Hamis illúzió a bejárati ajtón

Főként a fiatalok hajlamosak a meghökkentő, bizarr megoldásokra. Az alábbi példa is ezt igazolja. Egy fiatal párnak sikerült egy kicsi, de nekik most még megfelelő lakótelepi lakásba költözni. Berendezték, szépítgették, s bár szűkében volta a helynek, mégis csak ez volt első lakásuk, és ez örömmel töltötte el őket. A szűk előszobát lezáró bejárati ajtóval viszont nem tudtak megbarátkozni. Azután jött egy bolondos ötletük, és némi fontolgatás után hozzáláttak az átformálásához. Ügyes kezű emberek lévén a tervük jól sikerült. A szűk helyiségben ugyan furcsán hat a zárt ajtón megjelenő hamis perspektíva, ám tagadhatatlanul meghökkent mindenkit a látványa. Akinek pedig hasonló célja van, leírásunk és képeink alapján elkészítheti a saját változatát.

Mivel a helyiség megvilágítását - az ajtó melletti két oszlop tetején - egy-egy opál gömb-burás világítótest biztosítja, ezek alapméretének a lámpákhoz kell igazodniuk. Ebből adódóan vázlat is szükséges a kivitelezéséhez, hiszen még a lakótelepi lakások sem mindenhol egyformák. A lényeg az, hogy az ajtólapot 16 mm-es faforgácslapokból összeállított díszletfal és oszlopok, felül pedig egy timpanon fogja egységbe a különös, lakótérben szokatlan "építészeti díszítményként". A vázlatunk alapján szabjuk, de még inkább szabassuk le a különféle szélességű faforgácslap darabokat. Ezekből ragasztva, csavarozva szereljük össze a két oldalsó falborító idomot és az őket összekötő oromzati burkolatot. Ez utóbbinak a felső, ívelt élére érdemes 3 mm-es farostlemezt szegezni. A felülről zárt elem így nem lesz majd porgyűjtő üreg. A két szélső oszlopot is egy-egy négyzetes lappal zárjuk le, mert ezekre kell majd felszerelnünk a lámpatesteket.
Ezt követően szereljünk a falra 20x40 mm-es léceket, amelyek jelentősen megkönnyítik majd az elemek falra erősítését. Házgyári lakásoknál ez különösen fontos, hiszen a betonfalakat elég nehéz megfúrni. A lámpatestek foglalatát csavarozzuk az oszlopok tetejére, kössük be a tápvezetéküket, amelyeket ragasztópisztolyból kinyomott anyaggal rögzítsünk az oszlopok belsejébe. Valószínűleg az egyik oszlophoz hosszabb vezetékre lesz majd szükségünk, mivel a két lámpát párhuzamosan kell a kapcsolóra csatlakoztatnunk, amely valamelyik oldalfalon található. Az áramkörbe azonban csak az elemek végső felerősítését követően kössük be. A már elkészült oszlopelemeket csavarozzuk a helyükre, éleiket csiszoljuk teljesen szintbe, végül finoman kerekítsük le. A cél az, hogy teljesen tömör anyagból készülteknek látszanak. Most csatlakoztassuk a lámpák vezetékeit a kapcsolóra, illetve a hálózatra, és azonnal próbáljuk is ki, hogy mindkettő világít-e. Az oszlopok közé, az ajtónyílás felső síkjára szorítva csavarozzuk fel a timpanon elemét is. Ezt az elemet felül az oldallapjainál fogva az oszlopokhoz, alul pedig a falnyílás élére csavarozva rögzítsük véglegesen.
Miután a nyers elemek már a helyükön vannak, fogjunk hozzá a mázolásukhoz. Először a bejárati ajtó tokját mázoljuk okkersárga színűre. A faforgácsból készült részeket előbb fehér alapozófestékkel vonjuk be, hogy eltüntessük a forgácslapokra jellemző pórusosságukat, majd selyemfényű fehér festékbe keverjünk kevés feketét, s ezzel a középszürke festékkel vonjuk be a két szélső oszlop teljes felületét. A szélső, keskeny díszszegélyt ennél világosabb szürkére mázoljuk le, ám arra ügyeljünk, hogy a két szürke szín között ne legyen túl nagy a kontraszt. A timpanon színe a legsötétebb, ezért az oszlopok szürke festékébe keverjünk még egy kis fekete festéket, és ha az eléggé elüt az oszlopok színétől, akkor ezzel a kevert festékkel legalább kétszer vonjuk be minden látható felületét. A színkontraszt hangsúlyosabb lesz, ha az előszoba falait fehér falfestékkel újra átfestjük. Az ajtó feletti részt azonban szép, középkék színre fessük be. Ehhez használjuk a fehér falfestékbe keverhető színező-paszták valamelyikét, amelyik hasonlít az ég kékjéhez.
A körítés tehát már elkészült, de a "feltét" még nyers, s ezt csak kimondottan aprólékos munkával készíthetjük el. Először is nagyon alaposan csiszoljuk a levett ajtó belső felületét simára, sőt ha szükséges, akkor még a tapaszolásától se riadjunk vissza. Ezt kövesse a fehér színű alapozás, majd a perspektivikus tájkép előrajzolása. Ezt vékonyhegyű ceruzával rajzoljuk elő, és ragszalaggal határoljuk körbe az egy színre festendő felületeket. Most jön a dolgok neheze, hiszen a "művet" nem lehet egyszerre megfesteni a különböző színű felületek miatt. Az alapfestékek színét is jól meg kell választanunk, mert a színtónusok kikeveréséhez csak selymes fehér és matt festékeket használhatunk. Vigyázzunk, mert az alkydgyanta alapú festékek száradás után kissé sötétebbekké válnak a bekevert festékekhez viszonyítva.
Előbb az égbolt és a mező felületeit fessük meg sávonként, majd az oldalfalak részleteit vegyük sorra. Az egyes sávokat lehatároló ragszalagokat, a festék felkenését követően távolítsuk el, és a bevont felület teljes száradása után fogjunk újabb sáv felfestéséhez. A határoló ragszalagot mindig az előző rész határvonalára simítsuk fel, hogy éles vonalakat kapjunk. A kész "mű" ezen okok miatt csak lassan fog elkészülni, és a festési műveletek után mindig vissza kell akasztanunk a pántjaira. Ha viszont elkészül, és a színeket is jól kevertük ki, akkor biztosak lehetünk ajtónk sikerében.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ajtó, festés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Zárak javítása, karbantartása

A lakástulajdonosok a legtöbb helyen korszerű biztonsági zárakra cserélték régi ajtózáraikat. Ezekkel még hosszú évekig nem lesz gondjuk, mivel alkatrészeik igen kopásálló porkohászati...


Osztólécek ablakokon és ajtókon

Korábban funkcionális és főként szerkezeti igények hatására osztották meg a nagyméretű ablakok üvegfelületét. Az üveg súlya miatt azablakszárnyak szerkezetét osztólécekkel kellett megerősíteni,...