nincs rajta lomb és szabályosan betelelt, téli nyugovóra tért. Ha jön egy kora tavaszi felmelegedés, ami megindítja a nedvkeringést, és kihajt a fa, utána újra fagyot kap, akkor már nem annyira tűnik majd fagyállónak, hiszen a levelei, virágai elfagynak. Ez nem okozza egyből a fa pusztulását, hiszen alvórügyekből újra hajt majd, de az azévi termést biztosan elveszítjük. Tehát a fagyállósági besorolás a növények mélynyugalmi állapotára érvényes.

Hogyan értelmezzük a zónaadatokat

A zónatérképek az abszolút minimum hőmérsékleteket veszik alapul. Ez a legalacsonyabb hőmérséklet, amelynek a növény ki lehet téve a téli nyugalmi időszakában, nagyban meghatározza a túlélési esélyét. A fajokon belüli fajták között is nagyon jelentős téltűrési különbségek tapasztalhatók a növények között. A növény kondíciója, az általa tárolt tápanyagok, a szöveteinek nedvességtartalma is módosíthatják a faggyal szembeni ellenálló képességét. Az is szempont, mennyire van mélynyugalmi állapotban egy növény. Késő ősszel, amikor kezdi leállítani életfolyamatait, vagy kora tavasszal, amikor pont kezdi ezeket újraindítani, kevésbé jelentős fagytűréssel bír, mint télen, amikor mélynyugalomban van. Tehát nem mindegy, mikor éri az extrém alacsony hőmérséklet.

Az adatok úgy értelmezendők a gyakorlatban, hogy például a -15 fokig téltűrő füge az ennél alacsonyabb hőmérsékleten a téli mélynyugalmi állapotban is elfagy. A teljes túlélési biztonság érdekében olyan helyekre telepítsünk fügét, ahol a tél folyamán előforduló legalacsonyabb hőmérséklet -15 °C-nál enyhébb.

Az sem jó, ha a zónabesorolásokat túl mereven értelmezzük. Nappal a talajt felmelegíti a Nap, a talaj pedig a felette levő levegőt „fűti”, ezért a levegőréteg alsó szintjein, talaj közelben magasabb a hőmérséklet. A meleg levegő felfelé, a hideg lefelé mozog, ami téli éjszakákon lesz probléma. Hiszen éjjel lehűlés van, és pont a növények magasságában a talajszintben lesz leghidegebb a levegő. Erre utal a talajmenti fagy kifejezés is: amikor a talajon fagy, de felette lehet, hogy plusz fokok vannak. E jelenség következtében (a hideg levegő lefelé áramlik) nagyon jelentős hőmérsékletkülönbség állhat elő a sík területek, völgyek és a táj kiemelkedő pontjai (dombok, hegyek, fennsíkok) között.

20-30 méteres magasságkülönbség akár 6-7 fokos előnyt is jelenthet a magasabb fekvés javára. Sőt, teljes szélcsendben akár 15 fokkal is enyhébb hőmérsékletű lehet egy 100-150 méterrel kiemelkedő domb az alatta lévő völgynél vagy síknál. A szél, a légmozgás ezt a különbséget csökkentheti, hiszen emiatt keveredhet a hidegebb és a melegebb levegő. A hidegebb rész emiatt kissé felmelegszik, a melegebb lehűl. Ebből következik, hogy telkünk hiába van besorolva egy zónába, ha pont egy völgyben van egy hegy lábánál, jóval hidegebb napok is beköszönthetnek. Ám ha néhány száz méterrel arrább van a telek, a hegyen, akkor pont enyhébb éjszakákra lehet télen számítani.