Egy német házaspár, pl. a régi alagsori mosókonyháját úgy alakította át, hogy a mosó-, no meg a szárítógépet gázbeton elemek felhasználásával, falazva kialakított rekeszbe helyezte. Így azután mindennek egyszerre lett helye, alul kosárban a szennyes ruháknak, oldalt pedig a különféle mosószereknek. Ráadásul ezzel a helyiség is nívósabbá vált.
A példát a magunk módján mi is követhetjük, ha fárasztónak találjuk a mosáskori
hajlongást. A lényeg az, hogy a gépet kellő magasságba emelve, kényelmesebb
legyen a kezelése. Erre egy masszív építésű, elől nyitott dobogó is megfelel,
amelynek magassága 300-400 mm. Alapterülete azonos legyen a mosógépgép méretével.
Anyagként 19 mm-es faforgácslap is megteszi, ha két rétegben egymásra ragasztva
alakítjuk ki a szerkezetét. Ha lapszabászatban vágatjuk le a darabjait, akkor
ezeket csak össze kell ragasztanunk, a kötéseket pedig néhány facsavarral is
célszerű megerősítenünk. A szilárdan összeerősített, fehérre mázolt "piedesztált" filc
korongokra állítva tegyük a helyére, majd nyugodtan állítsuk rá az elöltöltős
mosógépet. A gép alatti helyet pedig a mosószereket, vagy a szennyes ruhát
tartalmazó műanyag kosár, esetleg görgős fiók foglalhatja el.
Mosógép a piedesztálon
A háziasszonyok otthoni munkáját jelentősen megkönnyítik az automata mosógépek. Kialakításukat tekintve a felöltöltősek talán praktikusabbak, az elültöltősek viszont dekoratívabbak, hiszen ablakkal ellátott töltőnyílásuk van. Ám ez egyben némi hátrányt is jelent, mert a gép megtöltésekor és a mosott ruhák kiszedésekor akarva-akaratlanul meg kell hajolnunk előttük. A tudásuk lenyűgöző, eleinte sokan elé ülve nézik végig a teljes mosóprogramot, ám amint megszűnik újdonságuk varázsa, az előttük való hajlongást nem mindenki - különösen az idősebb korosztály nem - tartja kellemes testedzésnek. Az ötletesség azonban e problémán is segíthet. Nevezetesen, a mosógépet piedesztálra kell emelni. A modern gépek ugyanis már nem jönnek "indulatba", nyugodtan dobogóra emelhetjük őket, nem fognak a helyükről leugrani még gyors centrifugáláskor sem.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Mosás gazdaságosan
Hogyan lássunk neki a mosásnak? Először is: okosan kell ruhát vásárolni! Kerüljük a különleges kezelésű és a vegyipari előállítású textíliákat és kiegészítőket! Helyettük a természetes szálú pamut-...
Mosógépek karbantartása, tisztítása
Minden családban a mosógép az egyik gyakran használt háztartási eszköz. Ritkán „pihen”, és karbantartásukra nem is nagyon kerül sor. Pedig köztudott hogy a mosógépnek az egyik – ha nem a legfőbb...