Az ülőbútorok

Sokféle ülőbútor-típust használtak. A legegyszerűbb ezek közül az úgynevezett ülőke. Ennek üléskeretébe csapolták be a lábakat, és bőrszíjjal vagy növényi fonadékkal elkészítették az ülőfelületet. Ismerték az összecsukható zsámolyt is. A rangok megkülönböztetésére használták a támlás és a karfás székeket. Persze a mesterek a legnagyobb figyelmet a trónszékek kialakítására fordították. Ezek anyaga faragott kő vagy drágakővel kirakott arany volt. Próbálkoztak kezdetleges kárpitozással is a kényelem fokozása miatt.
Az alapbútorokat a görögök fejlesztették tovább. A hellén szellem teljesen újszerű alkotásokat eredményezett, ekkor jöttek létre a klasszikus formák. Az ő ülőbútoraikat három csoportba sorolhatjuk.

• Az első, a zsámoly, igen jellegzetes, X lábú és összecsukható. A szabad polgárok után a rabszolgák vitték, hogy a közéletben való szereplés fáradalmait bármikor ki tudják pihenni.
• A második, a különböző székek csoportja, amelyek közül a legszebb típus a speciálisan nőknek készült kliszmosz. Sarló alakú lábai a hát vonalát követve támlaként folytatódnak és egy széles támlalemezt tartanak. Mai szemmel nézve is kényelmes, könnyed és légiesen elegáns. A rómaiakhoz is átkerült, ami mutatja közkedveltségét.
• A harmadik típust a különböző díszülések és trónszékek alkotják, amelyek nem tettek hozzá túl sokat a bútortörténet fejlődéséhez.

A görög mesterek legnagyszerűbb vívmánya, hogy a díszítés alátámasztotta a szerkezeti és formai felépítést, így a bútorkészítés művészi rangra emelkedett. A nemes arányok és a harmónia az egyszerűségből fakadt.
Mindez az etruszkokra is nagy hatást gyakorolt. Amit ők az ülőformák fejlődéséhez hozzátettek, az az anyaghasználat érdekessége, fejlett bronzművességük okán ebből a fémből készítettek ülőbútorokat, a meglévő típusokat és nagy, íves háttámlájú foteleket is.
Az ókor csúcsát jelentő római kultúra – a nagy olvasztótégely, amely újrafogalmazta az előtte lévő tudást és művészetet – bútorkészítésben a Nagy Sándor-korabeli görög bútorokat vette alapul. Ezek is az ismert alaptípusok voltak. Az összecsukható szék továbbra is népszerű maradt. A különböző formájú támlás székek előtt gyakran helyeztek el lábzsámolyt. Nagyszerű „kosárbútorokat” fontak, ezeket a könnyed formákat is nagyon kedvelték. Minden otthonban használtak különböző funkciójú padokat. A legegyszerűbbek teljesen szimpla ácsolt szerkezetek voltak.
Természetesnek számított minden római otthonban az átriumban elhelyezett karfás pad, amelyen ülve lemosták magukról az út porát. A különösen becsben tartott vendégek számára készült a díszülés. Két személy számára is elegendő lett volna az ülőfelülete, de mindig csak a nagyon megtisztelt vendég ült rajta egyedül. Étkezőszékekre nem volt szükségük a fekve étkezés szokása miatt, amit a görögöktől vettek át. Praktikus és használható volt minden darab, és a fejlődéstörténet számára nagy értékeket produkált.
A bizánci bútorformák eleinte a római hagyományokat követték, de az antik alkotásokhoz képest minden keletiesen aprólékos és sajátosan torzított formákat mutat. A nyugati keresztény területeken nagy hanyatlás volt megfigyelhető. Továbbra is használatban voltak az egyszerű ülőkék, összecsukható székek és a padok. A padok tároló funkciót is elláttak; a bútortörténet ládapadnak ismeri őket. Az anyag megmunkálása durvává vált. Az egyházi funkciót ellátó székeket igyekeztek méltóvá tenni a színhelyhez, ezért arany lemezelést, drága kődíszítést és zománcozást használtak díszítésül. Ezeket az ülőbútorokat eredeti darabok híján elefántcsont- és fafaragványokon, egyházi könyvek miniatúráin figyelhetjük meg. Ezekből a díszítőelemekből és tartalmi jegyekből táplálkozik a 11. században Európa-szerte elterjedt román stílus.
A tudomány fejlődése megtorpan ugyan, de a munkamegosztás következtében fejlődik a kézműipar, sok gyakorlati találmányt és eljárást vezettek be. Ebből a korból már maradtak ránk bútorok is. Ülőbútoraik gazdag faragással, de kárpitozás nélkül készültek. Az élénk festés a technikai fogyatékosságok eltakarására szolgált. A tárolóbútorként ismert ládát fekvőhelyként és ülőbútorként is használták. A belső tér falai mentén padkákat képeztek ki, ami szintén ülőhelyként funkcionált. Az előkelő férfiak számára támlás székeket készítettek. Az ülőhelyek elé zsámolyokat helyeztek, hogy a kifűthetetlen lakószobák hideg padlójáról felemelhessék a lábukat. Előző korokból fennmaradt az összecsukható székek típusa és használták a népművészetben máig fellelhető háromlábú támlanélküli ülőkét is.
A gótikában hatalmas fejlődés tapasztalható minden területen a skolasztika tanrendszerének kidolgozása miatt. A bútortörténet, melyet sokszor kis építészetnek neveznek, ebben a korban is lemásolta az épületek forma- és díszítőjegyeit. A rózsaablakoktól a lőrésekig minden elemet kifaragtak a székek támláin is.
Az 1320 körül feltalált fűrészmalom segítségével képesek voltak vékony deszkát készíteni, és ismét megalkották az ókorban már használt keretbetétes szerkezetet. Megkezdődött az otthon művészetének fejlődése. Az ülőbútorok formája változatossá vált, de csak kivételes alkalmakkor került térbe. Helyük továbbra is a falak mentén volt. Használták a fa falburkolathoz épített lócát és a ládaüléseket. A ládákra kar- és háttámaszokat, esetleg baldachint szereltek. Merev, kényelmetlen ülőhelynek bizonyultak. Gyakran ezek a ládaszékek a szobavécé szerepét is betöltötték.
A valódi széktípusok közül használták az összecsukható karfás széket, az egyszerű esztergált lábú ülőszéket és a támlás padokat is. A kor csúcsát ezen a területen a templomi stallum jelentette. Ezek az ülőpadok az előkelő egyházi tisztviselők helyei voltak, melyeket művészi szintű fafaragással, festéssel, síkberakásos díszítéssel láttak el.
A háromszáz évet felölelő reneszánsz kultúra a vallás, a tudomány, a művészet, az irodalom és minden mesterség területén is az ember legnagyobb szellemi megnyilatkozása. Az ókori formarendszert is megújító stílusa megváltoztatta a bútorokat. Az ésszerűség ezen a területen is a papíron való tervezést jelentette. Átalakultak a belső terek, az ember és a bútor mozgásának szabadsága jellemzi. A mobiliák, a szabadon áthelyezhető és térben is elhelyezhető bútorok születésének időszaka ez.
Az asztalosság művészetté vált. Nagyfokú formaismeretet, rajzkészséget, technikai tudást és építészeti ismereteket követelt. A mozgatható ülőbútoroknak sok érdekes formáját hozták létre. Érdekes forma a négy láb helyett két kivágott tömör támasztékot használó típus. Jellegzetes a tömör ülésdeszkába ferdén csapolt lábú, úgynevezett Stozzi-szék. Természetesen jelen vannak az egyszerű, hagyományos négylábú darabok is. Kárpitozásként bőrt használtak, mely nemcsak az ülőfelületet, de a támlát is beborította. Kedvelték az összecsukható, úgynevezett savonarola-széket és az egyszerű támla nélküli ülőszéket is. A szék formája, díszítése kifejezte használója rangját és gazdagságát is.
A barokk művészet szorosan kapcsolódik az ellenreformációhoz a 17.-18. században. A feudális és polgári rend ütközésének időszaka ez Európa teljes területén.
Az épületek belső téralakítása és homlokzata is átalakult. A reneszánsz nyugodt vízszintes tagolása helyett az aszimmetrikus, térben is elmozdított felületek jellemzik. Ugyanezek az építészeti elemek jelennek meg a bútorokon. A kötetlen formaalakítás új technikai megoldásokat követelt, mert az íveket több apró darabból kellett összeilleszteni. Sok fémintarziát, csont- és gyöngyház berakást, furnérozást alkalmaztak. Az ülőbútorok mai értelemben is kényelmessé váltak. Párnázott, puha felületeket hoztak létre, és gazdag bojt, rojtdíszítéssel látták el. Először jöttek létre a bútortörténet során a garnitúrák, melyek hasonlóan formált összetartozó bútorcsoportok.
A székek alapformája megmaradt, de a díszítése teljesen megváltozik. Megjelenik a pamlag, a mai ülőgarnitúrák elődje. A rokokó a nagyszabású ünnepélyes felületeket továbbfinomította, és fokozta a kényelmi szempontokat. Ezen időszakban ismertté váltak a bútorok tervezői is, akik bútormintakönyveik kiadásával már divatot is diktálnak, mint például az angol Thomas Chippendale. Ülőbútorainak nagyszerűsége az összetett formaelemekben rejlik. Ennek alapja a francia rokokó, mely keveredik keleti hatásokkal és gótikus motívumokkal is.
A polgári forradalmak a 18. század végén ismét szemlélet- és stílusváltást eredményeztek. A klasszicizmusban ismét a bútor szerkezete lesz a hangsúlyos, amit nem takar buja díszítés. Az ülőbútorok mérete is kisebb lesz, lábaik egyenesek és lefelé keskenyednek, nagyon gyakran oszloprendekhez hasonlóan kanellúrázottak. A támlák szigorú, geometrikus formájúak, a kárpitok világos színűek. A fa anyaga gyakran színes lakkfestést vagy aranyozást kap.
A legnevesebb tervezők szintén az angolok közül kerültek ki: a dekorációs céget működtető Adam, az ő stílusát követő Hepplevite és Sheraton.
A Napóleon korabeli empír bútorok könnyedségüket vesztették a díszítés miatt. Visszalépésnek tekinthetjük az előző korokhoz képest, mert a szerkezet és a dekoráció nincs egymással szerves egységben. Az ókori elemeket változtatás nélkül alkalmazza, és az eddig könnyed, mobil ülőbútorok elnehezülnek, szinte mozdíthatatlanná válnak.
A klasszicizmust lezáró polgári biedermeier ismét méltóvá lett az utókor dicséretére. A csak bútorművészetben jelentkező stílus kényelmes, kedélyes formákat alkotott kifogástalan minőségben. Az ülőbútorok íves háttámlával készültek. Kárpitozásukra a lószőrtömés és a csíkos-virágos textilminta a jellemző.
Az eklektika és a historizmus a régi korok stílusából merítve készíti neo bútorait. A neorokokó volt a legnépszerűbb, de hódított a neoreneszánsz is, amit ónémetnek neveztek, az utókor pedig gyakran poloskareneszánsznak csúfol.
Az ülőbútorokról nem beszélhetünk anélkül, hogy ne említenénk meg Michael Thonet nevét. Az általa létrehozott székek mind a mai napig használatban vannak. Divattól mentes, következetesen formált, egységes, józanul megalkotott korszakalkotó találmány. Nemcsak a találmányt jegyeztette be 1841-ben, és nyert vele világkiállításokon díjat, de kidolgozta és tökéletesítette az eljárási technológiát. 1850-től gyártott teljes egészében hajlítással előállított bútort henger alakú bükkfából. Őt tekintjük a sorozatgyártás atyjának, hiszen fénykorában 52 vállalat 60 gyárüzeme gyártja székeit, darabját 3 osztrák forintért, a világ minden tájára 40 millió példányban.
A 20. századi ülőbútorok már az ipari formatervezéshez és a tömeggyártáshoz kapcsolódnak. Új bútortípusok nem jöttek létre, csak a formák, anyagok és technológia változott folyamatosan. Minden stílushoz tartozik egy-egy közismert szék vagy ülőbútor, melyen keresztül megfigyelhetjük a tervező újfajta szemléletét és a világhoz való viszonyát.

Napjaink ülőbútorai

Minden környezetünkben lévő bútorral szemben vannak alapvető elvárások. Ilyen a stabil szerkezet, a könnyű kezelhetőség, egymáshoz és a térhez való illesztehtőség és kényelem. Ezek a szempontok érvényesek az ülőbútorok kiválasztásánál is. Döntésünket ma csak anyagi helyzetünk és ízlésünk befolyásolja, mert az ergonómia fejlődése révén az ipari formatervezők minden célra, funkcióra terveznek speciális ülőbútorokat.
A székeket is több csoportra oszthatjuk. Az étkezőszékek ülőfelülete enyhén lejt hátrafelé és háttámlájuk is kicsit döntött, hogy étkezés közben ne kelljen összenyomni gyomrunkat. Lehetnek karfásak is, de ezek nem tolhatók az asztal alá, ezért nagyobb helyet foglalnak el használaton kívül.
Az egyszerű konyhai ülőkék a régi hokedlik utódai, támla nélküli, nem kárpitozott munkaszékek, amelyek egy-egy gyorsan elfogyasztott étkezéshez is megfelelnek. Feladatuk, hogy főzés közben leülési lehetőséget biztosítsanak, használaton kívül pedig asztal vagy pult alá tolhatók.
A bárszékek nemcsak eredeti funkciójuk szerint használatosak. Az egyterű lakások divatja életre hívta a térbeforduló, magasított étkezőpultokat, melyek részben takarják a konyha munkafelületén az esetleges rendetlenséget, másrészt valódi tálaló- vagy étkezőfelületek. Mivel kevésbé stabilak, mint a normál székek, fontos, hogy legyen rajtuk valamilyen deréktámasz és a fellépést segítő lábtartó.
A gyerekszékek sokkal fontosabbak, mint sokan gondolják. A fejlődő gerincoszlop szabad mozgását nem akadályozhatják, állítható magasságukkal követni tudják a gyermekek növekedését. Sajnos a jól megtervezett, minden szempontnak megfelelő székek nagyon drágák. A rossz iskolai székek pedig sokat rontanak gyermekeink egészségi állapotán.
A munkaszékek forradalma a 20. század utolsó harmadára jellemző. A dolgozók hatékonysága és egészségének megóvása érdekében komoly kutatásokat folytattak ezen a területen. Egy ilyen széknél alapvető elvárás, hogy akár napi 10 óra munkavégzést is lehetővé tegyen. Ismérvei közé tartozik, hogy ülőmagassága állítható, támlája dönthető, görgős, és alacsony, kisméretű karfája megtámogatja a kezet. Akkor állítottuk be helyesen, ha munkavégzés közben – az asztalunkhoz képest is – minden behajlított testrészünk derékszöget zár be és talpunk a padlón fekszik. Ezen kívül persze van még számtalan széktípus, de a fenti darabokkal találkozunk legtöbbször.
A fotel, pamlag, kanapé, nevezzük bárhogy, a szék megnövelésével, illetve megsokszorozásával jött létre. Ma, nappali szobánk legmeghatározóbb, legnagyobb helyet elfoglaló berendezése. Elvárásaink szerint pihenésre alkalmas, kényelmes, lehetővé teszi a fesztelen hátradőlést, nem korlátoz az olvasásban, kézimunkázásban. Ezen bútorok háttámlája erősebben döntött, mint a székeké, ami kényelmi szempontokat szolgál. Ugyanúgy mint az ágyaknak, két típusa van, az egyik az átkárpitozott, a másik az állványszerkezetes. Az első típusnál a teljes felületet kárpit takarja, belső szerkezetét, párnázatát nem látjuk, csak a látványkárpit tűnik szembe.
A másik típusnál a tartószerkezet látványelemként is megjelenik, a fa- vagy fém tartórészekhez kapcsolják a kárpitozott ülőrészt és háttámlát. Mindkét típusból találkozunk garnitúrákkal és egyedi darabokkal is. Ma már nem kell ragaszkodni a 3-2-1-es összeállításhoz, mert tetszőleges elemszámot rendelhetünk, és csak kanapékból vagy csak fotelekből is kialakíthatjuk a pihenősarkot. Ezen túlmenően még dönthetünk szabadpárnás, lábtámaszos, fejtámaszos, füles, alacsony háttámlás, karfa nélküli és forgó típusok mellett is.
A fotelek és kanapék ülőmagassága 6-8 centiméterrel alacsonyabb a székekénél és beülési mélységük ennyivel nagyobb. Nagyon alacsony darabokat vásárolni nem tanácsos idős vagy nehezen mozgó emberek számára.
Ülőbútorok vásárlásánál mindig figyelembe kell venni, hogy illeszkedjék a meglévő környezethez színében és stílusában is. A másik fontos szempont, hogy ezeket a darabokat használni is kell, tehát a helyigényükön kívül a működésükhöz szükséges helyet is biztosítanunk kell.