Modell-újdonságok, az ünnepekre

uj_01.jpg (24768 bytes)Az év utolsó hónapjának elején szinte mindenki a karácsonyi ajándékvásárlás lázában él. Rejtett célzásokat követő reakciókból igyekszik mindenki kikövetkeztetni, hogy ki, milyen ajándéknak örülne igazából. A modellezők e téren csak látszólag vannak könnyű helyzetben, mert érdeklődési körük, és a már meglevő modelljeik erősen leszűkítik a meglepetésként szóba jöhetők körét.

Azt pedig, hogy mire vágyunk úgy igazából, még nekünk modellezőknek is nehéz eldöntenünk, hiszen a lezárt dobozokba csak nagyon ritkán tekinthetünk bele. Mások pedig, akik e téren teljesen tájékozatlanok, csak elejtett megjegyzéseink alapján vásárolhatnak nekünk igazán örömet okozó karácsonyi meglepetést. Jól gondoljuk meg tehát, hogy mostanában mi után is sóhajtozzunk epekedve. Könnyítésül, afféle gyorstesztként következzék néhány érdekes modell bemutatása a Revell különlegesebb járművei közül.
uj_03.jpg (29020 bytes)Igazi, már nagyon várt újdonság a BMW 1200-as, bokszermotoros nagy kétkerekűje (1). Méretes jószág, lévén, hogy 1:9-es léptékű, és jellegzetesen karakteres jármű. A kit közel 150 alkatrészt tartalmaz, és a motorkerékpár egy, illetve kétüléses változatának megépítését is lehetővé teszi. Az is az igazsághoz tartozik, hogy erre csak az alkatrész itineren feltüntetett "felesleges" darabok alapján lehet következtetni. Az alkatrészek elég finoman megformáltak, bár néhol a rajzuk lehetne határozottabb is. A kerékfelfüggesztések az ilyen léptékű modelleknél valóban működőképesek. Az új BMW sem tér el ettől. Ám mivel szokatlan módon az első villa is lengőkaros, ennek szilentblokkja kissé lötyögős. A csapszegre húzott lágy gumigyűrűvel azonban ez nagyon egyszerűen megszüntethető. E célra a kerékpár szelepgumiból levágott gyűrű is megfelel. Igényesebb modellezőknek ajánlható a dugattyúk műanyagcsapjának a fémre cserélése, mert így nem kell tartani a letörésüktől. A váz jól kialakított, a motorblokk pedig a váz két csapjával és két csavarral szerelhető a bölcsőbe. A kit krómozott darabjai szép fényesek (2), matt krómozású alkatrészeket is tartalmaz, mint pl. a blokk fedele, a hűtőbordás hengerek (3), és a féktárcsák. Kár viszont, hogy a tank előtti légterelők és az első lengővilla darabjai nem fémbevonatúak. Szépek és dekoratívak a küllős abroncsok, a hiányzó szelepet meg igazán könnyű pótolni mindkettőn. A gumik ugyan vinilből formáltak, de kellően lágyak. Belső élüket nem árt ferdén lekoptatni, hogy pontosan illeszkedjenek az abroncsok gerincére és peremére. A kétüléses verzióhoz két túratáska is tartozik (4), ám ezeket nem kötelező felhasználni, nélkülük ugyanis sokkal szemrevalóbb a jármű. Fényezni való nemigen van a BMW R 1200 C "Cruiser"-en, hiszen csak a két sárvédőt és az egybe formált benzintankot kell színre festeni, ezért még a rutintalanabb motorrajongók is nagyon attraktív makettet készíthetnek a kitből, amelynek az ár-teljesítmény aránya egyértelműen jó, és becses ajándék lehet.
A következőkben a kamionosok figyelmét szeretnénk felhívni a témakörükbe illő, ám régi, motorizált "igásló" 1:24-es makettjére, amely érdekes kontrasztként bármilyen mai kamion mellett megállja a helyét, de különbözőségével jól érzékeltetik a haszonjárművek jelentős fejlődését.
uj_05.jpg (15784 bytes)A militaris modellezők jól ismerik katonai érdemei miatt az Opel Blitz S 3 tonnás tehergépkocsiját, polgári változata azonban már kevésbé ismert. Az első 3 tonnás széria Blitz-ek 1935-ben gördültek ki a brandenburgi gyárból. Ezt követte az "S" típus, amit azután a Wermacht is szolgálatba állított. 1944-ig gyártották különféle módosítású változatait, összesen 120 000 darabot készítettek belőle. Hathengeres motorja 3,6 literes, 75 LE-s, a legnagyobb utazási sebessége 85 km/óra volt.
E rendkívül sikeres teherautóról készült Revell másolat (5) meglepően jól sikerült. Részletezettségét illetően 110 darabos alkatrészszámával ugyan nem rekorder, viszont a modell igénnyel megformált, és kellően részletes is. A motortérben jól érvényesül a korrektül megmintázott motor (6), amelyet a gyújtáskábelek uj_07.jpg (20518 bytes)bekötésével könnyű még valóságosabbá tenni. A szerelt alváz egyszerűsége ellenére is szép munka, remek összbenyomást keltő, jól érvényesülnek a teherjárművekre jellemző apróbb szerelvények, mint pl. a különféle vonóhorgok, szerszámos ládák és a platót tartó vasalatok (7, 8). A vezetőfülke is nagyon valóságos (9), sőt az ajtó kialakítása olyan szerencsés, hogy akár nyitott helyzetben is beragasztható. Ezt a lehetőséget a tervezők szinte tálcán kínálják, mivel az ajtók leoperálásához az oldalsó elemeken csak egy egyenes vágás szükséges. Ezt már csak azért is érdemes kihasználni, hogy bárki akadálytalanul bepillanthasson a fülkébe, és a kissé vastag ajtóüvegek ne torzítsák el a belső finomabb részleteket. Az ajtókhoz kis pántok is készíthetők; akkor csukhatókká is válhatnak. A minden szempontból korrektül megformált modell gyenge pontjai a sztirolból préselt, fél darabokból összeragasztandó "gumi" köpenyek, de az összhatás szempontjából ezek sem bántóan szembetűnők, ha jól sikerül a festésük. A jól sikerült Blitz modell hálás téma még a gyakorlatlanabb modellezőknek is, mivel a kit ár-teljesítmény aránya is egyértelműen jó.
Az igényes modellek körében is kiemelkedő teljesítményű a német Büssing 8000 S 13 teherautójának 1:24-es kicsinyítésű Revell mása (10). A többi neves márka, mint a Mercedes, MAN, Krupp, Henschel tehergépkocsijainak népes mezőnyében is derekasan kivette részét a század első uj_11.jpg (19175 bytes)felén fellendülő teherszállításban. Az aktualizált, és már-már veteránnak tekinthető jármű modellje egy braunschweigi szállítási vállalt autentikus mása, közel 350 alkatrészből, aprólékos munkával állítható össze. Ez a modell inkább a rutinosabb modellépítőknek való. Elég bepillantani a felnyitott motorház fedele alá (11), és jól szemügyre vehető a 13 l-s dízel motor valóságos mása. E makettnek azonban nemcsak a motorja ilyen részletes. Jól részletezett az alvázától (12) a ponyvatartókig minden főbb egysége. Még a platóoldalak vasalatai is finomrajzúak, nem nagyoltak. Egyszóval a Büssing modellje (13) kimagasló minőségű és ajándékként minden modellépítőnek garantáltan tartalmas szórakozást biztosít.
A tallózó-teszthez rendelkezésünkre bocsátott modellekért a Kék Kobra Kft.-nek tartozunk köszönettel.

uj_13.jpg (16850 bytes)

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Címkék: modell, modellezés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Könyves részből vitrin

Aki valamit gyűjt, előbb utóbb helyszűkébe kerül a tárgyak gyarapodó száma miatt. Ekkor kell egy új tároló hely kialakításához helyet keresni. Ez azonban nem feltétlenül egy új bútordarabbal...


Egyéni dísztárgyak

Az otthonát mindenki igyekszik különféle dísztárgyakkal sajátosan egyedivé tenni. A készen vásároltak persze igényes darabok, ám ezek mellett a saját személyes élményeinkre utaló tárgyakkal is...