Lambériák olcsó anyagokból

Az ilyen jellegű oldalburkolatok jellemzője, hogy 70-100 mm széles, 16-20 mm vastag, natúr faforgácslapból, vagy széles falécekből kialakíthatók. Ezeknek a keretszerkezetes változatait mutatjuk be. A keretük és a közéjük beszabott, 3-5 mm vastag, különféle borítású farostlemez táblák együttesen alkotják a burkolatot. A táblákat igény szerint különféle betétlapokkal, idomos lécekből felragasztott keretekkel lehet egyedivé tenni.

Rajzainkon az alkatrészeket azonos pozíciószámokkal jelöltük, ezek pedig a következők:

1 - hosszú keretléc 
2 - függőleges hevederléc
3 - betéttábla
4 - vízszintes tábla szegélyléc
5 - függőleges tábla szegélyléc
6 - rátét keret
7 - rátét tábla


A keret 

A lambéria keretét simára csiszolt deszkákból, vagy 16 mm vastag natúr faforgácslapból célszerű elkészíteni. Ez utóbbinak előnye, hogy a 2,75 m hosszú táblákat alapul véve, kevesebb toldással tudjuk a keret vízszintes darabjait (1) kialakítani. Hátránya, hogy a keretléc felső élét tapaszolással kell a mázolás előtt besimítani. A felső éleket mindenképen finoman ajánlott lekerekíteni. E műveletet fazonos felsőmaróval célszerű még a tapaszolás előtt elvégezni. A tapaszoláshoz hígított olajos fatapaszt használjunk, amit előbb ecsettel kenjünk fel, majd csiszolás után ismételjük meg a tapaszolást. Nem árt a keretléc külső oldalának pórusait is - híg tapaszt használva - végig spatulyázni, majd következhet az újabb finom csiszolás.
Széles léceknél előbb az anyagok felületét és éleit nedvesítsük be, majd száradás után excenteres csiszológéppel koptassuk simára az éleket és a keretanyag külső oldalát. A függőleges osztólécek anyagát is hasonló módon készítsük elő a beépítésre, és csak ezt követően szabjuk le a szükséges hosszúságú darabokat. A keret elemeit közvetlenül a falra kell erősítenünk, amelyhez az előző cikkünkben (EM 2001/5.) említett átmenő- vagy beállító dübelek valamelyikét használjuk. A léceket a szilárd vakolatra ragasztással is felerősíthetjük, ha a felület egyenes. Ilyenkor kiválóan használható, pl. a fischer diszperziós szerelőragasztó, amely csekély megfolyású és szilárd kötést biztosít.
A két vízszintes keretelem osztóléceinek (2) távolságát a beépítendő táblák (3) szélessége határozza meg. Ha 16 mm-nél vastagabb keretanyagot használunk, akkor a keretelemek határolta kazetták oldaléleire kis lécbetéteket kell szegelnünk, különben az 5 mm vastag táblák túl mélyre kerülnének. E célra 5x5 mm-es lécekből levágott darabokat ragasszunk a sarkokba és az oldalélek közepére. A vékonyabb keretanyagot használva a betéttáblák közvetlenül a falra kerüljenek. A keret léceinek falra erősítését követően a találkozási helyeket tapaszoljuk ki, majd csiszoljuk össze az illesztési helyeket. A keretet előbb alapozóval, majd selymes fényű átvonó festékkel, közbenső csiszolást alkalmazva, mázoljuk simára. A munkát jelentősen megkönnyíthetjük, ha a festék elterítéséhez poliuretán mázolóhengert használunk, és csak a festék oszlatását végezzük ecsettel.

A burkolat betéttáblái és szegélylécei

Ezek anyagául 5 mm-es farostlemezt válasszunk, mert ez nem túl drága, és felületét mázolással vagy tapétázással a kívántra változtathatjuk (A). Méretük mindig akkora legyen, hogy mindegyiket könnyen a keretlécek közé tudjuk illeszteni. A helyükre ragasztásához ragasztópisztolyt vagy diszperziós szerelőragasztót használjunk. Ha ragasztópisztolyt alkalmazunk, akkor az élüket a sima oldaluk felől csiszoljuk ferdére, hogy a pisztolyból kinyomott ragasztót az így kialakított hézagba tudjuk préselni. A nyers farostlemez betéttáblákat (3) különféle anyagokkal boríthatjuk be. E célra használhatunk mintás műanyag- vagy öntapadó tapétákat (A, B), különféle textíliákat, de a mázolt felületűek is nagyon mutatósak, különösen, ha azonos színű, de eltérő árnyalatú festéket használunk az alaptábla és az esetleges "rátétek" bevonásához.
A táblák egyedibbek lesznek, ha azonos vastagságú anyagból alakra vágott, kisebb betéteket (4) ragasztunk rájuk (C). Ebben az esetben az ilyen díszítményeket összefogva, egyszerre vágjuk ki. A díszítő elemek darabjainak élét csiszoljuk simára, majd itassuk át alaposan alapozófestékkel, száradás után csiszoljuk ezeket simára. Ha az élek már simák, akkor újból alapozzuk le, de már az egész felületet és az éleket is, majd száradás után, egy közbenső finomcsiszolást követően, vonjuk be kétszer, egyenletesen selymesfényű átvonó festékkel. A táblák felületének a széleit is mázoljuk be, de csak olyan szélesen, hogy a díszítmények éle alá 10 mm-nyire nyúljon be a festékréteg. A megszáradt elemeket ezt követően diszperziós ragasztóval fogassuk egymáshoz (D), és amíg a ragasztó köt, vastagabb deszkák közé fogatva préseljük össze a darabokat (E).
A betéttáblák és keretek díszítéséhez használhatunk idomra mart nyers képkeret- vagy aljazás nélküli idomléceket is (F). Ha képkeretléceket használunk, akkor a keretbe illő táblával is ki kell egészítenünk a díszítményt (G). Az idomlécekből összeállított kereteknél viszont erre nincs szükség. Az idomléceket még a feldarabolásuk előtt csiszoljuk és mázoljuk le, szögbevágásukat pedig finomfogazású illesztőfűrésszel, gérládában végezzük el. Hosszuk azonosságát pedig ütközőlécet alkalmazva biztosítsuk. Az ilyen díszítőkeretek lehetőleg négyzet alakúak legyenek, mert a 45 fokos sarokillesztéseket és a darabok azonos hosszát könnyebb egyformára készítenünk. A levágott lécdarabokat ragasszuk a már lemázolt középső betét szélére (H), majd az egész díszelemet lepréselve ragasszuk a lambéria betétlapjainak a közepére (I). E műveletnél nagyon ügyeljünk a díszítmények helyzetének azonosságára, különös tekintettel a sarkok függőlegességére. A kis eltérések ugyanis eléggé szembeötlők az egymás mellé kerülő táblák alkotta burkolaton (J).
A betéttáblákat különféle alakú perforációval ellátott, esetenként furnérlemezzel borított farostlemezből is kiszabhatjuk (K). A méretek meghatározásánál azonban tekintettel kell lennünk a lyukak helyzetére is (L). Igaz, hogy a táblákat lekerekített élű, vagy háromszögű saroklécekkel (4) kell végül a keretbe erősítenünk, de lehetőleg e lécek ne, vagy minden oldalon egyformán takarják a perforációkat. Az ilyen táblákat pácolni, lazúrozni vagy színtelen lakkozni érdemes. Előtte azonban feltétlenül szálirányba csiszoljuk simára az anyagot, vagy színlőpengével húzzuk le teljesen simára a furnér felületét. A natúr perforált farostlemezeket nyugodtan színesre is mázolhatjuk, de e munkához használjunk poliuretán festőhengert, hogy kellően egyenletes legyen a festett felület vastagsága.
A lekerekített élű vagy háromszögű szegélylécek nemcsak a táblák felerősítését könnyítik meg. E lécek ugyanis tetszetősebbé teszik az egész burkolatot. A léceket csiszolás után fessük, vagy lazúrozzuk a kívánt árnyalatúra, majd ezt követően gérládába fogva 45 fokban vágjuk le a végüket. A pontosan méretre szabott léceket azután már vékony bognárfejű szegekkel rögzítsük a keret belső élére (M), miközben erősen a táblák felületére, illetve a keret és a betéttábla alkotta sarkokba nyomjuk őket.
A szegélylécek felerősítését követően már csak a szegfejek, a lécek sarokillesztéseinek, és a mázolt részek apróbb hibáinak a kijavítása marad hátra, ha ezen is túlestünk, akkor már gyönyörködhetünk a művünkben, a helyiség falait övező modern lambériában.