Mechanikus vagyonvédelem

Előzetesként még annyit, hogy most csak a vagyonvédelem mechanikus eszközeivel foglalkozunk. Ez nem azt jelenti, hogy az elektronikus védelmi eszközöket kevésbé fontosnak tartjuk. Minden tapasztalat amellett szól, hogy a mechanikus és elektronikus (riasztós) védelem együttesen a leghatásosabb. A szétválasztásnak inkább terjedelmi okai vannak, és később természetesen a riasztókra is visszatérünk majd.
Tudomásul kell vennünk, hogy lakásunk védelméről sem a rendőrség, sem más nem fog gondoskodni; ebben legelsősorban is magunkra kell számítanunk. Nekünk kell eldönteni, hogy mekkora költséget tudunk szánni vagyonunk biztonságára, mennyi az elfogadható és mennyi a megfelelő biztonság.
Segítségül - keretes írásunkban - szó szerint közöljük a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) ajánlásait a minimális, a részleges és a teljes körű mechanikai védelemre, a lakások vonatkozásában. Áttanulmányozását két okból is ajánljuk. Az egyik az, hogy a biztosítóval szemben kártérítési igénnyel - betörés esetén - csak akkor léphetünk fel, ha a biztosításunkhoz előírt mechanikai lakásvédelemről gondoskodtunk. Nem kevésbé fontos szempont az is, hogy az elvárásokból megítélhetjük saját biztonságunkat; vajon lakásunk ajtajai, ablakai, a zárak megfelelnek-e legalább a minimális követelményeknek.
A biztonsági szint fokozását valószínűleg pénzköltéssel kell kezdenünk. Óvakodjunk azonban azoktól a házalóktól, akik kissé erőszakosan, viszont olcsón kínálnak primitív hevederzárakat, kiegészítő zárakat. Sokszor azonban csak az előleg kifizetéséig jutunk velük, többet vissza sem jönnek. Az 5-6 ezer forintért kínált silány hevederzárak még felszerelés esetén sem nyújtanak megfelelő biztonságot, nem beszélve arról, hogy az alkalmi szerelő akár másolatot is készíthetett az általa beszerelt zár kulcsáról. Csak megfelelően leellenőrizhető, telephellyel, üzlettel rendelkező szakcégtől, szakkereskedőtől vásároljunk minőségi eszközöket. Erre a minőségre a legelfogadhatóbb garancia a MABISZ minősítés, amelyet (ha van) a szakelőadók természetesen megmutatnak a vevőnek. Azt is figyeljük meg, hogy a minősítés nem járt e még le; a betörők is fejlődnek ugyanis, emiatt a minősítő okirat 3 év után érvényét veszti, ha nem újítják meg.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakásbetörések döntő többségét a nyílászárók - ajtók, ablakok - feltörésével, erőszakos kinyitásával követik el (1). A faláttörés, tetőbontás stb. nagyon ritka, lakásbetörésre nem jellemző. Éppen ezért a nyílászárok biztonságát kell alaposan szemügyre venni; a második emeletig az ablakokat is, ennél magasabban pedig elsősorban a bejárati ajtót. Sajnos újabban még az emeleti lakások ellen is követtek el lakásfeltöréseket, ezért néhány gondolatot ezzel is kell foglalkoznunk. Elsősorban azt vizsgáljuk meg, hogy nincs-e olyan tárgy az ablakaink közelében, ami jó mászóka lehet egy ügyesebb betörő számára. Villámhárító vezetékére, esőcsatornára, házhoz közel álló fára és hasonlókra gondolunk, és ha ilyet találunk, akkor ne érezzük magunkat túlságos biztonságban, még a második, harmadik emeleten sem. Persze csak addig, amíg a megfelelő ellenlépéseket nem tettük meg. A fa koronája esetleg kissé visszavágható, az esőcsatorna vagy a villámhárító szakszerűen áthelyezhető az ablakoktól távolabbra, sima falfelületre. Végső esetben pedig marad az ablak védelme; az egyszerűbb megoldás a védőfólia - amely ilyen esetben hatásos lehet - a biztonságosabb pedig a védőrács.
Az alacsonyabban fekvő ablakokat mindenképpen védenünk kell. Bizonyos fokú védelmet itt is jelentenek az üvegre ragasztható átlátszó fóliák (2), de azért ezeket elsősorban arra találták ki, hogy egy betört kirakatba ne lehessen azonnal benyúlni, vagy a kivágott, kitört üveg nyílásán ne lehessen benyúlni, és a kilincset elfordítani. (Gondoljunk viszont arra, hogy a fóliák sokszor semlegesítik az üvegvágásra, törésre működő riasztókat.) Ahol a betörő számára néhány percnél több idő áll rendelkezésre, ott már inkább a védőrácsot (3, 4) ajánljuk, ezen belül is inkább az ablakkal nem együttnyíló, a falba megfelelően rögzített megoldást (lásd a MABISZ ajánlását).
A rácsok felszerelésekor ne felejtkezzünk meg arról, hogy amíg az alsó lakásnak védelmet jelent egy erős rács, addig a felette lakó éppen emiatt válik sérülékenyebbé; a rács ugyan is kitűnő mászókát jelent a betörő számára. Jelenleg nincs mód - és nem is lenne igazságos - egy földszinti lakás lakóját a rács felszerelésében korlátozni. Tudomásul kell vennünk, viszont, hogy ebben az esetben - ha kicsi a távolság a felette lévő ablakig - akkor a rácsszerelést folytatni kell.
Külön figyeljünk az erkélyekre, loggiákra, mert ezek még egy magasabban lévő lakást is sérülékenyebbé tehetnek. Itt sajnos gondolnunk kell még arra is, hogy felülről (pl. lapostetőről, vagy kevésbé jól védett lakásból) kötélen ereszkedhet le a betörő, és az erkélyre bemászva már van lehetősége az erkélyajtó kinyitására. Az összes erkély berácsozását persze mi sem szívesen ajánlanánk, de az erkélyajtó megerősítését, zárható kilinccsel (5) való ellátását azért igen. (Figyelem! Ha a kulcsot praktikussági okból belülről a zárban tartjuk, akkor ez a megoldás sem ér sokat.) Bár az elektronikus védelmekre való előre utalást tulajdonképpen bárhol megtehettük volna, az erkélyek védelménél ezt a lehetőséget mindenképpen figyelembe ajánljuk.
Az ablakok és akár az erkélyajtók (6) védelménél ne felejtkezzünk meg még egy lehetőségről, a redőnyről. Biztonsági célokra gyártanak fémből készült, igen szilárd, sőt zárható, vagyis a lehúzás után belülről rögzíthető biztonsági redőnyöket is. Ezek elsősorban az éjszakai besurranók ellen jók. Napközben nemigen tarthatjuk állandóan lehúzva az összes redőnyt (de egy-egy kritikus ablakon igen), a hosszabb időre magára hagyott lakásnál meg éppen nem ajánljuk, hogy a tájékozódó betörő számára jelzést adjunk; a lakás napok óta üresen áll, "szabad a vásár". Meglévő fa- vagy műanyagredőnyhöz ajánljuk még, hogy egyszerű, házilagos megoldással akadályozzuk meg a redőny feltolását; pl. egy keresztfuraton átdugott szeggel, stifttel.
Most értünk még csak a legkritikusabb ponthoz és egyben a leggyakoribb lakásbetörési formához, a bejárati ajtóhoz. A tömblakásoknál jóformán ez az egyetlen behatolási lehetőség, de még a családi házaknál is az ajtófelfeszítés a legelterjedtebb betörési módszer. Sokszor persze azért is, mert silány, rossz minőségű ajtómegoldásokkal igen-igen megkönnyítjük a bűnözők dolgát. Induljunk hát el talán a leggyengébb megoldástól, és innen haladjunk a biztonságosabbak felé.
Tudnunk kell, hogy egy ajtó biztonsága a leggyengébb láncszemétől függ. A régi, lakótelepi bejárati ajtók fenyőléc keretbe helyezett farostlemez burkolású, "könnyűszerkezetes" megoldások. Ezek betörés elleni biztonsága a nullával egyenlő. Ezeknél az ajtóknál a meglévő hengerzárbetétet jobb minőségűre teljesen fölösleges kicserélni, hiszen egyetlen mozdulattal beszakíthatók, egy erősebb csavarhúzóval befeszíthetők. A minimális biztonságot itt - a biztosítók elvárásainak is megfelelően - a négypontos zárás létrehozása jelenti, a következőképpen.
A meglévő - a kilincset is mozgató - zár felé szereljünk egy jó minőségű kiegészítő zárat; akár bevéső, akár ún. rászegezős kivitelűt (7). Fontos, hogy a zárbetét kívülről megfelelően védve legyen. A legkritikusabb feszítő magasságban (kb. 80 cm) hevederzárat szereljünk fel (8, 9). Ez két ponton záródik (így van meg összesen az előírás szerinti négy), és egyben a pánt oldal felől a kiemelést is gátolja, vagyis az ajtót nem lehet leemelni a pántról. Igen fontos, hogy a hevederzár zárlemezei ne a gyenge minőségű tokra, hanem közvetlenül a falra legyenek erősítve, mindkét oldalon. Meg kell mondani azonban, hogy az ajtók ettől még továbbra is sérülékenyek maradnak, de az erőszakos behatolást már némiképpen lelassítottuk.
Ha a védelemben tovább kívánunk haladni, akkor az ajtó pántoldali védelmét erősíthetjük kissé, pl. kiemelésgátló felszerelésével (10, 11). A zárt ajtónál tulajdonképpen ez is egy további záródó pontot jelent, persze csak akkor, ha a tok szilárdsága elfogadható.
Ezzel értünk igazán a következő fokozathoz; a gyenge léc ajtókeretet szögvassal erősítsük meg, de még inkább cseréljük ki új, acél zártszelvényből készültre. A tokot a falazathoz rögzítsük falazókörmökkel, vagy megfelelő számú dübellel. Az erős tok a felszerelt zárak szilárdságát is javítja, és az egész ajtó biztonságát növeli, különösen, ha a pántok álló részét ráhegesztjük a tokra.
Most már újra maga az ajtószárny a leggyengébb pont, ezt kell erősítenünk. A meglévő - farostlemez borítású - ajtón némiképpen segít egy lemezborítás. Erre a viszonylag erős, de nem túlságosan nehéz, 2 mm vastag alumínium ötvözetű lemez lehet például megfelelő, amelyet kívülről, kapupánt csavarokkal rögzítsünk az ajtó lapjára. Ezzel nem csak az ajtó szilárdsága nő, hanem a feszítési pontoknál nehezebb a feszítővasnak fészket képezni, a vasat megtámasztani. A megerősített fa ajtónál természetesen sokkal erősebb a teljesen fémből készült megoldású, de nyilván költségesebb is.
Ugyancsak viszonylag sérülékenyek a régi bérházak kétszárnyú bejárati ajtajai. Ezek közül is leginkább a lencsés húzóriglis változat a leggyengébb, melyet befeszítve, a riglit egyszerűen felhúzzák, és a két szárny kitárul. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy a riglit egy vékony alumínium lemez-csíkkal fedjük le, amelyet az ajtóhoz csavarozunk. Közvetlenül a riglit is átfúrhatjuk, és egy oldható csavart hajthatunk keresztül rajta. Az átfordítós rigli már nehezebben nyitható ki, de azért ennek is érdemes lemezzel borítani az átfordító karját.
A kétszárnyú ajtókra kifejlesztett, négy ponton záródó hevederzár (13) mindenképpen ajánlatos ezekre a bejárati ajtókra. Ez a riglihúzós módszert is megakadályozza, és egyben egy szilárd, erős zár kerül az ajtóra. Egy gyenge pont azonban még sokszor ilyenkor is marad. A kazettás ajtók vázszerkezete viszonylag erős, de a kazetta borítólapja berúgható, és a zárt ajtón egy akkora lyuk keletkezik, amelyen könnyedén át lehet bújni. Érdemes ezért a kazettás ajtókat is belülről lemezborítással megerősíteni. Még jobb az ajtószárnyra szerelt külső rács, melyet kívülről nem oldható kapupánt csavarokkal, nagy méretű alátétek felhasználásával erősítsünk az ajtóra. A legbiztonságosabb pedig - akár egy-, akár kétszárnyú ajtóról van szó - a rácsos ajtó, a falba rögzített pántokkal és megfelelő zárral. Lehet, hogy ennek a nyitása, zárása kicsit "macerásabb", de legtöbbször már maga a rácsos ajtó elrettenti a rossz szándékú betolakodót.
Tulajdonképpen most értünk csak oda, ahol legtöbbször kezdeni akarják az ajtó biztonságának növelését, a megfelelő zár kiválasztásához. Akkor érdemes csak egy jó zárra viszonylag sok pénzt költeni, ha azt egy erős, biztonságos ajtóba tudjuk beszerelni, és magát a zárat is meg tudjuk védeni. Az elterjedt hengerzár-betéteknél még az egyszerűbb, ún. egy csapsoros (14) kulcsvariációja is elegendően nagy ahhoz, hogy álkulccsal nehéz legyen kinyitni (sajnos egyáltalán nem lehetetlen). A legtöbbször azonban a bajt a rossz szerelés okozza. Az ajtó síkjából kiálló hengerzárat fogóval eltörik, és az ajtót másodpercek alatt kinyitják. A legfontosabb szabály tehát, hogy a hengerzárat kívülről olyan pajzzsal védjük meg, amelyből az egyáltalán nem áll ki (15), a pajzs anyaga erős acél, és csak az ajtó belseje felől szerelhető. A drágább zárbetétek megfelelő védelemmel vannak ellátva felfúrás és törés ellen is. A zárbetét rögzítőcsavarjának meggyengített részét vastag kengyellel erősítik meg (14), a felfúrást pedig beépített kemény acéltüskékkel akadályozzák meg, amelyek a fúró hegyét eltérítik.
A hengerzárak esetében az is biztonsági szempont, hogy mennyire könnyű hozzájuk pótkulcsot készíteni. A jobb gyártók csak ellenőrzötten bocsátanak ki nyerskulcsot az utángyártáshoz, és a másoláshoz, a zárhoz adott eredeti kódkártyát is kérik. A több csapsoros (17) hengerzárakhoz eleve körülményesebb pótkulcsot készíteni, és álkulccsal is nehéz kinyitni őket.
A hengerzáraknál kevésbé sérülékenyek a bevéső kéttollú kulcsos zárbetétek, ezeknél viszont a megfelelő kombinációs szám a kritikus pont. Az elterjedt ún. 700-as zárak kombinációs száma például túlságosan alacsony, álkulccsal kinyitható, így nem minősülnek biztonsági zárnak. Ezeknél sokkal jobbak az ún. súlyzárak, amelyeknél a lamellákat nem rugók, hanem saját súlyuk mozgatja (18). A kéttollú kulcsos záraknál már magán a kulcson is látható, hogy milyen kombinációs szám várható tőle, mennyire biztonságos.
Lakásajtóknál nem jellemző, de mellékhelyiségeknél gyakran használnak lakatokat. Bár ezek között is találunk edzett acélpántú, jó minőségű típusokat (19), de tudnunk kell, hogy a biztosítók egyetlen lakatot sem tekintenek biztonsági zárnak, azokat csak kiegészítő zárnak fogadják el.
Utolsó gondolatként arról szólunk még, hogy mit tegyünk, ha kiválóan megerősített ajtózárunkat a betörő félig-meddig tönkreteszi, esetleg az egyetlen lakáson kívül lévő kulcs elvész. Ilyenkor magunk ne is próbálkozzunk, hanem hívjunk szakcéget, akik szakszerűen befejezik azt, amit a betörő félbehagyott. Szerencsés esetben csak a zárat kell majd kicserélni, és a kalandot ennyivel meg is ússzuk. Különösen ügyeljünk azonban arra az időszakra, amíg lakásunk bejárata átmenetileg a fő biztonsági zár nélkül marad, és esetleg csak a kilincses zárral van bezárva. Volt már rá eset, hogy az először kudarcot valló betörő visszatért, és a zárcsere előtt könnyedén bejutott az üresen hagyott lakásba.
A lakásbiztonságon tovább lépve az autók lopás elleni védelméről is szólunk néhány szót, de önmagunkhoz következetesek maradva; csak a mechanikus védőeszközökről. A szakértők az egyik legjobb megoldásnak a sebváltózárat (20), illetve a kombinált kézifék-sebváltó zárat (21) tartják. Még az előbbieknél is hatásosabb lehet az egész kormányt beborító kormányzár (22), mert ennek ráadásul még elriasztó, elrettentő szerepe is van, de a csak valamelyik kormányszegmensre kapcsolódó kormányzár már kevésbé jó, mert ha a zárat nem is, de a kormány "felesleges" darabját pillanatok alatt kifűrészelik. Sajnos ugyanez vonatkozik a kormányt és a kuplungot összezáró "esernyőre" is. Ez utóbbinál valamivel jobb a két pedált összezáró pedálzár (23). És persze még jobb az előbbiek bármiféle kombinációja. A kerékzárakról vegyes a vélemény. Biztonsági szempontból talán a legjobbnak tűnik, de használata körülményes, és ha megfeledkezünk róla, akkor veszélyes is lehet.