Korszerű ajtóbehúzók

1Azokon az ajtókon, amelyeket sokszor nyitnak-zárnak, és kívánalom, hogy zárva legyenek, ajtóbehúzó felszerelésével lehet biztosítani. A lakóházakban erre biztonsági, más ajtók esetében pedig energia-megtakarítás, és egyben kényelmi okok miatt van szükség. Mivel az utóbbi évtizedben az ajtók szerkezetileg jelentősen megváltoztak, ez magával hozta egyéb részeik célirányos változását, például az eddig használatos tekercsrugós ajtóbehúzók mellett megjelentek a nyomórugóval és fogasléccel működő korszerű ajtóbehúzók, amelyeket a kaputechnikai fejlesztésekben is meghatározó szerepet játszó Kling Kft. a japán Daihatsu céggel gyártat. E korszerű terméknek számos változata van, és a választék lehetőséget biztosít arra, hogy bármilyen méretű és súlyú ajtóra, kapura a célnak leginkább megfelelő típusú ajtóbehúzót lehessen felszerelni. Összeállításunk a különféle ajtóbehúzó típusok bemutatásán keresztül a kiválasztást is elősegíti.

Az új fejlesztésű ajtóbehúzók szerkezetileg eltérnek a hagyományosnak mondható spirális laprugóval működő típusoktól. E viszonylag nagy helyigényű szerkezeteket váltották fel a korszerű, nyomórugós, fogasléces megoldások. Előnyük, hogy a dugattyúban hőmérsékleti változásokra nem érzékeny szintetikus olaj áramlása szabályozza a tolórugóval előfeszített dugattyú mozgását. Ennek fogasléce továbbítja az ajtó becsukásához szükséges erőt a főtengelyre ezen keresztül, a behúzókarhoz. A dugattyú mozgási sebességét, azaz az ajtó becsukási sebességét az olaj áramlási sebességének szabályozásával lehet beállítani, mégpedig az öntvényház oldalán található csavarokkal. A két csavar közül az 1-essel az ajtó nyitási-zárási sebességét, a 2-es csavarral pedig az ajtó becsukásához szükséges erőt lehet szabályozni. Az öntvényház teljesen zárt, csekély helyigényű, gyorsan felszerelhető bármely ajtóra. Ezek általánosságban mindkét alaptípusra jellemzőek, ám az ajtók adottságaihoz igazodva az egyes változatok némileg különböznek egymástól, s különféle plusz funkciók ellátására is alkalmasak.
4A nyomórugóval és fogasléccel működő ajtóbehúzóknak két alaptípusa van. Mindkettő jobbos és balos ajtókra egyaránt felszerelhető. Az 510-es sorozat alapkivitelű behúzója (1) a kisebb, 900x2100 mm-es, és max. 65 kg súlyú ajtók mozgatására alkalmas, két sebességi tartományban dolgozik. Becsukódáskor 0-25 fokig és 25-180 fokig egymástól függetlenül, állítócsavarokkal szabályozható a két tartomány sebessége. Az 510-es típusoknak normál és rögzíthető behúzókarú változatai közül lehet választani. A rögzíthető karú változatoknak előnye, hogy az ajtót akár teljesen nyitott helyzetben is rögzíteni lehet, becsukásához pedig az ajtót meghúzva lehet kireteszelni, utána már önműködően becsukódik. A reteszelő erő a húzókar alján levő csavarral állítható (2), az ajtó rögzítési pozíciója pedig a csuklórészbe szerelt retesznyelv szögbeállításával és rögzítésével állítható be (3). Az 510-es típusok más plusz funkció ellátására nem alkalmasak.
A maximum 140 kg-os ajtók mozgatásához a 80-as sorozat (4) különféle változatai a megfelelőek. A kétsebességes alapkivitelen kívül kicsapódásgátló, késleltetett csukású, rögzíthető helyzetű, továbbá párhuzamos karral ellátott, rögzíthető és nem rögzíthető karral szerelt ajtóbehúzó változatok közül lehet választani. A kicsapódásgátló funkcióval is ellátott változat előnye, hogy erős széllökés esetén meggátolja az ajtó kicsapódását. Ez a funkció 70-180 fok között működik (5). A késleltetett csukású változatok pedig utólag beszabályozható ideig nem engedik becsukódni az ajtót. Az ajtó 85-180 fok között bárhol megállítható a beállított késleltetési időre (6), amelynek maximális ideje 90 mp.
Helyszűke esetén a csúszókaros ajtóbehúzó változatot (7) célszerű választani, amely közvetlenül az ajtó fölötti tokrészre erősíthető fel. Ha viszont az ajtó kifelé nyílik, az ajtóbehúzót a védett belső oldalra kell felszerelni, erre a párhuzamos karú változatok (8) alkalmasak. Az előbbi típusváltozatokon kívül még választhatunk könnyített nyitású ajtóbehúzót, vagy fokozatmentesen szabályozható erejű ajtóbehúzót, amelynek erejét a nyomórugójuk előfeszítésével szabályozhatjuk az ajtó becsukásához szükséges mértékben. Ezek fedeles kivitelben is kaphatók. Előnyük, hogy a sima felületű műanyag-, ill. fém burkolat teljesen befedi az öntvényházat, és a szép, egyedi ajtókon is igényes megjelenést biztosít e korszerű, komfortos ajtóbehúzóknak.

5

7Bármelyik típust is választjuk, felszereléséhez nincs szükség szakember közreműködésére, a munkát magunk is elvégezhetjük. Mindössze egy csavarbehajtó- vagy fúrógépre és cserélhető pengéjű csavarhúzóra van szükség. Az ajtóbehúzók csavaros rögzítéseihez, a beállításukhoz a szükséges kulcsok és a csavarok is tartozékok, éppen úgy, mint az ajtóbehúzó helyének pontos meghatározását megkönnyítő jelölő sablon is (9). Az átjelölt, előfúrt csavarhelyekre könnyű a behúzót felcsavarozni, és a behúzókar felszerelése után már csak a beszabályozást kell jól beállítani, s ezt követően a kinyitott ajtót már az ajtóbehúzó csukja be mögöttünk. Ahhoz pedig, hogy a célnak megfelelően tudjuk kiválasztani a legmegfelelőbb Kling ajtóbehúzót, a táblázatok adnak segítséget. Ám választásunkat mindenkor érdemes a cég szakemberével is megerősíttetni, akik mindenkor szívesen adnak bővebb információt, tanácsot a felszereléssel és a beszabályozással kapcsolatban is.

6

8

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csapódás gátlók

A lakásunkban számos olyan bútor van, amelynek az ajtóit, fiókjait márönbehúzó bútorszerelvények, bukópántok, vagy a régebbieken még mágneszárak rögzítik a becsukásukkor. Ám a záródásukat...


Csősajtolásos csatornaépítés

Az Élőduna projekt keretében a főváros több pontján tehermentesítő gyűjtőcsatornák építése zajlik csősajtolásos eljárással. A metróépítéshez hasonló technológia érdekességei bizonyára érdekli...