Modellek reinkarnációja, avagy mentsük, ami még menthető!

Első az állag- és hiányfelmérés

Erre különösen akkor van szükség, ha delikvensünk mástól származik. A "saját termés" rákfenéit úgyis ismerjük. Ritkán, de megesik, hogy az építési leírás alapján leltározhatjuk le, mi hiányzik az idegen roncsról. Ennek híján csak a szerkezeti ismeretek és nyomolvasói érzék alapján vehetők számba a hiányzó alkatrészek illetve azok helye. A letört darabok csonkjai nagyon jó útmutatók lehetnek, különösen, ha van némi puzzle gyakorlatunk. Ha szerkezetileg lényeges darabok hiányoznak, és pótlásuk meghaladja a tudásunkat, még ne adjuk fel a reményt. Átépített fantázia járgány még mindig lehet a roncsból. A kisebb hiányokat páros alkatrésznél a meglevő alapján, esetleg a tartalék alkatrészek közül, vagy társainktól kapott hasonló darab átformálásával pótolhatjuk. Az egyszerűbbeket, pl. lengéscsillapítókat, keresztrudakat műanyag keretdarabokból, vagy huzalokból készített új alkatrészekkel helyettesíthetjük. A hiányokat nem célszerű azonnal pótolni, elég, ha csak feljegyezzük a lehetséges megoldást, és majd csak az összeállítás során készítjük el a hiányzó alkatrészeket.
A hiányok számbavétele után a roncsjármű ragasztásait vegyük szemügyre. A gyakorlatlan modellezőktől származó roncs-maketten általánosnak mondható hiba az agyonadagolt sűrű ragasztó (cement) csimbókok, és az általa felmaródott felületi foltok kavalkádja (1). Következő lépésként azt vizsgáljuk meg, hogy ezek tapaszolással, csiszolással eltüntethetők-e, és hogy a pontatlanul összeillesztett darabok szétfejthetők-e. Többnyire igen, de csak vékony pengéjű késsel alájuk, vagy közéjük nyúlva. A szilárdan összehegedt darabokat pedig vékony pengével óvatosan és fokozatosan szétfeszítve, közéjük oldószert adagolva, igyekezzünk szétválasztani, de ezt csak nagyon indokolt esetben tegyük meg, mert könnyen alkatrésztörés lehet a vége. Ezeket a le- és szétválasztásokat már most célszerű megejteni, de a nehezen beazonosítható alkatrészek helyét ajánlatos feljegyezni.
Végül a modell festését vegyük szemügyre. A gyakorlatlan modellezők ugyanis bőkezűen bánnak ezzel a kényes matériával, amit bizony nehéz maradéktalanul lehámozni az alkatrészekről. Sokan használnak általános célú sprayfestékeket is, amelyek némelyike a darabok felületét is megtámadja. Ez különösen a tagolt, élekkel, hornyokkal tarkított alkatrészeknél lesz nagyon káros hatású. Fontos, hogy a gyatra festést a lehető legalaposabban eltávolítsuk a darabok felületéről, mert ez gátolja a további munkánkat.
A következő lényeges feladat, hogy igyekezzünk a modell minden darabjának a helyét megtalálni és feljegyezni. Ám most még ne ragasszunk össze semmit! A kritikus részletek darabjairól készítsünk vázlatot, és állapítsuk meg a majdani összeállítási sorrendet a festési részfeladatok figyelembevételével. Magyarán szólva teljesen legyünk tisztában a modellel, és ha ismerjük már minden porcikáját, nekiláthatunk a tisztába tételének.

A festék lemaratása 

Ez kényes és piszkos feladat, de fele részben ettől függ a modell megújhodása. A lényege, hogy a festék eltávolításához olyan szert használjunk, amelyik a festéket igen, a makett alapanyagát azonban nem támadja meg. E célra két szert is használhatunk; a nagyobb áruházakban kapható háztartási alkatrésztisztító és zsírtalanító szert a vékonyan felhordott festékekhez, az autókhoz használatos fékolajat pedig a vastagabb, ellenállóbb festékek eltávolításához. Mindegyik szer áztató folyadékként alkalmazva hatásos igazán.
Jómagam fékolajat használtam az említett furgon festésének letakarításához, mivel az autófestékkel volt lefújva. A fékolaj azonban nem kimondottan olcsó, ezért előbb a tálba sűrű műanyaghálót helyeztem, és erre öntöttem kétujjnyi olajat, a lemarandó alkatrészeket pedig a hálóra helyeztem (2). Egy napig hagytam állni, majd a hálóval együtt kiemeltem a darabokat, az olajat pedig lecsurgattam róluk. Így a közben levált festékszemcséket a háló kiszűrte az olajból. A még olajos alkatrészeket folyó csapvíz alá tartottam, és erős sörtéjű ecsettel, kopott fogkefével igyekeztem a felmaródott festékréteget eltávolítani róluk. Ez javarészben sikerült is, ám ahol sztirolcementes ragasztóréteg fedte a festéket, ott ez bizony nem sikerült. A fékolaj ugyanis csak a festéket támadja meg, a műanyag hártyával fedett részeket azonban "békén hagyja", azaz nem marja fel. A sarkokban, mélyebb hornyokban megülő festék sem adta meg könnyen magát, ám ami keféléssel nem jött le, az hegyes keményfarúddal megpiszkálva (3) könnyen levált a felületről, feltéve, hogy nem került rá ragasztó. Ilyen esetekben viszont elég volt a ragasztót lehántani a felületről, és kevés ráecsetelt fékolaj hatására már könnyen eltávolíthattam. A sarkokba, mélyedésekbe bőkezűen juttatott, s makacsul megtapadt festékfoltokkal is így bántam el, mégpedig sikerrel. Ez bizony undok és elég bogarászó munka. A kezemre és az alkatrészekre tapadt apró festékmaradványoktól és a fékolaj maradékától azonban egy alapos zsíroldószeres mosással megszabadultam. A tálkában maradt fékolajat a továbbiakban a nagyobb darabok festékének a lemarásához használtam fel.
A kisebb alkatrészek letisztítása után a nagyobbakra, a karosszériára, az utastér teknőjére, a rakodóplatóra és az alvázra kerítettem sort. Ezek mindegyike elég terjedelmes, ezért nehéz lett volna 2 dl-nyi fékolajba áztatni, így a felületük gyakori és bőséges ecsetelése mellett döntöttem. E célra egy nagyobb fólia tálcát választottam, aminek az aljára ugyancsak sűrű műanyaghálót tettem szennyfogóként. Az ecsetelést óránként friss, illetve a tál aljában összegyűlt használt olajat használva ismételgettem. Közben azonban a gyengébben feltapadt, vékonyabb festékrétegek már leváltak, míg a makacsabb foltok még tartották magukat. Volt néhány olyan rész is, amely fittyet hányt a fékolaj maró hatásának, ám mivel lényegtelen helyen voltak - a későbbiekben bekárpitozandó üléspárnán - "megkegyelmeztem" nekik. Más helyeken meg a festék maródott bele eltávolíthatatlanul a műanyag felületekbe, ezeket meg pont ezért nem akartam teljesen eltávolítani, ezért megelégedtem a kissé foltos, szinte festékmentes felületekkel (4). Az ilyen makacs foltok felületét erősen megkapargatva azonban már eredményes az olaj maró hatása, de csak ha erre feltétlenül szükség van. Még egy utolsó mosószeres kefélés, majd alapos, zsíroldós öblítés, és a nyers darabok már készen is álltak a reinkarnációra.

Újbóli összeállítás 

Ez már nagyon hasonlít a megszokott feladatokhoz. A különbség csupán annyi, hogy minden lépést alaposabban át kell gondolni, és az esetleges hibákat aprólékosan ki kell javítanunk. Gondolok itt az illesztésekre, különös tekintettel a féldarabok elcsúszott voltára, a felmaródott, sérült felületek kijavítására, azaz tapaszolására, és a törött részek megerősített összeragasztására.
A pontatlanul összeragasztott, hengeres alkatrészek féldarabjait penge élével igyekeztem szétválasztani, majd csekély síkba csiszolás után, híg oldószerrel fellágyított felületeikkel gondosan egymásra illesztve, préseltem össze. A szilárd darabot - forgatása közben - csiszolással koptattam hengeressé és sima felületűvé. Ahol ez nem sikerült - a ragasztás szilárdsága miatt - ott tapaszolással igyekeztem a hiányzó anyagrészt pótolni, majd a darabot hengeresre csiszoltam. A ragasztó által felmart felületet előbb tapaszoltam, majd simára csiszoltam. Legtöbb gondom a törött alkatrészek szilárd összeillesztésével volt. A rudaknál beeresztett huzalcsapokkal erősítettem meg a törések helyét, a berepedt lemezrészek, vagy azok kitört darabjait pedig alájuk ragasztott műanyaglemez foltokkal erősítettem meg.

Tapaszolás, alapozó festés 

Tapaszolásra ilyen munkáknál mindig számíthat az ember, főként, ha más durva eszközökkel próbálta eltávolítani a festéket, vagy a túladagolt ragasztót. A durva karcok, felmaródott ragasztófoltok csak tapaszolással tüntethetők el, a csiszolás csak részben segít. A tapaszt csak vékony rétegben célszerű felteríteni. A jobb tapadást ilyenkor a műanyag felület érdesítésével segíthetjük elő. A tapaszt előcsiszolás után nem árt híg színtelenlakkal is átkenni, hogy finomabb, szilárdabb legyen finomcsiszolás után a felülete. Ha viszont a tapaszoláson kívül az egész felület finoman karcos, akkor célszerűbb az egészet alapozó szürke festékkel befújni, majd egy nap után finom műanyagszivacsos csiszolással megpróbálhatjuk eltüntetni a felületi hibákat. Vigyázzunk a kiemelkedő élekre, díszlécekre, mert ezeket könnyű lekoptatni, és az oldaluk alján levő sarkokat is figyelmesen csiszoljuk ki. Alapozás előtt a panel árkokat ajánlatos kimélyíteni, mert a sekélyebbeket feltöltheti az alapozó festék. E célra lekerekített hegyű kést szoktam használni, és lágy, lassú mozdulatokkal több fogásban mélyítem ki a panelvonalakat.
Az alapozó réteg csak olyan vastag legyen, hogy a kisebb karcokat feltöltse (5). A közbenső csiszolások elvégzése után több rétegben felszórva teljesen sima felület érhető el, ha csak a még karcos részeket szórjuk át festékkel. Van, aki feltöltő alapozáshoz szórótapaszt használ, ám ezt csak a merészeknek ajánlom, mert ez a tapaszfajta oldja a polisztirolt. Igaz, hogy csak az első rétege, a második már az előzőhöz tapad. Az ilyen felület szinte tükörsimaságúra csiszolható, polírozható, és kiváló alap bármilyen festék alá. A lealapozott darabok minden csiszolás után alaposan lemosva portalanítandók, fényezés előtt pedig a zsírtalanításukról sem szabad megfeledkezni.
Ami ezután következik, az a szokványos összeállítási munkák szokásos lépései szerint zajlik, és mindenki a saját gyakorlata szerint végezheti el. Ehhez ajánlásként még csak annyit, hogy ha a régebbi modellek krómjai nem elég csillogóak, sérültek, vagy a régebbi makettek esetében hiányoznak, a krómezüsttel történő, kétes fémhatású bevonat helyett jobb az ilyen alkatrészeket színre fényezni. A tuning cégek már régóta élnek ezzel a gyakorlattal egy-egy járgány "dögösítésekor". Ha elsajátítjuk ezt a látásmódot, akkor nem fogjuk járművünkön a csillogó krómok hiányát érezni, és makettünk egyedi jellegű lesz a puccos krómdíszek nélkül is. A felnikre azonban figyeljünk oda, mert egy jó új készlet nagyon előnyös hatású lehet a régi, ezüst festékkel bekenttel szemben (6).