"Lakatolt" modellek I.

Különösen kérdéses az olyan alkatrészek sorsa és funkciója, amelyeknek eleve állandó terhelést kell elviselniük, pl. merevíteni az amúgy gyenge tartású vázat, vagy karosszéria elemet. A műanyagból készült darabok e célra a legritkább esetben alkalmasak, ha a mérethűség (?) miatt vékonyak, hajlékonyak. Csak jelen vannak, de nem, vagy csak alig töltik be eredeti funkciójukat. Egy szó, mind száz, a legjobb minőségű modellen is szükség van a fémből készített alkatrészekre, erősítő csapok, rudak beépítésére, sőt az igényesebb munkáknál a díszítő céllal készült fém alkatrészek is fontosak. Az ilyen feladatok elvégzését pedig az alábbi összeállítás ötleteivel igyekszem megkönnyíteni.
A csapok, rudak tartóssága főként a mozgó alkatrészeknél kritikus, az elvékonyított csapok ugyanis tőben szoktak letörni, és pl. kerékfelfüggesztéseknél, támrudaknál, pántcsapoknál, és más befeszülésre hajlamos, vagy mozgó alkatrésznél a törés utólag már alig javítható. A pillanatragasztó sem csodatevő szer, ha a ragasztandó felület kicsi, még jól összeillesztett felületen sem köt erősen. Az ilyen hibákat egyszerűen megelőzhetjük, ha a csapot levágjuk, és helyébe huzalból leszabott darabot ragasztunk (1). Esetenként az ilyen tengelyvégeket is csaposra készíthetjük. Ezzel elkerülhetjük, hogy a fődarab törzse meggyengüljön, berepedjen. Az új csap pedig még így is tartósabb, mint az eredeti. A furatokat kézzel, a levágott csap közepébe, központosságukat állandóan ellenőrizve, korrigálva fúrjuk ki. A csapok palástját reszeljük, csiszoljuk simára, esetleges tűreszelővel fúrógépbe fogva alakítsuk ki. Anyagként bármely lágyacél, vagy félkemény réz-, sárgaréz huzal, a kisebbekhez pedig iratkapocs, gombostű is megfelel, ragasztásukhoz pedig híg pillanatragasztót használjunk. A lyukak ne legyenek túl szorosak, ugyanis a ragasztónak is kell egy leheletnyi rés. Ilyen erősítéseket minden olyan helyen ajánlatos alkalmazni, ahol az alkatrész csapok körül forog el, vagy nyírásnak, hajlításnak van kitéve.
Ha egy alkatrész egytengelyű forgó csapjai között kicsi a távolság, akkor célszerű egy átmenő csappal megerősíteni az alkatrészt. Ha keresztirányban is csapokat kell beerősíteni, akkor mindig a nagyobb terhelésűt ragasszuk átmenő furatba, a keresztirányúak fészke pedig ne érje el az átmenő furatot, mert ezzel a darabot meggyengítjük a csatlakozási részen. Autók első futóművénél, pl. a csap helyett használhatunk apró csavart, vagy szegecset is, ám ilyen esetekben nagyon óvatosan bánjunk a ragasztóval, mert könnyen megeshet, hogy a lengőkarok furatába is bediffundál a híg ragasztó. Ilyenkor inkább a furat aljába juttassunk csak ragasztót. Ezt természetesen csak 1:16, 1:12-es léptékű maketteknél érdemes alkalmazni. Azt viszont, hogy mikor milyen huzalt célszerű használnunk, mindig az adott alkatrész mérete alapján kell eldöntenünk.
Akik Old Timer kocsikat is építenek, gyakran találkoznak a többnyire gyenge alvázat, vagy a hátsóhidakat merevítő támrudakkal. Szerepüket viszont alig töltik be, mivel úgy hajlanak, mint a nád. Ez még nem lenne baj, hiszen amint a karosszériát felragasztjuk az alvázra, szilárd egységet alkotnak, ám a támrudak törékenyek maradnak. Ezeket én eleve huzalból készültre cserélem (2). A rudak anyaga 1,2-1,5 mm-es rézhuzal, amit meghúzva egyenesítek ki. A rögzítő szemeiket az eredeti darab alapján ellapított végükből hajlítom meg. Előbb a laposfogó legalján egy erőteljes nyomással lapítom el a huzalvégét, ha pedig még szükséges, kis kalapáccsal üllőn vékonyítom tovább az anyagot (3). A felfogószemet laposfogóval a csapszeg szárára hajlítom rá (4), majd forrasztva rögzítem a nyaknál (5). A rudak szemének végső formáját csiszolással alakítom ki.
A részletesebb autómodelleknek nyitható a motorház fedele. Pontosabban levehető, illetve némelyik fedélen van valamiféle pántszerű csonk, a nyitásához azonban ez kevés. A működő pánt mechanizmus kialakítása nem könnyű, viszont érdekes feladat. Az egyszerűbb megoldás huzalból hajlított pántszárakkal azonban könnyen kivitelezhető. Anyaga 0,8-1,5 átmérőjű rézhuzal, amelynek alakja minden modellnél más és más, a helyi adottságok miatt. Ezt még az összeállítás megkezdése előtt meg kell határozni, és ez a legnehezebb feladat. A lényeg az, hogy a tetőt kifordító szárak képesek legyenek akadálymentesen a nyílás fölé emelni a motorháztetőt. Ez először is a forgástengelynek a nyílástól való távolságától, másodszor pedig a pánt szárának a hosszától, harmadszor pedig a szárak hajlítási szögétől függ (6). Célszerű 10-szeresen felnagyítva kiszerkeszteni, majd kis darab pauszpapírra átmásolni. A pausz rajzot gombostűvel a rajzra rögzítve elforgatása közben ellenőrizhetjük a motorháztető biztonságos mozgatását (7). A kiszerkesztett pántszár alakját e mozgatások során igény szerint módosíthatjuk. A pántszárak törésszögét, illetve hosszát így viszonylag könnyen meghatározhatjuk, majd végül méretezhetjük.
A szárak törésszögét 1:1-ben is célszerű kiszerkeszteni, a rajzot pedig sablonként használhatjuk. Hajlításkor előbb az egyik pántszárat hajlítsuk meg, majd az összekötő tengely végén a másik pántszárat is hajlítsuk alakra. Egybevágóságuk lényeges, ezért az első pántszárat két puhafa közé fogva satuval préseljük le. A lenyomatot pedig sablonként használjuk a másik pántszár hajlításakor. A pántszárak azonos állásszögét a tengelyen valamelyik oldal elcsavarásával korrigálhatjuk.
A kész kivetőpánt szárainak a végét elvékonyított lappal ragaszthatjuk fel majd a motorháztetőre, de csak a pánt karosszériába ragasztása után. A pántot közvetlenül a szárai mellett két felfogó szemmel rögzítsük a karoszszéria aljára, majd a motorháztetőt ragszalaggal a fészkébe fogatva kevés pillanatragasztóval erősítsük a helyére. A ragszalag eltávolítása után próbáljuk óvatosan kinyitni a tetőelemet. Ha ez akadálymentesen kifordul a helyéről, a szárak végét szilárdan a motorháztetőre ragaszthatjuk. Ha valahol a nyílás pereme akadályozná a tető nyitását, akkor a pántszárak csekély jusztírozásával próbálkozzunk, de az 1 mm-nél nagyobb eltéréseknél célszerűbb a pántszárakat leszerelve beszabályozni. A kivetőpántok egyébként ajtópántokként is megfelelőek (8), de ilyen esetekben célszerű vastagabb huzalból készíteni. A pántolások "macerásak" ugyan, de attraktív hatású különlegességek, és a tartósság szempontjából hasznosak is. Az igényesebb, ún. kiemelő motorházpántokat 0,5 mm vastag lemezből készítem el, amelyek két csuklószára, a motorháztetőt előbb kissé ferdén felemelik, majd meredeken a magasba fordítja (9). Kialakítása szinte "kulináris élvezet", ám nehéz feladat.