Öreg fák ifjítása

A metszés hiánya gyorsítja az öregedést

Egy fa, vagy cserje elöregedése nem pusztán az évek múlásának következménye. A puhafájú fajok (például a fűzfafélék, nyárfák) nagyon intenzív növekedésűek, ám viszonylag rövid életűek. Egy teljesen üres kertbe érdemes néhány ilyen példányt beültetni, mivel ezek már pár év múlva használható árnyékkal hálálják meg a gondozást. Az idő múlásával azonban ezek, bár továbbra is gyorsan növekszenek, de egyes részeik pusztulni kezdenek.
Egy-egy nyári vihar először mindig e puhafájú fajok ágait szakítja le, emiatt pedig nagyméretű egyedeik idővel veszélyessé is válhatnak a kertben. Míg egy harmincéves fűz már korosnak számít, addig egy ugyanilyen idős tölgy még csak ifjúkorú - ezt vegyük figyelembe, amikor egy fa megtartásáról, vagy kivágásáról döntünk.
A fák öregedésének másik oka lehet a metszések hiánya. Az őszibarackfákon például pár év alatt megfigyelhető: ha elmaradtak a metszések, akkor a termőrészek már csak a fa felsőbb részein találhatók meg, azokon is egyre ritkábban. A törzs után a vastagabb ágakból nem indulnak fiatalabb termőképes vesszők, a fa elkezd felkopaszodni, leveleket, gyümölcsöket csak a tetején találunk.

Az ifjítás időpontja

Az ifjítás elvégzésének a legideálisabb időpontja a tavaszi metszéssel egy menetben van, ám főleg üzemi környezetben - de akár kiskertekben is- megesik, hogy a biológiai optimumot felülírják a gazdasági érdekek. Mivel a vastag ágak levágása jelentős mennyiségű termővessző eltávolításával is jár, ha tavasszal végezzük (amikor a fának ez a legoptimálisabb), akkor azzal elveszítjük már az idei termést is. Ifjítás után évekig nem számíthatunk számottevő termésre.
Sokan megvárják gyümölcsök esetén a termés beérését, és akkor csonkolják vissza a fákat. Ez kényelmességre is vall, mert nem elég, hogy vegetációs időszakban történik a beavatkozás, így még nyújtózni sem kell a gyümölcsért, csak a levágott, földön fekvő ágakról kell leszedni azt. Bár ez valóban nem a legoptimálisabb a fa számára, ha megfelelően történik a sebek kezelése, túl nagy probléma általában nem származik belőle.
A tavaszi ifjítás jóval humánusabb megoldás. Az ifjítás mértéke függ a növény állapotától, de fák esetén a koronaágakat akár felére, harmadára is visszavághatjuk. Bár a legtöbb növényben van annyi vitalitás, hogy ilyen csonkolás után újrahajt, ezt megkönnyítendő csak addig vágjuk vissza az ágakat, ahol még nem túl vastag és lemezesedett a kéreg, hiszen az ez alatti alvórügyek sokkal nehezebben hajtanak ki, mint azok, melyeket csak vékonyabb kéreg fed. A sebek lezárásáról soha ne felejtkezzünk meg, mert egy ilyen csonkolás a fa életében felér egy nagyműtéttel.

A csonkolás csak a kezdet

Azzal, hogy nagy ágakat vágtunk le a fáról, még nem ifjítottuk meg, hiszen ez egy több éves folyamat. A csonkolást követő pár évben ne nagyon számítsunk még termésre, hiszen ez az idő inkább az új, immár fiatal ágrendszer kialakításával fog telni.
A visszavágásokkal megszüntettük az egyensúlyt a gyökerek és a lombkorona között. A földben ugyanis ugyanakkora gyökértömege maradt a növénynek, amekkora a régi koronát ellátta, ám ennek mérete most jelentősen megcsappant. Emiatt rengeteg vízhajtást fog hozni a fa, melyek főként a csonkolások körül jelennek majd meg. Ekkor elkezdődhet a hajtásválogatás folyamata. Ki kell választanunk, hogy a rengeteg hajtás közül melyek azok, amelyekből idővel vastag ágakat szeretnénk nevelni, és melyek azok (a többség) amelyeket eltávolítjuk. Ne sajnáljuk ezeknek az eleinte csenevész vesszőknek a ritkítását, mert ha sokat hagyunk belőlük, akkor egymás konkurenseivé válnak, egymás kárára növekszenek, de nem megfelelő ütemben.
Eleinte elég furán fog kinézni az ifjított fa a vastag törzséhez viszonyított kis koronájával, de ezek az arányok pár év alatt helyreállnak, és egy életerős fa áll majd a régi, már-már kivágással fenyegetett helyén.