(Nálunk) fura növények

A Földön körülbelül háromszázezer növényfaj él, amiből igen jelentős (több tízezer) az ehető fajok száma. Ezekből azonban mindössze 20 körül van azon fajok száma, melyek az emberiség élelmezésének a 90 százalékát adják. Ez nagyon kicsi arány, és az élelmiszer ellátást sebezhetővé teszi, gondoljunk csak a klímaváltozásra és az idei elmaradt hazai kukoricatermésre. Minél többféle növényt termesztünk étkezési céllal, annál kisebb az esélye, hogy a termesztési körülmények mindegyik esetében rosszra fordulnak. Amit világviszonylatban tenni kellene, azt kicsiben mindenki megteheti a kertjében, vagy akár a szobájában. A minél többféle faj termesztése, ez a fajta diverzitás csökkenti a növényvédelmi problémák megjelenésének az esélyét is.

Az interneten kutakodva egyre többen választják hobbinak a népi növényhasználatban szerepet betöltő fajok megismerését, beszerzését, megkóstolását. Elég csak a neten az „ethnoplants” kulcsszóra rákeresni, máris találunk olyan növényeket, melyeket valahol valamire használnak, de nem terjedtek el világszerte. Nézzünk meg párat…

Gombaízű növény

(Rungia klossii)

 

Egynyáriként is nevelhető hazánkban, de télen a szobában is tartható ez a Pápua Új-Guineából származó faj. Eredeti élőhelyén kétezer méteres magasságban él, az ottani emberek számára egyszerre levélzöldség és gyógynövény. A Rungia klossii csodálatos gomba aromájú növény, amely régóta gazdagítja a helyi ételeket a trópusi és szubtrópusi országokban. Alkalmazkodásának köszönhetően e vitaminokban gazdag „gombanövény” már Ausztráliában és Dél-Ázsiában is megtalálható a természetben.

Közepesen vízigényes, a tűző napot nem kedveli, inkább félárnyékban szeret lenni, és kedveli a párás környezetet. Tőosztással, vagy dugványozással is könnyedén szaporítható. A talajösszetételre nem érzékeny, azonban a talaj pH-értéke nem haladhatja meg a 6,7 értéket, és nem tartalmazhat sok meszet, mivel ez gátolja a növekedést és megakadályozza a gyökereket a víz felszívásában.

A gombaízű növény rendkívül érzékeny a túlzott szárazságra. E trópusi növény gyökerének soha nem szabad kiszáradni, mivel ez gyorsan a növény halálához vezethet.

 

Sajt ízű növény

(Paederia lanuginosa)

Ha van gomba ízű, legyen sajt ízű is… A sajtnövény, vagy skunk szőlő, amelyet camembert növénynek is neveznek, Ázsiában őshonos, egzotikus, évelő kúszónövény. A sajtnövénynek szív alakú levelei felül zöldek, alul lila színűek, emiatt nagyon dekoratív dísznövény. Növekedése nagyon gyors, természetes élőhelyén egy év alatt könnyen elérheti a 2-3 méteres magasságot. Lakásban ennél jóval szerényebben nő, nem kell aggódni, hogy kinövi a helyét, vagy ha ez a veszély mégis fennáll, serényebben kell fogyasztani. Rózsaszínű, harang alakú virágait nyáron hozza.

A Paederia lanuginosa-nak a levelei ehetők, a vietnami konyhában főként húsételek mellé fogyasztják. A növény kedveli a teljes napsütéses élőhelyet, de a részlegesen árnyékos helyeken is megél. Minél több napfényt kap, annál lilább lesz a levelek alsó része. A forró nyári hónapokban sok vizet igényel. Célszerű a sajtnövényt rendszeresen metszeni, így bokrosabb lesz, kevésbé kúszik, és e metszéskor leszedett hajtásdugványokkal szaporítható is.

Opár gyöngye spenót

(Talinum paniculatum)

Ez a növény nagyon egyszerűen tartható hazánk kertjeiben (és lakásban is): saját magát elveti, így rendszeresen kelnek ki az újabb egyedek, melyekből télire érdemes becserepezni néhányat, és a lakásban tartani, akár étkezési céllal. Zöld és sárga levelű változata is van.

Szobában természetesen jóval kisebb mennyiségű levél szedhető róla, de szabadföldi termesztéssel jelentős konyhai alapanyaghoz jutunk. Beltartalmi értéke jelentős ásványi anyag- és vitamintartalmában van. Egyéves, 30-50 centiméteres, néha heverő szárú növény. Gyökérzete sekély ezért ne nagyon kapáljuk a környékét. Levélzete  húsos, kissé pozsgás. Virágai kicsik, hosszú száron nyílnak, de nagyon látványosak.

 

Új-zélandi spenót

(Tetragonia tetragonoides)

A spenóthoz hasonló a felhasználása, ám levelei pozsgásak, és a növény sem túl nagy méretű, ezért ez is ideális szobában tartva téli „termesztésre”.

Kertben április végén főnövényként vetjük szabadföldbe 3-4 cm mélyen, tenyész területe 60-80 x 60-80 cm. Öntözése nagy szárazságban szükség van. Általában hetenként egyszer szedhető, minél jobban megszedjük, annál több új oldalhajtást hoz a tő. Télire a kinti növény is bevihető becserepezve, de szobában is vethető, és a vetésétől számított 6-8 hét múlva már szedhető. Az új-zélandi spenót kristályvirágfélék családjának tagja az alkörmösfélékkel (Phytolaccaceae) és a porcsinfélékkel (Portulacacae) viszonylag közeli rokonságban van. A családba tartozó 30 nemzetség túlnyomó többsége sivatagi területeken él. Ezek a növények alkalmazkodtak az erős napsugárzáshoz és az igen kevés csapadékhoz, kialakítva a levélszukkulens formát.

A rendkívül érdekes, formagazdag növénycsaládot Linné már 1753-ban egy csoportba foglalta össze. Az új-zélandi spenót vastag, húsos-pozsgás levelű, nálunk egyévesként tartott, (de fagymentes helyen átteleltethető és évelőként nevelhető) lágyszárú növény. A levél háromszög alakú széle ép, a fonák irányába visszahajló. A párolgás csökkentését csekély számú légzőnyílásuknak köszönhetik. A levelek nyálkatartalmú nedve is a növény vízmegkötését segíti elő.

A virágok magánosan ülnek a levelek hónaljában. A növények őshazájában az elfásodott termések a szárakon maradva várják meg az esős idő beköszöntét, amikor is a felverődő esőcseppek az előzőleg bejutott vizet a maggal együtt a rekeszekből kiverik. A tok szélén duzzadó sejtek vannak, amelyek a termés felnyitását csak nedves körülmények között teszik lehetővé. A magvak teljes csíraképességüket 3-6 hónapos utóérleléssel érik el. Ennyi idő telik el lényegében Afrikában az esős időszak megérkeztéig. Kifejezetten melegigényes növény, a magok csírázása 10 °C alatt megáll. A hidegre érzékenyen reagál, magas víztartalma miatt a növény fagypont körüli hőmérsékleten elfagy. 25-30 °C-on napsütésben érzi jól magát.

Melegigényessége fokozott vízigényességgel párosul. Jól tűri a szárazságot, de ha folyamatosan fogyasztani szeretnénk a levelét, ahhoz rendszeresen öntözni kell.

Egyes észak-európai országokban a fólia alatti termesztésével is foglalkoznak. Ilyenkor 4-8 hetes palántanevelés után márciusban, áprilisban ültetik ki a kis növényeket fóliasátrak alá, vagy üvegházba. Korai szabadföldi termesztésre a márciustól fűtött helyen nevelt palántákat április közepétől lehet kiültetni. E módszerrel 2-3 héttel előbb szedhetjük, mint a magról szabadba, állandó helyre vetettet.

Főzelék és leves alapanyagként számos formában felhasználható. Jellegtelen íze miatt bármilyen fűszerezéssel ízesíthető. Elkészítési módja a közönséges spenótéhoz áll a legközelebb. Kubában, Dél-Ázsiában zöldségként termesztik, nyersen, párolva, vagy leveleit pörköltbe főzve fogyasztják. Kiváló szobanövénynek is, így leveleiből szedve télen finom szobai termesztésű salátát készíthetünk belőle.

Oca, a „minikrumpli”

(Oxalis tuberosa)

Bár a burgonyához nem sok köze van, látványra olyan, mint egy kis krumpli. Fogyasztása és felhasználása alapján (mert nyersen is megehető a gumója) talán a csicsókához hasonló, csak sokkal kisebb annál. Ezt a növényt az Andokban zöldségként termesztik, gumója többféle színváltozatban létezik. C-vitaminban, káliumban és vasban gazdag. Több fajtája létezik, melyeknek az íze is eltérő. A burgonyánál ízletesebb és édesebb. Az ocá-t elsősorban ehető szárgumója miatt termesztik, de a levelei és a fiatal hajtásai zöld zöldségként is fogyaszthatók. Az érett szár a rebarbarához hasonlóan készíthető el. Az andoki közösségek különféle módszereket alkalmaznak a gumók feldolgozására és elkészítésére, Mexikóban pedig az ocá-t nyersen fogyasztják sóval, citrommal és erős borssal. Hazánkban cserepes növényként is könnyen tartható, bár termesztését a fényszegény téli időszak helyett inkább nyárra időzítsük.