Biztonságosabb nyílászárók

Utólag is megvalósítható ötletek

Azt azonban már eleve érdemes számításba venni, hogy egy gyenge minőségű és sérülékeny nyílászáró biztonságosabbá tétele különféle biztonsági szerelvények felszerelésével mibe kerül, és ezek mennyire nehezítik meg a betörő dolgát. Megeshet, hogy az újabb biztonsági elemek és azok felszerelése inkább csak illúziókeltő, hatékonyságuk azonban viszonylag csekély, és több lépcsőben történő felszerelésük végül majdnem annyiba kerül, mintha az adott nyílászárót egy korszerűbbre és biztonságosra cserélnék. Azonban nem kétséges, hogy néhány ilyen kiegészítő szerelvény szakszerű felszerelése megnehezítheti a betörők dolgát.

Ez azonban csak akkor igaz, ha maga a nyílászáró masszív felépítésű és kibírják az esetleges durva felfeszítéses behatolási kísérletet, legalább egy ideig. Ezért előbb a bejárati ajtók, illetve a behatolásra alkalmas ablakok állapotát kell alaposan felmérni.

Ezek mechanikai védettsége különböző minőségi fokozatokba sorolható. Jó tudni, hogy a minimális védettséget adó nyílászárók reteszhúzás és befeszítés ellen védettek, minőségi biztonsági zárral ellátottak, azaz minimum 5 csapos hengerzár, 6 rotoros mágneszár, kéttollú kulcsos- vagy nagy variációs számú szám-, illetve betűjeles zárakkal szereltek. A tok pedig legalább 6 cm-es, tömör téglafalhoz, vagy azzal megegyező szilárdságú falazatba eresztve van rögzítve.

A részeleges mechanikai védelemnek megfelelő nyílászáróknál a fentieken kívül még ajánlott a biztonsági üvegezés, a megerősített vázszerkezet, továbbá a két biztonsági zár, amelynek reteszei legalább 20 mm mélyen nyúlnak a megerősített zárlemezbe, és a tok legalább 15 cm vastagságú falazatba van szilárdan beerősítve.

Mechanikailag megfelelően védetnek mondhatók a fémből készült, vagy legalább 40 mm vastagságú tömör, lehetőleg keményfából készült ajtólapok. A táblás szerkezetűeknél pedig ajánlott a belső fémlemezborítás is. A zárszerkezet legalább négypontos, kétirányú zárást kell biztosítania legalább 20 mm mélységben, és fúrás, törés ellen védetten. A toknak pedig 38 cm vastagságú tömör téglafalazathoz kell több ponton szilárdan rögzítve lennie.

Az ablakoknál lényeges a legalább ötpontos zárszerkezet, a jó minőségű masszív anyagú tok és keretanyag, továbbá a biztonsági üvegezés. Ezek alapján eldönthető, hogy az adott nyílászárót még milyen utólag beépíthető szerkezeti elemekkel lehet biztonságosabbá tenni.

A szokásos betörési módok közül ajtók esetén leggyakoribb az ajtó befeszítése, valamint a cilinderzár letörése vagy felfúrása. Ez ellen a több ponton záródó biztonsági vagy az acélcsapos, acélkampós záródású zárakkal és erős, a zárak fölé szerelt zárólemezekkel kell védekezni. A zárcilinder a külső oldalon semmiképpen ne álljon ki a zárcímerből, ami pedig kívülről ne legyen lecsavarozható, megbontható. A felfúrás ellen a fúrásvédett cilinderzár alkalmazása szükséges.

A régi lakóépületekben számtalan egymástól eltérő kialakítású és szerkezetű bejárati ajtó „állja útját” a hívatlan látogatóknak. Ezek között gyakori a kétszárnyas kivitelű, amelyeknek egyik szárnyát süllyesztett csészés vagy kihajtható szárú retesz rögzíti. A leggyakoribb ezeknél az ún. rigli húzásos behatolás, amit a csészék takarólemezes elfedésével, csavar behajtásával, illetve a kihajtható retesz mozgató szárának lecsavarozásával lehet megnehezíteni. A nyitható ajtószárnyat pedig egy függőlegesen felszerelhető erős, és Mabisz minősítésű hevederzárral lehet alul-felül is biztonságosabbá tenni. A zárnyelveknek azonban testes zárlemezbe, illetve a falazatba is bemélyített csapfészekbe kell csatlakoznia, legalább 20 mm mélyen. Ha pedig az ajtó egyszerű zárlemezének helyére zárt ellendarab kerül felszerelésre, ez megakadályozza a reteszelő nyelv visszanyomását, és a zárnyelvet is masszív fészek fogja közre. A zárt kialakítású ellendarab felszereléséhez az ajtótokba megfelelő méretű üreget kell marni. Ez kétszárnyú ajtókba is beszerelhető, és nagyban meggátolja a zár kifeszítését.

Az ajtólapot kiemelés ellen a különféle kiemelés-gátló szerelvények valamelyikének alkalmazásával lehet védeni. Az utólag beerősített kiemelés-gátló csapok megakadályozzák, hogy a betörő az ajtót egyszerűen leemelhesse a pántjáról. A pántoktól kissé távolabb kerüljenek a 10 mm-es kúpos végű acélcsapok. Az ajtó becsukásával ezek csúcsa kijelöli a tokba kialakított csapfészek helyét, majd az acélbetéteknek megfelelő méretű lyukak kifúrása után a fogadó hüvelyek is a helyükre üthetők. Egy ajtószárnyra általában három kiemelés-gátló csap szükséges. Ezek azonban csak fa ajtóknál alkalmazhatók, viszont nemcsak bejárati, hanem akár földszinti erkély ajtóknál is nagyon hasznosak.

Az ajtók, ablakok hagyományos üvegezése is behatolásra alkalmas felület, amelyet betörve elérhető a kilincs, vagy a zárban felejtett kulcs. Ezért a veszélyeztetetteket egy utólag felragasztható biztonsági fóliával lehet „megerősíteni”. Ezek a 175, illetve 300 mikronos fóliák 90%-ban fényáteresztőek, törés esetén pedig egyben tartják az üvegdarabokat, így bizonyos mértékig betörésállóvá tehető velük minden hagyományos üvegfelület.

Az ablakokat ezen túlmenően még zárható kilinccsel is érdemes felszerelni. Az egymás melletti ablakszárnyaknál alkalmazható a két szomszédos ablakkeret nyitását gátoló, elfordítható és kulccsal zárható nyitás-gátló, amely használaton kívül függőlegesbe állítva már nem gátolja az ablakszárnyak nyitását.

Ezen kívül még számos műanyag- és faablakokra utólag felszerelhető és kulccsal zárható ablakzárral lehet az ablakoknál a betörök dolgát megnehezíteni. A régi ajtóknál és ablakoknál azonban ügyelni kell arra, hogy van-e elég hely a különféle nyitás-gátló szerelvények elhelyezésére úgy, hogy azok ne gátolják a nyílászáró szárnyainak akadálymentes használatát.