Veteményezési variációk, nyárra

A nyár beköszönte a kiskerti veteményes munkákat - a feladatokat és a lehetőségeket egyaránt - meghatározza. A legtöbb feladat pedig már ismételten is időszerű...

A szabadföldi vetések folytatása lehetővé teszi a friss terménnyel való folyamatos ellátást másodvetésként, a korábban beszerzett vagy tartalékolt magvakból. Még most is - tíz napos időközökkel akár ismételten is - vethető a zöldbab, a csemegekukorica és az uborka. Mindegyikük elvethető sorba és fészekbe, a porhanyós, vetésre előkészített talajba, a kapott négyszögek sarkaiba kapával kellő mély fészket vágva, amibe több (2-3 szem) magot dobunk (1). Vetésmélységként általában a mag átmérőjének négyszerese kívánatos. Száraz időben, vagy laza talaj esetén ennél jóval mélyebben, csapadékos időben vagy túl kötött talajon viszont ennél sekélyebben is lehet vetni. Azt kell mindig szem előtt tartani, hogy a kelés szempontjából az a sekély takarás a legmegfelelőbb, amellyel még a kedvező nedvességellátás biztosítható.
A magtakarás sorba vetéskor a legegyszerűbb a gereblye hátával, ezután ajánlatos jól lenyomkodni a földet. Fészekbe vetéskor a magvak takarása kapával végezhető el úgy, hogy utána a kapa lemezével enyhén le is kell nyomkodni a földet. A takaró földréteg ezt követő öntözésével a magvakhoz jól hozzá lehet nyomni a már eredendően is nyirkos földet. A nagyobb üregek megszüntetése elősegíti a folyamatos nedvességszállítást az alsóbb talajrétegekből a magvetés szintjéhez. A tömörített földréteg fölé még ez esetben is húzható vékony rétegben száraz föld annak érdekében, hogy meggátoljuk a hátrányos felszíni cserepesedést. Mindez érvényes a még ugyancsak vethető kaporra és fejes salátára, valamint a hó végi vetésből kedvezően kis méretűre kifejlődő céklára is.
A vetések vízellátása a miatt is fokozottan fontos, mert a mostantól végzett vetéseket követően a csírázás már általában esőszegény időszakra esik. Ezért a legcélszerűbb vetés előtt olyan mértékben megöntözni a talajt, hogy az a magvak keléséig kellően nyirkos maradhasson. Ezáltal elkerülhető lesz a nem kívánatos talajcserepesedés, ami következtében a fiatal csíranövények nem képesek kibújni a földfelszínre a talaj összetömörödött, megszáradt kérge miatt.
A palántázások ugyancsak folytathatók még, pl. a káposztafélék esetében az egész hónap során. A tojásgyümölcs, illetve a padlizsán ugyancsak palántázható még - ha elmaradt volna. A fejes saláta is palántázható - magvetésén kívül - a tervezett szedési idő függvényében szinte bármikor, amennyiben lehetőség van a rendszeres, megfelelő öntözésére.
A vetést követően a rendszeres gyomtalanítás mellett a legfontosabb feladat a tőszám beállítása. Ez nem jelent nagy munkát, ha kellően ritkán vetettünk. Arra mindenképpen ügyelnünk kell, hogy a kikelő növények ne gátolják egymást a fejlődésükben. A kelésük után még ritkítandó növényeket (pl. bab) sűrűbben szokás vetni. A sárgarépát és más gyökérzöldségeket, valamint a vöröshagymát és egyéb hagymafélék módjára a céklát is olyan sűrűn kell meghagyni az egyeléskor (vagy olyan sűrűségűre kell már a magot is vetni), hogy a földben felhasználandó rész várható átmérőjének mintegy kétharmada legyen körülbelül a soron belüli tőtávolság. A föld feletti részükért (zöldjükért vagy termésükért) termesztett zöldségfélék közül a saláta és a káposztafélék esetében a soron belüli tőtávolság átlagosan a várható növényátmérő kétharmada legyen. Ennél nagyobb tőtávolság már nem indokolt. Palántázáskor ezt a tősűrűséget ritkán szokták alkalmazni, a nagyobb tőtávolság a szokásos, hogy kevesebb palántára legyen szükség. A sortávolság, vagyis a sorok közötti térköz pedig legfeljebb olyan szűk lehet, mint a növények föld feletti részének várható átmérője, mikor is a szomszédos sorok növényei a tenyészidő végére éppen összeérnek. Ez a szűk sortávolság azonban már többnyire nehezíti a kapálást és egyéb ápolási munkákat (még a szedést is), ezért a sortávolságot a legcélszerűbb hozzáigazítani az alkalmazni kívánt művelő szerszámhoz úgy, hogy ennek a munkaszélessége + még 10 cm legyen a hely. Mindehhez pedig nem árt ismerni a várható növény átmérőjének becsült értékét.
A faalji terület hasznosítása akkor lehetséges, ha van mód az öntözésre. Fa alatt, az árnyékvetésen kívül, kevesebb vizet kap a növény, mint a nyílt és napsütötte területen (2). A fa alatti talajra az esőből kevesebb jut. A fák alatti vízhiánynak még lényegesebb oka a harmat hiánya, ami a fák alatt nem képződik kellő mértékben és ez a hiány napi 2-3 mm vizet is kitehet. Ha tehát nincs öntözésre lehetőség, a fák koronaperemén, más néven csurgóján belülre lehetőleg zöldségféle ne kerüljön.
Kulisszanövények alkalmazása fékezi a szél erejét a talaj mentén, és árnyékvetésükkel csökkentik növénytársaik hőmérsékletét, ezzel akadályozzák a vízveszteséget. Ehhez 4-5 négyzetméterenként egy-egy csemegekukorica tő vagy éppen napraforgó tő is elegendő. Sűrűbben már akadályoznák a főnövény fejlődését.
A köztes termesztés a kiskertben jó növényismeretet igényel, mert a rosszul társított zöldségfélék egymás fejlődését gátolják. Lehetséges az egy időben termesztett zöldségfajok társítása oly módon, hogy a főnövény által nem hasznosított sorközi és tövek közötti területrészekre a mikroklimatikus viszonyokat jól tűrő fajok kerülnek. Bevált társítási mód az is, amikor hamarabb betakarítható zöldségfélével együtt kerül elvetésre egy hosszabb tenyészidejű, későbbi érésű fajta, ami a kezdeti fejlődéséhez még kis területtel is beéri. Néhány ilyen társítási lehetőség: csemegekukorica és uborka (vagy bab), kapor és mindenféle, káposztafélék és nyári fogyasztású sárgarépa (vagy más gyökérzöldségek), saláta és zöldhagyma.
A köztes termesztéstől még a károsítók pusztításának mérséklődése is várható. A kártevők és még inkább a betegségek terjedését ugyanis hátráltatják a köztesként szereplő, eltérő fajok. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a hagyma és a sárgarépa együttes termesztésekor a répa- és a hagymalégy kártétele ellen kölcsönösen védik egymást. A káposztafélék hernyóit a közé kerülő zeller riaszthatja el. Úgy tudni, hogy a szamóca esetében is a közé ültetett hagymafélék védik meg bizonyos mértékig egyes gombás betegségektől az egyedeket.
Az arra megfelelő zöldségféléket térelválasztóként is szokták hasznosítani. Ilyen kettős hasznosítású zöldségféle például a magasra növő napraforgó, amely még díszít is virágjával (3). A csemegekukorica pedig valóságos zöld falat képes képezni. A futóbabok - közöttük a dísznek is tartott tűzbabok - őszig lomb- és virágdíszt is jelenthetnek. Ugyancsak hasznos és egyben szép az uborkalugas vagy a lopótök, továbbá az egyéb tökfélék tám mellett, lugasnak nevelve.
A felsorolt növények kellemes hatásúak és rendkívül hasznosak - termésképzésük mellett - minden olyan helyen, ahol a térelválasztás illetve a takarás célszerű, kívánatos.

Tudnivalók az egyeléssel előállítható zöldségfélékhez

Zöldségféleség

Vetőmag szükséglet
(g/10 m2)

Átlagos átmérő
(cm)

Egyelés
(cm)

Állomány sűrűség
(db/m2)

Fejes saláta

3,5

30

15-20

18-22

Csemegekukorica

25

60

35-40

4-5

Cékla

10

30

10

35

Nyári retek

14

15

4-8

120-050

Petrezselyem

3,5

20

3-4

120

Sárgarépa

3,5

20

3-4

120

Vöröshagyma

10

20

5-6

40

Uborka

3,5

60

10-20

10-13

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: vetemény

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Növényszigetek: magaságyás, emeltágyás

Számtalan indoka lehet annak, ha nem a talajon, hanem megemelve szeretnénk ágyásokat létrehozni. Lehet esztétikai oka, amikor a füves területen építünk egy kis virágoskertet, és megtehetjük ezt...


Ládakertészet

A ládákban történő növénynevelésnek számos oka lehet. Például, ha nincs kertünk ezzel a módszerrel egy erkélyen is jutunk némi zöldséghez, vagy fűszerhez. De a kerttel rendelkezőknek is hasznos...