Bizarr!?

Öblösüveg csillár

Mint képünk (1) bizonyítja, a kiürült öblösüvegek nemcsak polckonzolként, hanem csillárok burájaként is jól hasznosíthatók. Az vitathatatlan, hogy igencsak szokatlan látványt nyújt az ilyen üvegkoronával ékített fényforrás, ráadásul a súlya sem lebecsülendő. Előnye, hogy szinte ingyen van, a bura-üvegek pótlása nem probléma, és még a tisztítása is könnyű. Ám csak akkor, ha a butéliákat oldalarányosan emeljük le a tartóabroncs ágairól, és ugyanilyen sorrendben is rakjuk vissza. Az ilyen központi lámpa fénye viszont csak akkor megfelelő, ha ún. fehér, azaz víztiszta üvegekből készültek a flaskák, mert a zöld hasúak csak hangulatvilágításra alkalmasak.
Az eredeti műalkotás tejesüvegekből állt össze, és az étkezőasztalt megvilágító lámpát övezi, mégpedig kettős koronaként. Elkészítése rém egyszerű, csupán néhány méternyi perforált fém szerelőszalagra, 5-6 mm-es lágyacél, vagy félkemény alumínium huzalra, apró szemű, galvanizált bevonatú láncra, hagyományos foglalatra, kéteres tömlőkábelre és egy legalább 100 W-os opál izzólámpára, no meg természetesen legalább két tucat fehér öblösüvegre van szükség az összeállításához.
A munkát az üvegek kiválasztásával kezdjük el. E célra lehetőleg rövidnyakú üvegeket válasszunk, mert így az abroncshoz kellően közel kerül a flaskák széles, hengeres teste. A tartóabroncs átmérőjét az üvegekhez igazodva határozzuk meg, mégpedig úgy hogy a flaskák között 20-30 mm távolság legyen. Az abroncsot lyuggatott szerelőszalagból, 30 mm, vagy annál szélesebb, 1 mm vastagságú fémszalagból is kialakíthatjuk. A szalagot kétszer hajtsuk karikába. Ha perforált szalagot használunk, akkor a felfogócsavarok lyukai egymás fölé essenek. A sima fémszalagból hajlított abroncsba azonban a szükséges lyukakat szögkiosztással jelöljük fel, majd fúrjuk ki.
Az üvegtartó konzolok darabjait úgy szabjuk méretre, hogy az 5-6 mm vastag pálcák a fenekükig érjenek, és azokat az üveg szájánál kis sugárban hajlítsuk merőlegesre. E végükre metsszünk 12 mm hosszon menetet, majd a pálcákat egymás után csavarozzuk fel az abroncsra (2). A másik abroncs kisebb átmérőjű legyen, amit az előzőhöz hasonlóan alakítsunk ki, majd szereljünk össze. A kisebb abroncs kb. az üvegek 2/3-ával kerüljön lejjebb felsőnél, azonban ajánlatosabb a függesztőhuzalok helyett Z-alakban meghajlított, mindkét végükön menetes fémpálcákkal összekötni a két abroncsot, mert így szilárdabb lesz a tartóváz. Ezt követően 120 fokos osztásban készítsünk lyukakat a függesztő karikák számára, a huzalkarikákra fűzzük fel a három azonos hosszúságú lánc első szemét, majd a karikákat a felső abroncs furataiba helyezve, végük összenyomásával rögzítsük véglegesen.
A láncok másik végét fűzzük át egy mennyezeti takaróharangon, és akasszuk a kiálló horogra. Ha ez túl vaskosnak bizonyulna, akkor a láncok végét is fűzzük egy nagyobb acélkarikára, és azt akasszuk a mennyezeti horogra. Az izzólámpát tömlőkábel végére szerelt foglalatba csavarva függesszük alá, de végleges helyét csak az üvegek felhelyezését követően határozzuk meg. Az üvegeket mindig párosával és egymással szemben húzzuk a tartópálcákra, különben az abroncsok oldalra billenhetnek. Ha már az összes üveg a helyén van, keressük meg a foglalatba csavart izzólámpa legideálisabb helyét. Ez akkor megfelelő, ha a kettős üvegkoszorú magasságának a közepén helyezkedik el. Most már végérvényesen rögzíthetjük a kábelt a mennyezeten, és gyönyörködhetünk új csillárunk meghökkentő egyéniségében (3).

Ócskás komód

Olyan ez, mintha egy bútorasztalos Dalyt utánozva készítette volna el a saját műalkotását (4). Egy biztos, hogy egy ilyen bizarr bútordarabon mindenkinek megakad a tekintete, és bárki azt hiheti, mi sem egyszerűbb hasonlót készíteni. Csak ki kell várni a tavaszi lomtalanítást, amikor sétálás közben kényelmesen összegyűjthetünk egy csomó ilyen-olyan régi bútorfiókot (5), és ezzel már félig kész is saját szürrealista komódunk. A valóság azonban az, hogy az ócska fiókokat előbb fel kell újítanunk, majd új korpuszt, azaz szekrénykávát kell a számukra készítenünk. Ez pedig egyáltalán nem könnyű, hiszen ahány fiók, annyiféle méretű. A komód új kávája mindig a legmélyebb és leghosszabb fiókhoz igazodó méretű legyen, előlapja pedig mintegy paszpartu, emelje ki, és fogja egységes egésszé a különféle fiókokat. Ezért veszi körbe szélesebb felületű rész a fiókokat, és ezért van a fiókok között vízszintesen 30-40 mm-nyi, függőlegesen pedig 60-80 mm-nyi térköz. Minden fiók a kávaélek közé csukódó, és élük az előlap síkjával szintbeállított. Megvezetésük mindig a fiókhoz igazodó, ezért kávába erősítésükhöz lécekből összeállított vázat célszerű készíteni (6), majd ezt kell 16-19 mm-es laminált-, vagy igényesebb kivitel esetén színfurnérral borított lécbetétes bútorlapból leszabott darabokkal beburkolni. Ez utóbbiakat lazúrozva (7), majd bútoripari lakkal bevonva ajánlott felületkezelni. A rögzíthető bútorgörgők helyett természetesen modern lábkeret is megteszi, amit esetleg a többi bútordarab alapján is kialakíthatunk, így a régi fiókokból összeállított komódunk, lakószobánk egyedi különlegessége lehet.