Téli éléskamra

A szüret ideje jelentősen befolyásolja a termény későbbi tárolhatóságát. A gyümölcsöt nem szabad esős időben, harmatosan szedni, mert a vizes termés könnyen megromlik. Forró napsütésben sem ajánlott szüretelni, mert a felforrósodott gyümölcs szintén romlékonyabb. A szedéshez minél laposabb edényeket használjunk, ne nyomják egymást a gyümölcsök. Ha mód van rá, már szedés közben válogassuk át a termést. A leszedett almát, körtét, szilvát haladéktalanul tegyük árnyékba, vagy hűvös helyiségbe. Vigyázzunk rá, hogy szedés közben a rügyeket, ágakat ne tördeljük le. Gondoskodjunk róla, hogy a szüret befejezése után egyetlen gyümölcs se maradjon a fán, mert ezek a kártevők és a betegségek terjesztésével jövő évben nagy károkat okozhatnak, s növelik növényvédelemmel összefüggő kiadásainkat.

A gyümölcsök érése bonyolult folyamat, amelynek során a cukrok és savak mennyisége, aránya állandóan változik. A fogyasztó számára az érés legkedvezőbb állapota az, amikor a cukor és a sav aránya a gyümölcsben leginkább kellemes.

A gyümölcsök két csoportját különböztetjük meg. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek leszedve nem érnek tovább. Ilyenek a cseresznye, a meggy, a szilva és a csemegeszőlő. Ha ezeket éretlenül szedjük, kénytelenek leszünk éretlenül is fogyasztani majd. A másik csoportnál az érés a leszedés után is folytatódik. Ezt nevezzük utóérésnek. Erre példa a téli almafajták, téli körte, birs, naspolya, a kajszi és az őszibarack.

Bar a szakkönyvek meghatározzák az egyes gyümölcsfajták érési, illetve szüretelési időpontját, ebben évenként akár többhetes eltérés is lehet. Naptár alapján tehát nem lehet szüretelni, hiszen az adott év időjárása ebbe mindig beleszól. A fákon a gyümölcsök nem egyszerre érnek. A délre néző ágakon minden fafaj előbb érleli be termését, mint az ellenkező oldalon. Legjobb ezért, ha szakaszosan szüretelünk, mert akkor a fán maradó, még érőfélben levő gyümölcsök több tápanyagot kapnak, és így jobban kifejlődnek. Most csak az őszi érésű termések betakarítási szabályaira térünk ki részletesebben, azok időszerűsége miatt.

Az alma téli fajtáit a biológiai beérésüknek megfelelően szüreteljük. A téli almák akkor válnak szedésre éretté, amikor nagyságuk a fajta szokásos méretének megfelel, és gyümölcskocsányuk könnyen elválik. Szüreteléskor az almát először emeljük meg, majd csavarjunk rajta negyedfordulatnyit – így kocsánya az ágtól könnyen elválik. Ügyeljünk rá, hogy az almát mindig kocsányával együtt szedjük.

A téli körte szintén utóérő gyümölcs. Ha már elérte a fajtára jellemző nagyságot, és a kocsány a vesszőről könnyen elválik: akkor szedhető. A körte szedésénél különösen ügyeljünk arra, hogy a gyümölcs ne sérüljön, ne nyomódjon meg, ugyanis a sérülés helyén megbarnul, s hamar romlik. Az almát és a körtét ne takarítsuk be túl korán, mert az éretlen gyümölcsök a tárolás folyamán gyorsan fonnyadnak, ráncosodnak. Túlságosan későn se szüreteljünk, mert a túlérett alma nyomásra érzékeny, és így csak rövid ideig tárolható.

A mandula szedése előtt hasznos, ha a fák alatt elegyengetjük, gyomtalanítjuk a talajt, mert a termésnek a többsége rendszerint magától lepotyog. Az érés kezdetét a zöld burok felrepedése jelzi. A később erő gyümölcsöt azonban rázogatással kell az ágakról leválasztani. Figyeljünk rá, hogy mindig teljes érésben szüreteljük, mert korán leszedve a magbél nem éri el a fajtára jellemző teltséget, emiatt lapos és ráncos lesz.

Szüret utáni tennivalók

A háztáji gyümölcsösben a szüret után még sok fontos munkát kell elvégezni, a gyümölcsfákat fel kell készíteni a télre. A frissen kiültetett és az egy-két éves csemetéket védenünk kell. A fák legérzékenyebb része a gyökérnyak, ezért nagyon fontos a törzs felkupacolása – majd tavasszal kibontása. A téli növényvédelmi periódus a lombhullással kezdődik. Maga a lombhullás kezdete – október vége, november eleje – jelzi az első, nagyon fontos permetezés időpontját. Ha a lomb lehullott, már alig használ, viszont túl korán végezve nem elég hátasos. Ilyenkor általában az áttelelő gombák ellen tudunk védettséget biztosítani. A tél folyamán, főleg tavasz közeledtével többször is végezzünk – lehetőség szerint kénes vagy rezes – lemosó permetezést.

Mit, hogyan tároljunk?

Tárolásra csak egészséges, érett zöldséget használjunk. Mindenből a közepes nagyságú a legjobb. A túl nagynak magas a víztartalma, emiatt laza a szöveti szerkezete, tehát hajlamosabb a romlásra. A nagyon kis példányoknak viszont a méretükhöz képest nagy a felületük, ezért aránytalanul több vizet veszítenek, és így hamarabb fonnyadnak, mint közepes méretű, átlagos társaik. Ezek iránymutatások persze, hiszen többnyire azt tároljuk, amink van, és az épp akkora, amekkora…

A tárolásra szánt zöldséget a fagyok beállta előtt száraz, csapadékmentes időben ideális szedni. Tárolásra az olyan pince a legalkalmasabb, amely szellőztethető, és ahol a gyökérzöldségek 1–3 °C körüli hőmérsékleten tárolhatók. Fontos, hogy fertőzésmentes és tiszta legyen. A pincében ládába rakva, homokban (lehetőleg folyami homokban) rétegezve is tárolhatjuk a zöldséget. A homok mindig olyan legyen, amiben korábban még nem tároltunk, ezzel is megelőzve a fertőzések terjedését.  A káposztaféléket prizmában is tárolhatjuk, ami egy kb. 20-30 cm mélyen a földbe süllyesztett, de onnan nagyobb részben kiálló tároló.

A burgonya és a gyökérzöldségek tárolására pedig vermet is készíthetünk. A verem készítésére olyan területet kell kiválasztanunk, amely nem mélyen fekvő, így nem jön fel a talajvíz, és észak-déli fekvésű, így ugyanis kisebb lesz a tavaszi fölmelegedés. A verem 80–100 cm széles, és 50–60 cm mély legyen. Hosszát a tárolni kívánt termény mennyisége határozza meg. Jó, ha a veremben talajhőmérőt helyezünk el, így a takarás eltávolítása nélkül is megállapíthatjuk a belső hőmérsékletet, és eszerint tudjuk, hogy növelnünk vagy csökkentenünk kell-e a takaróréteget.

A burgonya számára a 4–5 °C-os hőmérséklet a kedvező. Óvni kell a lehűléstől, mert életfolyamatai már 3–4 °C fok alatt annyira lelassulnak, hogy a keményítőből keletkezett cukrot már nem tudja tovább bontani, ezért édeskésé válik az íze. Ellenkező esetben, ha a burgonyát meleg helyen tároljuk, akkor a kelleténél hamarább kezd csírázni. A csírákat ilyenkor kéthetenként törjük le, mert különben a gumó nagyon hamar ráncosodik, nagy lesz a súlyvesztesége, és hamarabb kezd romlani.

A vöröshagymát szellős kamrában, vagy padláson koszorúba fonva, felaggatva tárolták régebben. Napjainkban, ritka szövésű, szellős zsákokban vagy rekeszekben helyezzük el. A vöröshagymának sokkal szárazabb tárolási körülmények kellenek, mint más zöldségféléknek. Kedvező számára a –3-0 °C közötti hőmérséklet. A fokhagyma is hasonló körülményeket igényel. A karfiol és a kelbimbó viszont már nehezen viseli el az ilyen egyszerű tárolást, ezért inkább gyorsfagyasztott állapotban ajánlatos őket eltenni. Összességében elmondható, hogy gyümölcsből az alma, körte, szőlő, zöldségekből a burgonya, sárgarépa, vöröshagyma és a káposzta tárolható a legeredményesebben, és a leghosszabb ideig – és e fajoknak is kifejezetten a késői érésű tárolásra nemesített fajtái.