Vízcsővezetékek bővítése

Először is az esetleges csőszakasz bővítéshez határozzuk meg a szükséges anyagokat és a csővezeték méretét. Az új szakasz csatlakoztatásának a lehetőségét is vegyük számításba, vagy hollandis fittinggel, vagy gyorsszerelő idomot használva csatlakoztatjuk a meglevő csőhálózathoz. A munkának talán ez a legkényesebb része, mert a régi szerelésű acélvezetékek megbontása elég nehéz. Gondoljunk az új vezetékszakasz víztelenítésére is, ezért ne feledkezzünk meg a sarokszelep beépítéséről sem. A tervezett új csőszakaszról célszerű vázlatot is készítenünk, amelyen a szükséges csatlakoztató idomokat is jelöljük be. Nem lévén szakemberek, a szaküzletben kérjünk tanácsot a csatlakoztató idomok egymáshoz illeszkedő méretét illetően. Tömítőanyagként a menetes kötésekhez teflon szalagot és szilikonos szerelőzsírt szerezzünk be. A munka megkezdése előtt zárjuk le a szakaszoló csapot. Az így víztelenített csőszakaszt csak ezt követően bontsuk meg, és szereljünk fel a toldóidom helyére egy leágazó idomot. Az új vezetékszakaszt hollandis csatlakozó idom szegítségével kapcsoljuk a leágazó idomra. Ezért a leágazásba esetenként külső-belső menetes közbetét is kell, amelyhez az új vezetékszakaszt hollandi-anyás vagy gyors csatlakoztatásra alkalmas idommal szerelhetjük fel.
Az új csővezetéket célszerű félkemény rézcsőből és forrasztott fittingekből kialakítanunk, mert ez a legegyszerűbb megoldás. A cső átmérőjét úgy válasszuk meg, hogy a meglevő vezetékkel azonos legyen a belső átmérője. Például egy 1/2"-os vezetéknek a 13 mm belső átmérőjű cső felel meg. A vezeték esetlegesen szükséges irányváltoztatásait kölönféle idomok beépítésével forrasztva oldhatjuk meg, így a munka lényegesen leegyszerűsödik. A különféle fittingek, azaz csatlakozó idomok kialakítása olyan, hogy az egyenes csődarabok rátartással pontosan a tágabb csőszájakba illenek, ezért a csövek hosszát ennek megfelelő ráhagyással kell méretre szabni. A már meglevő acélcsöves rendszerhez hollandi-, csatlakozó-, vagy gyors szerelésű elemeket használjunk.
A munkát a megfelelő méretű csődarabok leszabásával kezdjük el. Ennek legegyszerűbb módja, ha acélgörgős csővágót használunk, ám mivel ez némi plussz kiadással jár, amit nem mindenki hajlandó kifizetni, a rézcső darabokat akár fémfűrésszel is ledarabolhatjuk. A vágás azonban a csőpalástra merőleges síkú legyen, ezért egyenesre vágott kartoncsík mellett vékonyhegyű filctollal jelöljük be a vonalát. A finomfogú fémfűrésszel mindig a jelölés mellett, de az adott hosszúságon kívül vágjunk. Nem kell erővel dolgoznunk, hiszen lágy fémből készült és vékony falú csövet kell elfűrészelnünk. A fűrész fogai nyomán természetesen durva sorja keletkezik a csőperemeken, amelyeket előbb a jelölés vonalába kell reszelnünk, majd a sorját kívülről, körben simító reszelővel távolítsuk el. Ezt a műveletet a cső belső élén éles kés hegyével végezzük el. Ha görgős csővágót használtunk, akkor a belső élen keletkező sorját a szerszám nyeléből kihajtható sorjázó penge körbeforgatásával távolítsuk el.
Következő lépésben a csővégeket készítsük elő a forrasztáshoz. A fittingekbe kerülő részüket durva acélgyapottal dörzsölve alaposan tisztítsuk meg. Az cső belsejét azonban csak úgy tudjuk megtisztítani, ha az acélgyapotból kis hurkát gyúrunk, és azt az idom nyílásába nyomva körülforgatjuk. A felület akkor megfelelő, ha a felszíne csillogó fényes.
Ezt már ne tapogassuk össze, inkább kenjük be forrasztópasztával. Ez a szer nemcsak az szennyeződésektől óvja meg pillanatnyilag a darabokat, hanem az rögzítéshez szükséges ón "szétfutását", azaz a forraszanyag folyasztását is előnyösen befolyásolja.
Ezt követően következhet a vezetékszakasz összeállítása, illetve a fittingek csőre forrasztása. A csődarabot fogjuk satuba, állítsuk be pontosan a csőkötő elemet, majd palackos gázforrasztóval hevítsük fel a fittinget. Az előmelegítést követően gyorsan nyomjunk forrasztóónt az összeillesztésekre, és a megolvadt forraszanyag gyorsan körbefutja a toldás peremét. Ha jól előmelegítettük a darabot, akkor az olvadt ón a csőpalástok közé is befut, és szilárd, jól tömített kötést hoz létre. Nyomásállóságát, tökéletes tömítettségét természetesen csak a hálózatra csatlakoztatás és a sarokszelep kinyitása után ellenőrizhetjük.
A hagyományosan kialakított hollandianyás csatlakoztatáshoz azonban a cső végét el kell peremezni. Erre szolgál a barkácsáruházakban megvásárolható készülék, amely a csőválasztékhoz igazodó nyílású csőbefogó pofapárból és a peremek kialakításához szükséges edzett acélból készült kúpos tágító és peremező szerszámból áll. Peremezés előtt a cső végét felmelegítve lágyítsuk ki, majd a cső kihülése után fogjuk be az átmérőjének megfelelő lyukba.
A peremezőt szorítsuk satuba, majd a kúpos peremezőszárral tágítsuk ki a szerszámból kiálló csővéget. A csővég kiálló része legalább 2,5 mm legyen, illetve a csőperem a csatlakozó vezeték külső átmérőjéhez szükséges hosszban nyúljon túl a befogószerszámon. A kitágított csővéget ezt követően a csapos peremezővel megütve lapítsuk le. Az így kialakított csőperem felületét reszelővel munkáljuk síkba, majd újból a peremezőt használva adjuk meg a csőgallér végleges formáját.
A hollandis csatlakozásoknál a csőperemre mindig bőrből, klingeritből, vagy gumiból készült alátétet kell helyezni az összehúzó anya belsejébe, hogy az anya meghúzása után a csővégek csatlakozása nyomás és szivárgásmentes legyen. Az anyát természetesen még a perem kialakítása előtt a csőre kell húzni, vagy már eleve e perem kialakításával kell kezdenünk a munkát.
Végül az ilyen munkákra vállalkozóknak figyelmébe ajánljuk a különleges gyors szerelést lehetővé tevő csatlakozó idomok használatát, amelyekkel még a forrasztás is helyettesíthető. Igaz, hogy az ilyen idomok ormótlanabbak és drágábbak is az egyszerű rézidomoknál, viszont ezek alkalmazásával tovább egyszerűsíthetjük a kisebb vízszerelési munkákat.