Bosch fúrócsavarozó

A Bosch PSR 12 VE-2 típusjelű fúrócsavarozó családjával már találkozhattak olvasóink lapunk hasábjain. Az akkumulátoros gépek akkufeszültsége 9,6 V-tól indul és egészen 18 V-ig megy. A kisebb feszültségű akkukra fúrócsavarozóból, kompresszorból és lámpából álló gépösszeállítást fejlesztettek ki, de korábban ezek közül csak a 9,6 V-os volt jelen Magyarországon.

Vizsgálódásunk tárgya tehát a 12 VE, amely kívülről alig különböztethető meg elődjétől. Rögtön feltűnik azonban a kissé megváltozott akkumulátorforma, amely nagyobb kapacitást sejtet. Persze a gyakorlatban inkább az érdekelt bennünket, hogy a fúrócsavarozó mekkora nyomaték kifejtésére képes, és az hogyan szabályozható. Nos, a 20 Nm-es nyomaték igencsak tekintélyes, elegendő még a 3-4 mm átmérőjű facsavarok behajtására is. Ha mindez kevés lenne (elsősorban beszorult csavar oldásakor), még mindig ott van saját erőnk. A nyomógombot elengedve ugyanis a tokmánytengely azonnal reteszelődik, és a nyomatékkart - kezünk számára - az egész markolatrésszel megnövelhetjük. Ennek az erőnek bizony már inkább a csavarfej anyaga szab határt.
A fúrócsavarozó rendelkezik mindazokkal a szolgáltatásokkal, amikkel illik. Tokmánya gyorsbefogós. A csavarhajtási nyomaték 5 fokozatban behatárolható, illetve a maximális erőhöz (fúráskor) a határoló kiiktatható. Kétfokozatú mechanikus váltóval is rendelkezik. Csavarozáshoz, értelemszerűen, a lassú fordulatú, erős, 1-es fokozatot érdemes használni, de egyes fúrási munkákhoz (fémek, műanyagok) is ez a megfelelő. Fa, falazat fúrásához a nagyobb fordulatú kettes fokozat a javasolt, és ez való jó néhány kiegészítő szerszám - csiszoló és polírozó korong, csiszolóhenger stb. - forgatásához is. A fordulatszám a nyomógomb segítségével finoman szabályozható, majdnem a 0-tól kezdve.
Nem maradt el természetesen a csavarozók alapfunkciója, a fordulatirány-váltó sem. Ma már kezd általánossá válni, hogy az irányváltó gombnak három állása van. A középsőben reteszeli a nyomógombot, ami praktikus apróság, mert a gép kézbevételekor bizony az ember gyakran véletlenül is bekapcsolja azt. Még két praktikus apróság; a csavarozó mindkét oldalán helyet kapott egy csavarozó "bit" tartó, felül pedig egy kis mágneses lapocskát helyeztek el, amire ugyancsak csavarbehajtó hegyek, csavarok és más - acél anyagú - eszközök "tapaszthatók" fel.
3 Érdekes, hogy az intelligens töltő egyben univerzális is, 7,4 V-tól 14,4 V-ig felismeri a belé helyezett akkut, mindössze 1 óra alatt feltölti, majd csepptöltésre kapcsol. Ezután az akku bármeddig a töltőben maradhat. Egy új gépnél a formázás miatt ajánlatos is 15-20 órát a töltőn hagyni. A teljes töltéssel, a gyári adatok szerint, puhafába majdnem 500 db 3,5x20-as vagy 90 db 6x50-es csavar hajtható be, és 230 (20 mm mély 10-es) furat készíthető el. Akinek ez kevés, annak ajánljuk a PSR 12 VE akciós változatát, melynek kofferében pótakkumulátor is található. Amíg az egyikkel dolgozunk, a másik a töltőn lehet. A koffer különben is praktikus, mert a gépen és tartozékain kívül még egyéb apróságok - fúrók, csavarozók, csavarok, tiplik - is elférnek benne.

1

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Alufelni polírozás fúrógéppel

Tavasszal éljük a polírozási, fényezési és egyéb más autó-felújítással kapcsolatos munkák szezonját. A következőkben bemutatjuk, hogyan lehet költségtakarékosan tükörfényesre polírozni az autónk...


Szárazépítés mesterfokon

A napokban került forgalomba a HiKoki új, akkumulátoros kombinált csavarozógépe, ami minden szárazépítő szakember igényeit kielégíti, hiszen használható hagyományos módban és táras csavarozóként...