Halas tálalóalátét

Módosítva: 2014-02-11 12:27:54

Az ajándéknak szánt dolgainkat sokszor nem az értéke, hanem az egyedi formája és esetenként sajátkezű munkánk teszi becsessé a megajándékozott szemében. Tálaló alátétet például vehetünk készen is, ám ha magunk különleges formájút készítünk, akkor garantáltan sikert aratunk majd vele.

A szeletelt halat utánzó alátét kerek és hosszúkás sütő-főzőedényekhez is megfelel (1), elkészítéséhez pedig egy jó nagy, lehetőleg bükkfából készült vágódeszkát szerezzünk be. Méretét az edényekhez igazodva határozzuk meg. Ez főként a szélességére vonatkozik, mert a hosszát a "szeletek" közötti hézagok növelésével meg is nyújthatjuk. Ez akár az elemek szélességének a fele is lehet. A vágódeszka darabjait négyzethálós ábránk alapján rajzoljuk át, majd a lécelemeket, szorosan szálirányban egymás mellé helyezve, másoljuk át a deszkára. A lécek egyenes élű darabok legyenek, és a gerincüket alkotó két 8 mm átmérőjű acélrúd helyét is jelöljük be mindegyik darabon. A deszkát vágjuk fel egyenes élű lécekké, majd a két rúd számára mindegyikbe fúrjunk két lyukat, mégpedig egymástól azonos távolságra. E célra ajánlatos lécből készült fúrósablont használnunk, amelyet a lyukak tengelyvonalára illesztve igazíthatunk be pontosan, így biztosan jó helyre, egymástól azonos távolságba kerül minden kifúrt lyuk. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az első és utolsó lécbe csak vakfuratok szükségesek.
Következő lépésben a lécek előrajzolt kontúrjai alapján fűrészeljük le mindegyikből a felesleges részüket (2). A szeletek élét csiszoljuk teljesen simára, szabjuk le a két tartórudat (3), palástjukat pedig polírpasztával fényesítsük ki. A léceket ezt követően egymás után üssük rá a fémrudakra. Az első darabba ütésük után mindegyiket a palástjuk mellé csepegtetett pillanatragasztóval rögzítsük véglegesen. A többi elemet egymásután, egymástól kb. 20-35 mm-es közöket hagyva húzzuk fel a rudakra, és rendezzük el. A záróidomot csak az elemek végső helyzetbe állítása után üssük fel, majd sík lapra helyezve, az összes elemet állítsuk egy síkba. A léceket a rudak mellé csepegtetett ciánakriláttal rögzítsünk véglegesen. A ragasztót fokozatosan adagoljuk, mert nagy részét a fa elszívja, így nem jut elég a rudak mellé, és nem lesz szilárd a kötés.
A kész halalátétet ezt követően kenjük be vékonyan margarinnal, magasan láng fölé tartva hagyjuk a fába szívódni, majd ismételjük meg a műveletet. Közben a felesleges zsiradékot papír törlőkendővel itassuk fel, és további melegítés közben szárítsuk meg a fa alkatrészek felületét. Ha szükséges, a felületeket műanyag csiszolószivaccsal végleg koptassuk simára, és némi száraz átdörzsölés után máris csomagolhatjuk, vagy a konyhai fogasra akasztva várjuk meg munkánk hatását.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: hal, tálaló, alátét

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Pókok otthonunkban

A pókcsípés mérge nem védekező „fegyver”, hanem a táplálékszerzést szolgálja. A pók nem megeszi áldozatát, hanem szájszervével felszippantja. A méreg, amit kifecskendez, nemcsak megöli a...


Komplex villámvédelem

A villámvédelem célja az emberi élet és a vagyontárgyak védelme a villámcsapás káros hatásai ellen. A vagyontárgyak védelme egyben gazdaságossági kérdés is. Ebből következik, hogy csak azon...