Ülésbevonat bőrrel

Az ember nyughatatlan fajta, gyakran olyasmibe is belevág, ami meghaladja a lehetőségeit. Az okosok ilyenkor követik Fahnestock kudarcszabályát, amely - ha nem ismerné valaki - imigyen szól: "Ha kudarcot vallasz, tüntesd el a nyomait, hogy próbálkoztál." Nos, modellezés közben néhány esetben így tettem, de a kudarcok tüskéi azért a körmöm alatt maradtak. Egészen addig, amíg újabb, és sikeres próbálkozásaim be nem gyógyították e kellemetlen kis önbecsülési sebeimet.

Nagyon örvendeztem, pl. amikor megszereztem egyik kedvenc klasszikus járgányomat, az 57-es Chevy Bel Airt. Lelkendezésem azonban csak rövid ideig tartott. Sok egyéb mellett a kéttónusú kárpitozás, és a kocsi dús, ám nem mindenhol gyári bevonatú krómozása vette el tőle a kedvemet. Akkor már túl voltam a bőrkárpitozás alapvető fogásainak megszerzésén, és úgy véltem; ezt sem lesz olyan nehéz kivitelezni. A másik ilyen álnok problémát a gyárilag mellőzött bevonatú díszlécek jelentették. Nem szaporítom a szót, mindegyikbe beletört a bicskám. A járgányt ezért szépen összepakoltam,és szekrényraktáram legmélyére suvasztottam, hogy ne is lássam.
3A minap azonban kaposvári modellező barátom Mészáros Krisztián a hálón tallózva érdekes kárpitozási módszerre bukkant a www.kahnbach.com., azaz az FMS and Automobile Enthusiast kiadójának a hálócímén. Szikkadó festékrétegre szórt nagyon finom piheszerű műanyagpor (flocking) alkotja a kárpitanyag bevonatát. Egyszóval odaát is törik magukat a festésnél valószerűbb kárpitbevonat érdekében. Kárpitozási törekvéseim tehát megalapozottak, bár ez itthon még(?) szokatlan extravagancia. Na, de flocking ide, vagy oda, a bőr az mégiscsak bőr marad, és ennek hatására előbányásztam a Bel Airt. Ez is megér egy misét, nem csak Párizs.
Először is a kéttónusú, valójában az 57-es évjáratú autókra jellemző kétszínű kárpitozás izgatott újból. Ezt az óceánkék fényezéshez illőn elefántcsont-színű anyaggal keretezett sötétkék bőrbetétekből kellett összehoznom. Ez pedig annyit jelentett, hogy csak előre festett bőröket használhatok, mivel fehér szín házilag nem festhető. Ráadásul kéderrel szegélyezettek a párnák, és még az alsó üléskeret is bőrözött, pontosabban megtévesztően bőrhatású műbőr. Néhány kísérleti beszabás, és máris a kezemben volt a megoldás. Hja, ennyit tesz az eltelt idő alatt szerzett kárpitos rutin.
4Először a keskeny üléskeretekre és a párnaoldalakra ragasztottam fel a nagyoltan kiszabott darabokat. Széleiket a domború részekre hajtva jól lesimítottam, majd borotva élesre fent szikével, kis ráhagyással körben levágtam a felesleges anyagot. Ragasztóként most is a már bevált Pritt-sticket használtam. Az alakra szabott bőrszéleket alaposan bekentem ragasztóval, és alig nedves lapos ecsettel egyengettem el a felesleges ragasztómasszát. Ezután köröméllel, acélvonalzó élével megpróbáltam a bőrszéleket az alapfelületre rögzíteni. Ez csak félig sikerült, de még így is egészen szép domborulatok alakultak ki az élek mentén (1). Az üléspárnák fehér borításának darabjai követték az eredeti szabást, és csak az ülés két oldalán torpantam meg, mert nem tudtam dönteni, hogy végig beszabjam a széleket, vagy csak az élen vágjam össze az egymáshoz érő széleket. Ez utóbbi mellett döntöttem, és a bevágott bőrdarabokat még frissiben egymáshoz ragasztottam. Hiba volt, mert a vágott széleken kissé lekopott a festék, és az illesztés vonala eléggé meglátszott. A középső elválasztó kárpitrésznél már jobban ügyeltem a vágásra és az illesztésre is, de nem lett sokkal jobb az eredmény. Az üléspárna fehér kárpitkerete tehát fent volt, következhetett a két kék színű betét beszabása. Ennek darabjait 1 mm-rel a névleges méretnél szélesebbre vágtam, mégpedig alávágott élekkel (2). A műanyagot és a bőrdarabok hátoldalát is alaposan bekentem ragasztóval, majd némi szikkadás után előbb az egyik, majd a másik sarokba illesztve óvatosan az ülésre nyomkodtam a bőrdarab éleit. Ezután gyorsan előbb az egyik hosszanti, majd a másik él mentén is fokozatosan lenyomkodtam a színes betét élét, utána pedig lágyan eligazgatva a betétet, teljes felületével az ülésre simítottam. Az eredmény már egy arasznyi távolságból is jó hatású volt.
Következtek az osztott háttámlák. Itt már méretre vágott bőrcsíkokkal kellett dolgoznom, mert nagyon tagolt volt a felület, különösen a hátoldalon. De hogy a munka ne legyen olyan egyszerű, elől a betétek sarka lekerekített volt. Előbb most is a párnázat oldalsó borítását ragasztottam fel, majd kartonsablonra átmásoltam a betétek kerek sarkainak a magasságát, és sugaruk középpontját. Kiszabtam az oldalborítások közé illeszkedő fehér bőrdarabot, a helyére ragasztottam, majd az éleket jól egymáshoz nyomkodtam. A karton sablon alapján kiválasztottam a betét lekerekítésének megfelelő átmérőjű csövet (egy régi teleszkópantenna darabjai közül), és élét kívülről élesre csiszoltam. E bőrlyukasztóval a kartonsablonból kivágtam a lekerekítést adó korongokat, majd a bőrrel fedett ülésre illesztése után a bőrt is átvágtam az alkalmi lyukasztóval (3). A kis bőrkorongok kiemelése után acél vonalzó mentén érintőleges vonalban szikével metszettem át a kilyukasztott bőrhuzatot. A többi egyenes kontúr átvágása után már teljesen kiemelhettem a fehér kárpit felesleges középső részét. A háttámlák kárpitozását két-két behúzott gomb is díszítette, ezért ezek helyét is átjelöltem a kartonra, és csőlyukasztóval ki is vágtam a helyüket.
5Ezt követően kék bőrből kiszabtam a kellő nagyságú, 1 mm ráhagyást tartalmazó darabokat, és lekerekített sarkaikat kissé ferdén tartott csőlyukasztóval vágtam alakra. A már felragasztott bőrhuzat éleit és a közöttük levő felületet, valamint a kék betétet alaposan bekentem ragasztóval, és a betétdarabokat előbb a sarkokba, majd az egyenes élekhez igazítva, lesimítottam. Az egymás melletti éleket jól egymáshoz nyomtam, és nedves ronggyal áttörlés közben eligazítottam a ráncokat, majd újból lenyomkodtam az éleket. A betétbőrt hátul utólag acélvonalzó mentén vágtam méretre, az élt pedig azonnal a fehér bőrdarabhoz nyomkodtam. Az eredmény egészen jó lett, de az egyenes szélek kissé hullámosak lettek, mert a bőrök puhák voltak.
Következő lépés a kárpitgombok kialakítása volt. A kartonsablont a támlákra szorítva, a lyukain át már könnyű volt a leragasztott bőrt csőlyukasztóval átmetszeni. Az apró bőrpogácsák kiemelése után már csak a fehér bőrből ugyanezen csőlyukasztóval kiszabott korongocskákat kellett a helyükre ragasztanom, és máris készen volt a kék színű betétekkel díszített első ülés (4). Elég tetszetős volt, ám az összeillesztett bőrszegélyek nem mindenhol lettek egyenesek, ezt a hibát pedig csak kéderezéssel tudtam kijavítani.
A kéderezéshez az elefántcsont-színű bőrhöz hasonló tónusú gépselymet használtam. A rövid fonalakat mindig áthúztam a ragasztórúd anyagán, majd a kéderezés vonalába is ragasztót ecseteltem a bőrre. A ragasztós fonalat feszesen tartva nyomtam a bőrfelületre, illetve az összeragasztott élű részekre. Ezáltal a vékony cérnaszál elfedte a ragasztás sötétebb vonalát, és egyben ki is egyenesítette az illesztési vonalakat. A bőrbetétek lekerekített sarkán ugyan kissé nehéz jól beillesztve leragasztani a fonalat, de ez csak türelem és gyakorlás kérdése. A hátsó ülés behúzása most már nem okozott különösebb problémát, a helyezősablont ide is jól használhattam. Az eredmény jónak bizonyult, mi több valóságos hatású is lett (5).
A művelet tehát nem nehéz, de a vastag bőr most is használhatatlan, hiába puha és jól nyújtható, a szélei még alávágva sem ragaszthatók le tökéletesen. A ragasztót viszont nem árt túladagolni a szélek közelében, mert így jobban ragad, a préselés során kitüremkedő feleslege pedig nedves ronggyal letörölhető. A kédercérnák azonban érzékenyek a nedvességre, könnyen elmozdulnak a helyükről a nedves törlés hatására, ám kis idő elteltével visszanyomhatók a helyükre. A bőrdarabok beszabásához csak "életveszélyesen" éles pengéjű kés használható, amit beszabáskor lágy nyomással, vagy lassú húzással kell mozgatni. Az élek egyenes szabását mindig az acélvonalzóval erősen lenyomott széle alá vágva, ferdén tartott pengével kell elvégezni. Így könnyebb a borítóanyag széleit domborúvá tenni, és a kéder is jobban fektethető le, a mélyedésekbe ecsetelt ragasztó nagyobb felületen fogja körül. A párnázatot alkotó darabok vágott éleit mindenképpen lefogatva kell leragasztani, hogy minél kevésbé látszódjon a festés alatti lágy anyagrész. Így a legbonyolultabb formák is bőrbe öltöztethetők, ha azok egyébként elég nagyok, a kárpitozó türelme pedig végtelen.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Üvegfólia

Az üvegek fóliázása dekorációs-, biztonsági-, fény- vagy hőátbocsátási szempontok miatt is előnyös lehet. Üvegfólia bármilyen sima, nem mintázott felületre felvihető, így autóüvegeknél éppúgy...


Faanyagok felújító védelme

A faanyagokat széleskörű felhasználhatóságuk, változatos feldolgozhatóságuk és főként maga a természetes anyag teszi vonzóvá. Az ablakoktól, bútorokon át a különféle kerti és egyéb berendezési...